Cure - Gyógyír || ✔

Hős?

- JACOB! – üvöltötte mögöttem Emma, és hátrakapva a fejem, elakadt a lélegzetem. Jake-et a levegőben tartotta valami, idegesen hadonászott a karjával, hogy kiszabaduljon. 

*

A fegyvereimhez nyúltam, miközben a szemem sarkából láttam, hogy Miss Peregrine felkapja a számszeríjat, céloz vele, és ellövi a nyilat. A nyíl valahol Jake feje mellett állt bele az Üresbe. A szörny ledobta Jake-et, aki azonnal próbált arrébb kúszni. Mellette termettem, a pisztolyommal célozva lőttem egyet, aztán kettőt, de nem úgy tűnt, mintha különösebben meghatotta volna az Ürest a próbálkozásom. Hátrálni kezdtem, valami hatásosabb fegyver után kutatva a szememmel. Meglepetten kiáltottam fel, amikor éreztem, hogy ezúttal engem emel fel csápjaival, és rúgkapálni kezdtem annak reményében, hogy eltalálom valahogyan.

Mögöttem kiáltások hallatszottak, mialatt én egyre jobban pánikolva próbáltam szabadulni a szörnytől. Valaki eltalálta a lábát, megbicsaklott, én pedig egy utolsó rúgással kiszabadulva a csápjaiból földet értem. Nyújtózni kezdtem, hogy elérjem lándzsát, ami egy méterre feküdt tőlem. Azonban a lény gyorsabb volt, és mielőtt észbe kaptam volna, már a levegőben lengette a fegyveremet. Talpra álltam, kiszabadítottam a tőrt az övemből, és elhajolva a döfések elől, próbáltam sebet ejteni az Üresen. Egy rossz hajolás, és ő talált el engem. A lándzsa teljes erővel átszúrta a vállam, a fájdalomtól felordítottam, és kontroll nélkül elejtettem a tőrömet. Térdre rogytam, ami esélyt adott a szörnynek, hogy egyetlen mozdulattal sebet hasítson az oldalamba. Visszafojtottam egy kiáltást, a sérüléshez kapva tágra nyílt szemmel le is töröltem a kezemről a vért. Az Üres egyik lábszerű nyúlványával kibillentett az egyensúlyomból, a hátamra estem, miközben ránehezedett a mellkasomra. Szorosan behunytam a szemem, és készültem a legrosszabb érzésre, amit egy Különleges átélhet. Hirtelen valaki ledöntötte a mellkasomról, Jake pedig egy jól irányzott csapással eltalálta a fejét.

- Meghalt – mondta Jake, és amikor felém fordult, elakadt a lélegzete. Kérdőn néztem volna hátra, de egy kéz szorult a torkomra, és úgy szorított, hogy levegőt sem kaptam. Talpra rángatott, én pedig a kézhez nyúltam, rángatni kezdtem, levegőhöz próbáltam jutni. A gonosz nevetéstől lefagytam. Barron állt mögöttem, és keze helyén egy balta pengéjét szorította a nyakamhoz. A lábával átfogta az enyémet, mozdulni sem bírtam, tehetetlenül fáradtam ki abban, hogy kiszabaduljak a tartásából.

- Na, végre. Azt hittem, sose hagyod abba a mocorgást – mondta reszelős hangon, amitől kirázott a hideg. A többiek felé fordult velem, szembenéztem a családdal. Kétségbeesetten néztek rám, egyikük sem mert mozdulni.

- Békével jöttem – kezdte Barron.

- Meg a nagy büdös francokat – közölte Enoch. A férfi eleresztett egy jókedv nélküli nevetést.

- Igazán kifinomult megfogalmazás, Mr. O'Connor...

- Eressze el – szakította félbe Miss Peregrine. Egész testében megfeszült, és inkább nem nézett rám.

- Abban mi lenne nekem a jó? – kérdezte tetetett meglepett hangsúllyal a férfi.

- Mit akar? – kérdezte a nő ridegen. Tekintetemmel próbáltam jelezni felé, hogy ne merjen hülyeséget csinálni.

- Kérem tisztelettel, magát, kisasszony – nem láttam, de éreztem, hogy undorító vigyorra húzza a száját. Hirtelen a hányinger kerülgetett. Nem lehet... – Szükségem van egy ilyen tehetséges Ymbryn szerepvállalására a kísérletemhez.

Ereimben megfagyott a vér. Nem, nem, nem!

- És elengedi a gyerekeimet? Hagyja, hogy békében érkezzenek meg, biztonságos helyre? – tette fel végül a kérdést kis gondolkodás után. Elkerekedett a szemem. Ne merj hülyeséget csinálni!

- De még mennyire, kisasszony. Ők nekem nem fontosak, csak a... barátaimnak. Minekután azonban hármat megöltek, nem hinném, hogy emiatt különösebben aggódniuk kellene – köpte a szavakat dühösen.

- Miss Peregrine... – próbáltam a torkomat szorító kéz ellenére valami hangot kicsikarni magamból. – Ne... merje... megtenni – erőltettem ki a három szót rekedten. Barron keze erősebben szorította a torkomat.

- Ó, egyem meg, de édes. Csak nem romantikus érzelmek fűzik a kisasszonyhoz, Miss LaFountaine? – kérdezte az arcom mellé hajolva, hogy a szemem sarkából lássam. Éles fogsorával vicsorított, és engedett a szorításon, hogy válaszolni tudjak.

- Kapja be, Barron – préseltem ki a szavakat, mire eltorzult az arca, és könyökével keményen megbökte sérült vállamat. Felordítottam, amitől magam is meglepődtem. Miért nem gyógyult be?

- Na jó, meguntam ezt a vacillálást. Jön a kisasszony, vagy megölhetek mindenkit? – kérdezte csípőre tett kézzel. Kihasználtam az alkalmat, hogy elengedte a nyakam, hátralendítettem a fejem, és erőből arcon fejeltem. Megtántorodott, lehetőséget adva arra, hogy elhúzódjak tőle. Többen mellém pattantak és rátámadtak, ő azonban hamar visszanyerte egyensúlyát, és vérző orral ugyan, de baltává alakult kezével hadonászni kezdett. A hozzá közel álló Enoch-ot a pulcsijánál fogva hátrarántottam, így Barron nem találta el. Mögötte a hajóra nagy dobbanással fellépett egy Üres is. A testét tengeri növények borították, így mi is láthattuk. Két részre szakadtunk, Jake nagy erővel nekiiramodott Barronnak, de a férfi nemes egyszerűséggel kigáncsolta a lábával. Jacob a hajó oldaláig csúszott, ahol beverte a fejét, és eszméletét vesztette. Ugyan Olive megégette Barron nyakát, így nem támadt tovább a fiúra, sajnos nagyon úgy tűnt, hogy erősebb nálunk. Millicent a kicsikkel a hajó másik végébe vonult, így Enoch, Emma, Olive, Jake, Miss Peregrine és én maradtunk harcolni. Ez utóbbit nem néztem jó szemmel, de az idő előrehaladtával rájöttem, hogy minden erőre szükségünk van. Az eső eleredt, még nehezebbé téve a tengeren való harcot.

Hatunkból Jake eszméletét veszítve feküdt a korlát mellett, Olive pedigaz égetésért visszakézből kapott egy, a tarkójára mért ütést. Amíg Emmafelemelte a cipőjét, hogy eltalálja vele a férfit, gyorsan a lányhoz szaladtam.Szerencsére a légzése és a pulzusa is tökéletes volt, de a vállán sikerültsebet ejtenie. Nem vérzett, így jobb híján fedezékbe húztam, hogy ne legyenveszélyben, amíg nincs magánál. Mellettem a kisasszony és Enoch az Ürestpróbálták földre teríteni, Emmát pedig a sarokba szorította Barron. Gondolkodásnélkül a férfi mögé rohantam, karommal átszorítottam a torkát, és próbáltamelhúzni a lánytól. Az esőtől csúszós hajópadlón nem tudtam tapadást találni, aférfi könnyedén lökött egyet hátrafelé magunkon, ami kibillentett azegyensúlyomból. Nem engedtem a szorításon, azonban nem tudtam elérni, hogy neférjen hozzá Emmához.
Egy rúgással átlendítette a lányt a korláton, aki ígynehéz cipőjével gyorsan zuhant le a mélybe. Leguggoltam, minden erőmetösszeszedve átlendítettem magam fölött Barront, nyekkenve ért földet akemény felületen, és azonnal a hullámok közé vetettem magam. Emmát a súlygyorsan húzta lefelé a tenger aljára, én azonban gyorsabb voltam, és párkarcsapással elkaptam őt. Minden erőmet beleadva a felszínre húztam magunkat,levegő után kapkodva a hajó oldalán lévő létrához úsztam, Emma derekátátkarolva. Miután felsegítettem rá, már gond nélkül felmászott a fedélzetre, énpedig szorosan követtem. A látottaktól megfagyott ereimben a vér, védelmezőösztönöm arra sarkallt, hogy azonnal rávessem magam az ellenségre, és alegnagyobb hidegvérrel öljem meg.
Mielőtt átgondolhattam volna a döntésemet,már Emmát kikerülve Barron felé rohantam, aki éppen lendítette baltás kezét,hogy lesújtson Miss Peregrine-re. A kisasszony lehunyt szemmel, valószínűlegeszméletlenül feküdt a zuhogó esőtől áztatott hajó padlóján.