Múltból a jövőbe | Mancs Őrjárat

17. fejezet - Kérdések

Csak egy gyors figyelmeztetés, ebben a fejezetben van egy kevés káromkodás, ezért ezt a fejezetet 15+-ra értékelem. Jó szórakozást!

Rocky ásított és szimatolt, mielőtt kinyitotta volna a szemét. Ismerős, óceáni illat csapta meg rángatózó orrát, és elmosolyodott. Kinyitotta a szemét, és egyenesen Zuma smaragdzöld szemébe nézett.

"Már felébredtél?" kérdezte Rocky. Zuma bólintott a fejével.

"Mióta nézel engem?"

"Órák - válaszolta Zuma. "Olyan aranyos vagy, amikor alszol. Apró horkoló hangokat adsz ki, és az orrod rángatózik."

"Honnan tudod mindezt?" Rocky elpirulva kérdezte.

"Mondjuk úgy, hogy mindig figyellek - válaszolta neki Zuma, miközben megnyalta az orrát. Rocky boldogan hunyta be a szemét.

"Mennyi az idő?" Rocky megkérdezte.

"A nap már majdnem felkelt. Még jó, hogy felébredtél. Azt mondták indulunk, amikor felébredtél, vissza kell mennünk." mondta Zuma.

"Felébreszthettél volna, tudod - mondta Rocky ásítva.

"Igen, tudom, de nem akartam - motyogta Zuma, miközben mancsával lágyan végigsimított Rocky szőrén.

"Gyere ide, Zuma - mondta, és felvette kék nyakörvét. Zuma odajött hozzá, és Rocky megsimogatta a nyakát, mielőtt a nyakára csúsztatta és a helyére kattintotta. Zuma megnyalta az arcát, és körbeszaglászta az övét. Könnyedén megtalálta a narancssárga anyagot a zöld fűben, és Rocky nyakára tette.

"Gyerünk, mennünk kell - mondta Rocky, és visszasétált arra, amerre jöttek. Félúton találkoztak Marshallal.

"Szia, Marshall!" mondta Rocky.

"Ó, sziasztok - mondta Marshall, miközben felnézett a földről. A hangja kevésbé volt... vidám, mint általában.

"Mit csinálsz?" Zuma megkérdezte. Marshall egy darabig hallgatott, és amikor megszólalt, a hangja megrekedt.

"Csak az életemre gondoltam, mielőtt elfogtak" - mondta Marshall, miközben könnyek gördültek le az arcán, és a földet bámulta. "Annyi minden megváltozott, nem tudom, hogy a dolgok valaha is normálisak lesznek-e számomra..."

"Marshall ne sírj..." Rocky azt mondta, maga is sírva fakadt. Megölelte a szegény, pöttyös fekete-fehér kölyköt.

"Sajnálom, csak nagyon szeretném visszakapni a régi életemet..." sírt Marshall.

"Igen, tudom. Én is tudom." mondta Rocky. "Sajnálom, ez az egész az én hibám."

"Nem, nem az!" mondta Marshall. Rocky elszakadt a dalmatától."

"Chase nem ezt mondta neked - mondta Rocky keserűen, és elfordította a tekintetét.

"Te... hallottad ezt?" Marshall aggódva kérdezte. "Sajnálom! Nem akart megbántani..."

"Bemegyek - mondta Rocky gyorsan, figyelmen kívül hagyva Marshall kérdését. Elbattyogott tőle, még jobban elkeseredve hagyva a kölyköt. Rocky egyre növekvő bűntudatát a szíve ajtaja mögé tuszkolta. Azóta zárva tartotta őket, mióta először elhagyta Jason létesítményét, és soha nem nyitotta ki őket teljesen. Közel jártak hozzá, amikor Marshall felismert az ereje mögötti problémát, de Rockynak sikerült időben bezárnia őket, Zuma segítségével. Ezek voltak minden önutálatának és önbecsülésének hiánya forrása.

Ezek okozták a szívének minden fájdalmát és az elméjének minden szégyenét. Tudta, hogy ki kell engednie magából, de nem akarta újra felidézni azokat az emlékeket. Ezért minden alkalommal, amikor megbántották vagy szégyellte magát, ezeket az érzelmeket az ajtók mögé tolta. Megpróbálta elfelejteni őket, de megmérgezték az elméjét, megfertőzve mindent, ami vele kapcsolatos. És ez lassan megölte őt. Ahogy elment, könnyek gyűltek a szemébe, úgy vette észre, hogy egyre nehezebb figyelmen kívül hagynia az érzéseit. Folyton azt mondta magának, hogy ha nem gondol rá, akkor nem is létezik, pedig tudta, hogy hazudik magának. De ezt a hazugságot el akarta hinni.