Celeste

24

Összezavart az egész helyzet.

-Mennem kell.-kikeltem az ágyból és ezúttal nem kért meg újra, hogy maradjak.

-Ha kiengednek, meghívlak vacsizni a klubba. Eljössz velem?

-Hívj fel Sammy ha otthon vagy.-és ott hagytam.

Túlságosan esemény dús volt ez a nap. Millió érzelem. Egyszerűen megkönnyebbültem mikor hazaértem és lefeküdtem aludni.

Másnap 11 körül morcosan, melegítőben botorkaltam le a földszintre.

-Jó reggelt kincsem. Mikor értél haza? Megakartalak várni, de elaudtam a kanapén.-köszönt anya mikor odaértem hozzá a konyhába.

-Szeretlek.-öleltem meg.

-Én is szeretlek, de most tiszta liszt lett a te ruhád is.-engedett el.

-És tényleg.-néztem le nevetve a felsőmre.-Most zavarlak?-valami tésztát gyúrt.

-Dehogy kicsim. Főzök egy kávét, te pedig mesélj nekem.-levette a kis kötényét és feltett egy kávét.-Carlos csak annyit mondott, hogy sírtál és elmentél valamerre. Nem akartalak hívogatni, mert tudom, hogy már nem vagy gyerek. Mellesleg hülye kisöcséd állandóan kivette a telefont a kezemből mikor írni akartam.-morgolódott.

-Nem volt túl vidám napom tegnap.

-Austin nem volt otthon?-kérdezte.

-Ó, dehogynem. És nem volt magányos.-ültem le fel a pultra.

-Ezt hogy érted?-vett le nekem egy bögrét.

-Maradjunk annyiban, hogy egy lánnyal volt, ruha nélkül.-sóhajtottam.

-Micsoda??-dülledtek ki a szemei.

-Nekem is hihetetlennek tűnt.

-Az a kis rohadék. Csak jöjjön meg apád, nem ússza meg az a gyerek szárazon. Rohadt kis pöcs. Befogadjuk szinte a családba, etetjük, itatjuk és képes félrekúrni.-igaza van. Ezzel nem csak velem volt tiszteletlen, hanem a családommal.

-Megtudnám ölni.

-Én főleg. Két cukorral iszod, ugye?-öntötte ki a kávét nekem.

-Ma feketén, keserűen kérem, pont mint a kedvem.

-Rohadék a gyerek de azért nincs vége a világnak.-tette csípőre a kezét.

-Őszintén ő most a legkisebb gondom.-vettem el a bögrém.-Tegnap meglátogattam Samet a kórházban.

-Sam? A balhés gyerek?-támaszkodott meg mellettem a pultom.

-Igen. Kemoterápiára jár. Nagyon nincs jól. Bent tartják már hetek óta megfigyelésen. Anya, olyan szörnyű ember vagyok, fogalmam nem volt róla, hogy beteg.-a lábaimat figyeltem. Nehéz erről beszélnem.

-Nagyon sajnalom szívem. De nem biztos, hogy hibás vagy ebben.-elkezdte simogatni a hátam nyugtatásként.

-De úgy érzem igen. Sam nagyon jó barátom volt az elmúlt időszakban. Mellettem volt mindig. Vagyis. Barátom...nem tudom.

-Ha melletted volt a barátod, nem?

-Azt hiszem több mint a barátom.-vallottam be.

-Én meg azt hiszem többet kéne beszélgetünk. Kezdem elveszteni a fonalat.

Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni. Már rég rossz ha ő sem tud követni.

-Ilyen vidáman vártok, lányok?-jelent meg nagyi.