A Valóságba Száműzve ~Ninjago ff~

2. Fejezet 18. Rész

- Most már én sem értek semmit. – Hallottuk Zane hangját. Nem csodálom, hogy ezt a reakciót váltotta ki belőle is ez a helyzet, hisz nem hárman, hanem öten tértek vissza a lányok, ebből Skylor máris megölelte barátját.

- Nem az étteremben kéne lenned? – Kérdezte barátnőjét Kai, mire beszélgetésbe elegyedtek.

- Meglepetés! Azt hiszem... - Lépett beljebb Sam is. A három lány leült.

- Ti most nem... rosszban vagytok? – Kapkodta a tekintetét köztünk Jay, de épp el voltunk foglalva egymással.

- Egy ideje beszélgetnek. – Bólogatott Nya, majd felállt. – Kávét vagy teát?

- Én elfogadok egy teát. – Szakította meg Sam a szemkontaktusunkat egy nagy mosollyal.

- Miért csak most tudom meg, hogy zajlik az élet? – Akadt ki Jay.

- Fejezd már be, minket is meglepett ez az egész. – Csitította el Lloyd.

- Ne álldogálj már ott, ülj csak le. – Mondta a lánynak címezve Misako. Miután Nya kihozta a teákat, Kelly megszólalt.

- Na, hol is tartottunk? – Majd folytattuk a beszélgetést. Kevesebbszer szólaltam meg, hisz mindig elvesztem abba a bizonyos kék szempárba.

- Amikor Cole hipnotizálva lett és muszáj voltam sokkolni! – Nevetett Jay

- Villámokkal szórtál meg és 3 hétig fájt a helye!

- Az azért túlzás. – Mondta, mire lejjebb húztam a pólóm nyakrészét, ahol egy villám nyoma volt. Erre csak nevetni kezdett kínosan. Mikor már fáradtak lettek Wu-ék, elindultunk mi is a szobáinkba.

- Csak semmi hülyeség, gyerekek. Még nem vagy teljesen jól, Cole. – Szólt utánunk Kelly kacsintva, mire csak égnek emeltem a tekintetemet. Gyorsan megágyaztam egy matracra és előkerestem a pizsamámat. Kimentem a mosdóba átöltözni, majd ahogy beléptem a szobába, láttam, hogy a lány a matracon fekszik.

- Tiéd az ágy, mint mindig. – Mondtam kissé meglepetten.

- Ilyen állapotban nem fogsz a földön aludni. – Mondta ellenkezést nem tűrő hangon.

- Ugye tudod, hogy nem engedem, hogy ott aludj? – Néztem rá az ajtóban állva.

- Nem tudsz mit tenni. Már itt fekszem, te pedig nem emelhetsz nehezet. – Felvontam a szemöldökömet és felkaptam a lányt.

- Tudod, hogy nem hatnak meg az orvosok szavai. – Nevettem és rátettem az ágyra.

- Ez így nem ér! – Nézett tehetetlenül, amíg lefeküdtem a földre, majd egy mozdulattal legurult mellém egy diadalmas mosoly kíséretében. – Akkor én is itt alszom veled. – Nevetésben törtünk ki.

- Akaratos vagy, mit ne mondjak. – Ingattam a fejem.

- És ezt te pontosan tudod. – Egy kis ideig csak néztünk egymásra, majd hirtelen magához szorított, mintha az élete múlna rajta. A könyökével pont a sebemet nyomta, így felszisszentem, amire egyből elhúzódott. – Sajnálom. – Kapta el a fejét.

- Ugyan, semmi gond. – Válaszoltam. – Gyere, feküdjünk fel az ágyra. – Csak bólintott, majd lefeküdtünk.

- Mint régen. – Takarózott be nyakig.

- Csak azóta szakítottunk. Mondtam alig érthetően, inkább magamnak.

- Csak szünetet tartottunk. Vagyis...- Dülledtek ki a szemei.

- Tartottunk? – Kérdeztem vissza meglepetten.

- Jó éjt. - Fordult el hirtelen, számtalan kérdést maga mögött hagyva. Én is megpróbáltam aludni, de nem sikerült. Hajnali 3 körül, miután kisurrantam inni, Sam forgolódni kezdett. – Miért nem alszol? – Kérdezte.