( nishimura riki. )
❝Feléd sétálok
Összekapcsolom világainkat,
Vörös szemeimmel
Szétszakítom a láncainkat.
Feléd sétálok
Míg el nem érek az új világba,
De megállok
Eddig végig követtelek a rossz irá...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
| ONE. a megadatott mindennapok... ________
HIDEG SZELLŐ FÚJT KINT.
Riki a kastély ebédlőjében ült, ahol jelenleg egy megbeszélés zajlott. Őszintén szólva már ő maga se tudta, hogy miért is van itt. Napi szinten ültek össze az idősek, és olyanról beszélgettek, amit a fiú egyáltalán nem értett.
Tekintetét a pár üléssel arrébb lévő Jungwon-ra vezette, aki amint egymásra néztek, megforgatta mogyoróbarna szemeit. Ezzel jelezte, hogy ő is eléggé unja az ittlétet. Ezek után a fiú fejével a kijárat felé bökött, célozva arra, hogy tűnjenek el innen.
Riki bólintott, majd körbenézett a termen, hátha valaki esetleg észrevette magánakciójukat, de szerencséjére mindenki bele volt merülve a tárgyalásba. Szinte egyszerre pattantak fel a helyükről, majd a nagy faajtó felé igyekeztek, amin átlépve egyből futni kezdtek a folyosókon.
Ők sem tudták merre mennek, de egy biztos volt: ki akartak jutni a kastélyból.
A hosszú folyosón végigszáguldozva végre elértek a hatalmas kőajtóhoz, amit kinyomva végre beszívhatták a friss kinti levegőt. Ezzel együtt megkönnyebbülve sóhajtottak, hogy végre (legalábbis egy időre) újra szabadok.
- Végre! - fújta ki az eddig bent tartott levegőt Riki, majd lehuppant a közelben lévő barna fapadra.
- Már totál kezdtek az agyamra menni! - sóhajtott fel Jungwon is, aki helyet foglalt barátja mellett.
A kastély a Nishimura család birtokában volt. Már évszázadok óta ide köti őket minden, ez az úgymond búvóhelyük és lakhelyük is egyben. Csakhogy azt sajnos nem mindenki tudja, hogy mi is történt pontosan a családon belül... De erről majd később.
Riki megszületése után fogadták be a maradék hat fiút, akik szinte már családtaggá váltak a japán fiú szemében. "Testvérek más fészekből" — szól a mondás, amit ha naponta nem emlegetnek minimum ötször, akkor egyszer se. De Riki így szereti a családját, sőt, néha már jobb apának gondolja legidősebb Hyungját, Heeseungot, mint a sajátját..
- Utálom, hogy már megint erről beszélnek. - szólalt meg Riki pár másodperc néma csönd után, amikor végre sikerült visszanyernie normális légzését. - Mintha ez lenne a legfontosabb dolog a világon.
- Számukra tényleg az. - nézett el a távolba a barna hajú.- Figyeltél egyáltalán arra, amiről szó volt?
A japán lezseren megrántotta a vállát. - Annyit hallottam ki, hogy "Eddig is tisztességesen harcoltunk, és nézd meg mi lett az ára. Miért kéne ezúttal betartanunk a szabályokat?" Onnantól kezdve inkább csak bambultam ki a fejemből.
