GIVEN-TAKEN ━ nishimura riki.

( 9. fejezet )

| NINE.
"most haluzok, vagy ti tényleg együtt lógtok?"
________

CSENDES. Ilyen volt most Nishimura Riki, ahogyan a Lazuló Teremben üldögélt az ablakpárkányon és nézett ki a fejéből. Persze, a fiút nem lehet a legkicsapongóbb és leghangosabb személynek hívni (azt a titulust Jake viszi sajnos), de most valahogyan az átlagosnál is csendesebb volt.

Egész este azon gondolkodott, amit Yumiko mondott neki. "Ha a családod a tét, teljesen biztos vagyok benne."  Nem tudja miért gondolkodtatta el ez ennyire és miért volt rá ekkora hatással, de egész éjszaka csak feküdt a sötét szobában a matracon és a plafont bámulta, fejében folyamatosan visszajátszva ezt a mondatot, miközben a lány pár méterre mellette szuszogott.

Yumikon gondolkodott. Nem is, inkább agyalt rajta. Meg akarta fejteni, tudni akarta miért mondta azt, amit, és hogy mégis milyen ember ő. Vagyis, mostmár vámpír.

Ma délutánra beszélték meg az első "órát", és a lány több volt, mint ideges. Nem tudta mire számítson, miket fognak csinálni, csak annyit mondott neki Riki, hogy "kemény edzés lesz".

Szegény Yumiko csak sejteni tudta mit jelent a fiú számára az, hogy "kemény".

El is érkezett az a bizonyos délután, a két fiatal a kastély óriási kertjének egyik eldugottabb részén találkoztak, és meg is kezdődhetett a kemény kiképzés. Riki tényleg nem hazudott, Yumiko már az első fél órában úgy érezte hogy lávában sétálni mezítláb sokkal kellemesebb lenne, mint ez, de a fiú nem tágított.

- Mondtam, hogy kemény lesz. És azt is, hogy nem fordulhatsz vissza. - Szólalt meg a szőke hajú, amikor a lány hevesen lihegve állt pár centire mellette, térdein támaszkodva.

- Tudom, csak.... adj egy percet. - Lihegte, szinte alig tudott szavakat formálni, annyira kifulladt.

Riki felhorkantott. - Az ellenség nem fog neked pihenőidőt adni. Mit vársz, hoznak majd párnát hogy le tudj ülni, meg egy kis frissítő teát?

- Ezzel kurvára sokat segítesz. - Forgatta szemeit a lány, majd végre felegyenesedett. Nagyon rosszul volt, beszorult a levegője, sajogtak a lábai és kezdett szédülni. 

- Nem állhatunk meg. Elő kell hoznunk belőled a vámpírt, vegyél egy mély levegőt és folytassuk.

Yumiko bólintott, majd úgy tett, ahogy Riki mondta. Ekkor védekező pozícióba állt, és várta, hogy a fiú lépjen. A szőke hajú meg is indult felé, és megpróbálta megütni, de Yumiko ügyesen kivédte az összeset, sőt, néha még ő is támadt.

Így csinálták ezt percekig folyamatosan, úgy látszott a lány végre elsajátította az egyes fogásokat, ütéseket, és merő azt mondani, hogy egész jó a harcban. Csakhogy egy figyelmetlen lépés miatt Riki erősen megragadta a kezét és maga elé fordította őt.

Yumiko ezúttal a fiúnak háttal volt, szinte egymáshoz simultak. Riki jobb keze a lány mellei alatt szorították őt szorosan, bal keze pedig a nyakánál volt, kieresztve vámpír karmait, amit a torkához tartott. A lány felnyögött a hirtelen ért pozícióváltoztatásra és az őt ellepő fáradtságra.

- Mit rontottál el? - Kérdezte meg a fiú közvetlen a füle mögött, és figyelmesen várta válaszát.

Yumiko lihegett, s lehunyta a szemét miközben elgondolkodott. - Öhm.... n-nem védtem ki a kezed.

- És még?

- N-nem használtam a lábam támadásra. M-meg figyelmetlen voltam.

Riki aprót bólintott, úgy látszik még sincs olyan nehéz dolga a lánnyal. Azt hitte egész végig hisztizni fog és semmit nem fog megjegyezni. De ehhez képest, meglepően gyorsan tanul.

Még mindig ugyanúgy álltak, egyikük sem akart elszakadni ebből a pozícióból. Yumiko ekkor érzékelte igazán, hogy hol is vannak a fiatal fiú kezei. Ahogyan szorosan mellei alatt fonódott az egyik keze, belemarkolva a derekába, ami a felcsúszott pólója miatt szabadon engedte a bőrét, illetve másik keze, ami nyaka körül helyezkedett el, körmei már majdhogynem az állkapcsát súrolták.

Ő maga se tudja miért, de felpillantott Rikire. Ugyanabban a pillanatban ő is ezt tette, így tekintetük találkozott. Alig volt pár centi közöttük, szinte érezték egymás leheletét az arcukon. A közelség hatására Yumiko arca felforrósodott, és felvett egy halvány pirosas színt, szíve pedig majd' kiugrott a helyéről.

A legfurább az, hogy... Riki szíve is pont ugyanolyan gyorsan vert.

Amint újra észbe kaptak a lány gyorsan kibújt a fiú kezei közül, s a pár méterre lerakott vizesüvegéért indult. Még nem szólalt meg egyikük se, mindketten érezték a helyzet kínosságát.

- Gyorsabban tanulsz, mint hittem. Így nem lesz olyan sok idő mire mindent elsajátítasz. - Mormolta Riki, igazából ő maga se tudja kinek. Ha hallja a lány hallja, ha nem nem.

- Hát itt vagy! Téged kerestünk mindenhol. - Hallatszódott a távolból egy ismerős hang, s amint odafordult a két fiatal, megpillanthatták Heeseungot, Jaket és Jungwont. 

Közelebb sétáltak a fiúhoz, ekkor szúrták ki Yumikot is. Meglepődve húzták össze szemöldöküket, kivéve Jake, aki egy halvány oldalmosollyal ajándékozta meg őket.

- Most haluzok, vagy ti tényleg együtt lógtok? - Mutatott kettőjükre az ausztrál, mire Riki megforgatta szemeit.

- Nem "lógunk". Tanítom.

- Na és mire? - Lett még szélesebb Jake vigyora, a szőke pedig egy pillanatra tényleg elgondolkodott azon, hogy bever neki egyet.

- Fogd be, Hyung.

- A szüleid azt mondták beszélni akarnak veled. - Vette át a szót Heeseung, rátérve a témára ami miatt idejöttek. - Menj majd a szobájukba.

Riki felhorkantott ismét. - És ezt ők nem tudták volna elmondani? Miért kellett titeket küldeni?

- Tudod, hogy nincsenek most jól, Riki. - Szólalt meg halkan Jungwon, és felelősségteljesen nézett a fiatalabbra.

Az említett viszont gúnyosan elmosolyodott, miközben összeszedte a cuccait és készült elhagyni a helyszínt.

- Ja persze, persze hogy tudom. - Sétált el a három testvére mellett, rájuk se nézve. - Úgyis lassan átveszem a helyüket. Meg kell tanulnom a saját lábamra állni.

Heeseung felsóhajtott, ahogyan véglegesen eltűnt Riki az udvaron. Nem tudták mit tegyenek annak érdekében, hogy Riki ne gondoljon erre az egészre úgy, mint egy negatív dolog. Bármikor szóba jön a harc, a Nakamoto klán, a fiú mindig átvezeti arra, hogy miatta van ez az egész és hogy ő ezt nem akarja.

A cél még messze van, az út pedig göröngyös, de muszáj lesz harcolniuk. Ha másért nem, akkor saját magukért...