Múltból a jövőbe | Mancs Őrjárat

15. fejezet - A szabadság ára

"Hát nem csodálatos, Skye? - kérdezte Chase, miközben felnézett a csillagokra. Az éjszaka csendes volt, és hűvös nyári szellő borzolta a kutyi bundáját. Néhány tücsök ciripelt a távolban, és a hold fényesen ragyogott. Szerették a küldetéseiket, igen, de néha csak egy kis pihenésre vágytak.

"Igen, Chase. Tényleg az." Skye álmélkodva válaszolt. "Köszönöm, hogy visszahoztál ide. Az első alkalom túl rövid volt.

"Szívesen - mondta Chase, és a Skye mellkasához simult. Skye kuncogott, és elhúzta a kutyi orrát.

"Ez csiklandoz, Chase - mondta boldogan.

"Skye, valamit el kell mondanom neked..." Chase rövid hallgatás után vörösre pirulva szólalt meg.

"Mi a helyzet?" - kérdezte, és a kutyi szemébe nézett.

"Én... ööö... én tényleg... te tényleg engem..." Chase dadogott. "Úgy értem..."

"Gyerünk, elmondhatod... - mondta Skye halkan.

"Nagyon kedvellek, Skye. Nagyon is. Mindig boldoggá teszel! Aranyos a mosolyod, és néha meg akarlak csókolni. Azt hiszem... Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd." Chase bevallotta, és a mancsa hátával megsimogatta Skye arcát. Ske felemelte a mancsát, és hozzáérintette az övéhez.

"Tényleg?" - kérdezte csodálkozva. "Mi olyan nagyszerű bennem?" - kérdezte szégyenlősen.

"Minden, a szemed színétől kezdve a szőröd illatáig. Te vagy az egyik legkedvesebb kiskutya, akit ismerek, és ez tesz igazán gyönyörűvé. Bízó és nyitott vagy, és van benned egy kis kalandvágyó vonás. Az én szememben tökéletes vagy, bármi történjék is." Mondta Chase, és megcsókolta a lány feje búbját.

"Chase, sosem tudtam, hogy így érzel irántam, de nagyon örülök, hogy így érzel, mert én is szeretlek - mondta Skye, és megnyalta az orrát. Igen, gondolta Chase. Ez minden, amit valaha is akartam. Csak azt, hogy vele lehessek. Chase visszanyalta a lányt, és tovább néztek fel a csillagokba. Minden kezdett egy kicsit homályossá válni, de Chase nem törődött vele. Ne, még ne! Gondolta. Csak még egy kicsit... - könyörgött magában, de hiába. Elkerülhetetlen volt. Chase még utoljára boldogan nézett Skye-ra, mielőtt vissza lett rángatva a valóságba. És ez szívás volt. Éhes volt, fázott, és kényelmetlenül érezte magát a kemény márványpadlón. Próbált belekapaszkodni az álma utolsó maradványaiba, de nem ment. Sóhajtva, fáradtan kinyitotta a szemét. Annyira elege volt az egészből. A kölyköket és Rydert sokkal tovább tartották fogva, mint várták. Már nyolc hét telt el az elfogásuk óta, és a kölykök már csak a fáradtságtól szenvedtek.

Nos, azt hiszem, ma eszem valamit... vagy nem... gondolta Chase, miközben feltápászkodott. Volt egy reggeli rutin, amit a kölykök minden nap követtek. Felkapcsolták a villanyt, elhagyták a szobát, versenyeztek az ételért, visszajöttek, megvárták, hogy Jason előálljon bármilyen játékkal, amit tervezett, pihenés (ritkán), majd lefekvés (talán). Néha fennmaradtak éjszaka, és tervezgettek. Végre volt valamiféle alapjuk, amiből dolgozhattak. Csakhogy ez tartalmazott néhány változót, amit még meg kellett oldaniuk, vagyis volt néhány dolog, amit még nem tudtak. Az első probléma Jason volt. Harcban le tudták volna győzni, de ő képes volt az egész épületet manipulálni azzal a távirányítóval, és ez ellen nem tudtak volna harcolni, az erejük nélkül nem.

"De hogyan fogjuk elvenni a távirányítót, Rocky?" Rockyt jelölték, a csapat vezetőjének erre a küldetésre.

"Nem a távirányító miatt kell aggódnunk, hanem a gép miatt, aminek küldi a jelet. Egyetlen távirányító sem képes egy egész épületet irányítani! Ki kell iktatnunk a közepét! Ha azt kiiktatjuk, akkor végleg kikapcsolhatjuk Jason irányítását," Rocky válaszolt.