A Valóságba Száműzve ~Ninjago ff~

2. Fejezet 20. Rész

- Cole! - Kapcsolták fel a villanyt. – Uram Isten, te még élsz? – Kérdezte egy ismerős arc. Barna haja alatt a kék szeméből a fáradtság egy pillanat alatt kiszállt.

- Hol...hol vagyok? – Kérdeztem értetlenül. Felsegített a földről.

- Mi az, hogy hol vagy? – Nézett rám értetlenül. – Szólok Wu-nak, maradj itt. – Rohant el.

- Ki az a Wu? – Néztem bizonytalanul körbe, majd átmentem egy másik szobába, ami mint kiderült a nappali volt. Olyan ismerős minden, de mégsem. Körbe nézve megláttam egy kaszát a falon. – Érdekes ízlésük van... - Léptem közelebb a tárgyhoz és mintha melegség áradt volna belőle. -már majdnem megérintettem, mikor meghallottam az előbbi fiút beszélni.

- Nem hazudok, esküszöm! Csak nézd meg! – Egy idős úrral jelent meg.

- Hát tényleg itt vagy! – Mosolygott.

- Igen, itt vagyok, de hol és kik maguk? – Mutattam rájuk.

- Itt nagyobb gond van, mint hittem. El kell vinnünk egy orvoshoz.

- Szerintem nincs szükségem orvosra és itt sem kéne lennem. Összetévesztenek valakivel. – Bólintottam, majd elindultam egy résnyire nyitva hagyott ajtóhoz, ami a kijárat volt. Kisétáltam a kapun, ami óriási volt. Megrökönyödve láttam, hogy egy hegyen állok.

- Cole, gyere vissza! – Kiáltott utánam a barna hajú. – Nincs hová menned. – Igaza van. Megfordultam.

- Honnan tudnád? -Kérdeztem.

- Többet tudok rólad, mit te saját magadról

- Rendben. – Sétáltam vissza. – De előre szólok, hogy nem bírom a sorozatgyilkosokat. – Nevetni kezdett.

- Tudom. Elmentünk a kórházba, ahol csak annyit mondtak, hogy nem biztos, hogy visszatérnek az emlékeim.

- Figyelj, semmi sincs meg. Engem sem ismer meg, de téged lehet! Oké, ahogy gondolod, de a többieknek is mondd el. – Telefonált a srác. Az úton visszafelé beszéltek a városról és Cole-nak nevezett. Úgy látszik, így hívnak. Valamiért bízom benne.

Mire megérkeztünk, érdekes ódon egy csomóan vártak a nappaliban. Mindannyian megörültek nekem és ölelgetni kezdtek.

- El sem hiszem, hogy itt vagy! – Fogta az arcom egy lány.

- Én sem, bár nem tudom, hol máshol lehetnék. – Nevettem kínosan.

- Mindent elfelejtettél? – Kérdezte egy piros pulóveres srác.

- A saját nevemet sem tudom. – Ráztam meg a fejem.

- Nos, akkor segítünk! – Fogta meg a vállam a szőke, zöld szemű. – Lloyd vagyok, Lloyd Garmadon. – Folytatta. – Ő itt Kai Smith, Jay... - Állt meg egy pillanatra. – Gordon vagy Walker?

- Nem számítanak ezek! – Ugrott mellénk Jay. – Mellesleg Walker maradtam. – Mondta Lloyd-nak, majd felém fordult.

- De, számít. – Szólt bele ismét a lány. – Ő itt Zane, Morro, Pixal, Misako és Wu. – Mutatott körbe.

- És te?

- Nya. Kai húga. – Mosolygott szomorúan, majd átsétált a szoba másik oldalába.

- És az érdekes rész! – Lépett vissza Jay túlbuzgóan, majd elmagyarázta az elemi erőket, szamurájokat és hasonlókat. Még mindig nehéz feldolgozni a dolgokat, de idővel menni fog. Nya nem szólt hozzám többet. Körbevezettek és vacsora után megmutatták a szobámat.