GIVEN-TAKEN ━ nishimura riki.

( 7. fejezet )

| SEVEN.
"nem én akartam ezt!"
________

REGGEL NYOLC ÓRA VOLT.

Riki éppen a lány ágya mellett állt - ami igazából az övé volt - és próbált rájönni hogyan kéne felkelteni őt. Itt volt a reggeli ideje, csakhogy ezt elfelejtették tegnap közölni a lánnyal, szóval immáron mindenki készenlétben volt, kivéve őt.

Jobb ötlet híján leguggolt az ágy mellé, így fejük egy vonalban volt, majd arcát megbökve kezdte el szólongatni őt. Amikor látta, hogy ez nem igazán hatásos, sóhajtott egyet. Ezek szerint mély alvó.

Igazából most volt csak igazán lehetősége közelebbről megcsodálni a lányt. Szeme szép mandula formájú volt, és tisztán emlékezett a szép világosbarna íriszeire, amik valamiért mindig csillogtak és sziporkáztak. Emellett pisze orra, szív alakú szája és szintén világosbarna haja volt, ami csak kicsivel ért a válla alá. Álmában nyugodtnak tűnt, szinte már túl nyugodtnak. Olyan volt, mintha nem lenne semmilyen problémája az életben és minden rendben lenne körülötte; holott mindenki tudja, hogy ez egyáltalán nem így volt.

Riki megrázva a fejét egyenesedett fel az ágy mellől, majd tervét kitervelve sétált be a fürdőbe egy pohárért, amibe csapvizet engedett. Gondolkodás nélkül öntötte le a lányt a pohár tartalmával, aki egy drámai sóhaj kíséretében ült fel az ágyban.

Amint realizálta, hogy mi is történt, felnézett a mellette pár méterrel álló fiúra, akinek ugyanaz a póker arckifejezése volt, mint mindig, amióta ismerni. 

- Reggeli idő van, és késésben vagyunk. Szóval ajánlom, hogy gyorsan készülj el. - Kezdte Riki semmi köszönés nélkül, majd kisétált a szobából és megállt kívül az ajtó mellett, hogy ott várja meg a lányt.

. . .

- Érzel már valamit? - Heeseung hangja valahogy még mindig nyugodtnak hatott, mintha semmi félelme nem lenne a világban, miközben a lányt kérdezte.

Yumiko elgondolkodott, azon kívül, hogy hasa kezdett picit fájni amiért nem evett tegnap vacsorát, semmi különöset nem érzékelt magán, így megrázta a fejét.

Heeseung sóhajtott egyet, majd elfordult a lánytól és a mögötte helyet foglaló hat fiúhoz sétált. A csapat immáron a Lazuló Teremben foglalt helyet, és a fiúk elnyúltak a kanapékon és a székeken, a lány pedig előttük állt, a falnak támaszkodva.

- Valami nem stimmel. Már kellenének mutatkozniuk a jeleknek. - Szólalt meg Jay, aki a kanapé közepén ült, mellette bal oldalt Sunoo, jobb oldalt pedig Riki helyezkedett.

- Miféle jeleknek? - Kérdezett rá Yumiko, mivel már kezdett kicsit elege lenni abból, hogy semmiről se tud.

Jay egyszerűen csak vállat rántott. - Fájdalom a fogakban, dühkitörések, vérszomj, ilyenek.

- V-vérszomj? - Suttogta maga elé sokkosan, de a szuperhallásuknak köszönhetően a fiúk is hallották.

- Mit gondoltál, mivel táplálkoznak a vámpírok? - Lökte oda neki Riki kicsit bunkón, mire a mellette ülő Jay gyengéden megütötte a könyökével.

- Azt hittem rendes ételeket esztek, mint tegnap vacsoránál.

- Igen, de időközönként kell vért juttatni a szervezetünkbe, hogy ne purcanjunk ki. - Magyarázta Jake, mire Yumiko halványan bólintott.

Pár másodpercig csönd állt be közöttük, senki se tudta mit kéne mondania következőleg.

- Mi legyen vele? - Fordult Jay a legidősebbikhez, aki egy mély sóhajtás után megrázta a fejét.

- Fogalmam sincs.

- Oda kéne adnunk Yutának.

Mindenki egy emberként fordult Rikihez, szemöldök összehúzva, mint akik nem hiszik el, amit mondott. A fiú gyorsan körbetekintett mindenkin, s egy pillanatig Yumikon is megakadt tekintete, aki csak összezavarodva nézte a jelenetet.

- Te megőrültél? - Kérdezte meg hisztérikusan először Jay.

- Ne tegyetek úgy, mintha elhoznám a világvégét ezzel. Yuta az alfája, nem maradhat sok ideig nélküle. - Magyarázta a japán fiú, mire páran megrázták a fejüket. - Egyébként se akarom, hogy itt maradjon.

- Legyél már egy kicsit körültekintőbb! Yutának NEM KELL, csak a terve része volt, hogy megharapja, semmi más! Mi voltunk ott, mi segítettünk neki, szóval mostantól a mi felelősségünk! - Szólalt fel Heeseung egy kicsit erélyesebben, hogy megértesse a fiatalabbikkal mondanivalóját.

- Nem érdekel, én meg nem akarom, hogy maradjon.

- Nem fogok elmenni innen. - Szólt közbe a lány is, immár kezeit mellkasa előtt keresztezte s úgy állt a csapat előtt.

- Na te meg se szólalj, oké?! - Mutatott rá Riki idegesen, és mostmár kissé kiabálva.

- Mégis mi bajod van vele, huh? Nem csinált semmit! - Szállt be a veszekedésbe Jake is, szemeivel mérgesen vizslatta Rikit.

- De igen! Csak ránk hozta a bajt! Így is van elég gondunk, az, hogy ő itt van csak még nagyobb problémát generál.

- Nem én akartam ezt! - Kiáltotta el magát Yumiko, mire a szobában hulla csend lett.

Mindenki a lány felé fordult, és amikor meglátták könnyes szemét, páran ingerülten felsóhajtottak. Igen, jól tudták, hogy erről nem ő tehet, ő csak belecsöppent ebbe a világba, de Riki szemében ez nem mentség semmire. Számára minden rossz okozója ő és miatta vannak még nagyobb veszélyben.

- Sajnálom, hogyha bajba sodortalak titeket azzal, hogy váltottam Rikivel pár szót a karneválon és csak kedves akartam lenni. Máskor nem lesz ilyen. Továbbá azt is sajnálom, hogy mostantól el kell viselnetek a nap 24 órájában, ezek szerint velem van a baj. - Mondta egy keserű mosollyal a végén, majd kisétált a teremből.

Fogalma se volt hova megy, de azt tudta, hogy minél messzebb tőlük. Ez az egész szituáció annyira szürreális volt számára, és az egyetlen dolog amit akart az az, hogy végre valahára felkeljen.

Felkeljen abból a rémálomból, amibe meggondolatlanul belezuhant és azóta se tud kiszabadulni . . .