Celeste

02

-Te, Celeste?-szólalt meg Sam újra az utolsó óránk végén.

Rápillantottam egy amolyan "mi van?" nézéssel.

-Döntöttem.-közölte.

Kérdőn vontam fel a fél szemöldököm.

-Segíteni fogok, hogy olyan légy mint régen voltál. Nem hagyom, hogy ilyen maradj.-mondta végül.

Felpattantam a székről, a hátamra vettem a táskámat és kiviharoztam a teremből. De még az ajtóban visszafordultam és felmuttam a középső újjamat Samnek.

Ha azt hiszi ez a barom, hogy tud segíteni, akkor nagyon rosszul hiszi. Utálom! Ez csak az én dolgom. Alig egy napja ismerjük egymást, de máris betolakodik a magánéletembe. Bár én kezdtem beengedni..

-Celeste! Várj már!-hallottam meg mögülem a hangját.

Gyorsabbra kapcsoltam a tempót és a motoromhoz érve szinte ráugrottam.

-Kérlek szépen ne hagyj itt!-kiáltott még utánam mikor felvettem a sisakomat és gázt adtam a motornak.

Seggfej.

Otthon a házba érve anyut láttam meg a konyhaasztalnál dolgozni.

-Minden rendben, kicsim?-vizslatott anyu.

Elvettem az asztalról a poharát és a puszta kezemmel összeroppantottam. A szilánkok milló darabja mindenfelé elszállt és állt bele a kezembe. Újabb impulzív cselekvés..

Anyu sikítva rohant oda hozzám és elkapta a csuklómat. Túlzottan ugyan nem lepődött meg, de azért megijedt. Azonnal szedegetni kezdte a kezemből a szilánkokat.

-Mi történt?-kérdezte mostmár nyugodtabban.

A másik kezemmel fityiszt mutattam majd a fejemre mutattam.

-Egy faszfej?-bólintottam.

-Ez mindent megmagyaráz.-kezdte el lefertőtleníteni a kezemet, majd bekötötte.-Most lett nemrég kész az ebéd. Ülj le az asztalhoz, máris szedek neked.

Öt perc múlva már a gőzölgő makarónimmal küzdöttem.

Egy hónapja szinte állandóan váltakozik a hangulatom, vagy dührohamom van, vagy idegösszeroppanásom vagy depressziós vagyok, vagy olyan mint most. Talán a mostani a legelviselhetőbb.

-Kössz, hogy otthagytál Celeste!-hallottam meg az öcsém hangját, majd döbbenten nézett végig a konyhán.

Anyu az üvegszilánkokat takarította össze, én pedig nyugodtan ettem a kajámat bekötött kézzel.

-Öhmm...mizu?-kérdezte feszülten.

-Szedjél te is magadnak kaját.-mosolygott rá anyu.

Ezt bírtam a szüleinkben, bármi is történt, ők mindig mindent ilyen lazán kezeltek.

-Jól hallottam, hogy új padtársad van?-kérdezte Carlos mellém ülve. Én pedig bólintottam.-És tényleg Sam Henry??-sziszegte. Ismét bólintottam.-Vigyázz vele. Ő a suli ügyeletes rosszfiúja.-erre csak megrántottam a vállamat.

-Ő az az abnormális faszfej?-szólt bele anyu. Vadul kezdtem bólogatni.-Verd meg.-tette hozzá.

***

Egy újabb nap. Egy újabb kezdet. Újabb esélyek. És, hogy fogok-e élni a lehetőséggel? Természetesen nem.
Fogalmam nincs hogyan fogok kilábalni ebből a helyzetből. A mai öltözködésemet sem vittem túlzásba. De legalább ma megfésülködtem. Carlossal ismét motorral mentünk iskolába. Ahogy leszálltam mindenki megbámult. Mikor lesz már ennek vége?

Beléptem a termembe, ahol szintén megbámultak. Úgy őszintén nem tudom mit várnak tőlem.
Lehuppantam a helyemre és elővettem a telefonom. Gondoltam átolvasom a híreket. A nagy hangzavarban egyszer csak csend lett. De nem néztem fel, nem tartottam érdemesnek. Aztan csak azt éreztem hogy valaki hátulról átölel.

-Szia szépségem-súgta a fülembe. Sam Henry. Annyira megdöbbentett, hogy megmozdulni sem tudtam.

Elengedett és leült mellém.

-Hogy vagy?-kérdezte ezt már haveri stílusban. Mostmár senki nem figyelt ránk.

Felé fordítottam a tekintetem és kérdőn néztem rá.

-A tegnap estém azzal telt, hogy kiderítsem mi történt veled. Tudom, tudom. Magánügy. De mégis. Tudnom kellett. És úgy döntöttem ha tetszik, ha nem, visszahozlak az életbe.-mondta együtt érzően. De semmi sajnálkozas. Ez tetszett.

Elővettem egy újabb lapot. És lefirkantottam ami érdekelt.

Van még 13 lány rajtam kívül az osztályban. Miért pont velem foglalkozol? Miért nem mással?

-Mert egyikük sem Celeste Williams. Szeretem a kihívásokat. Abból sülnek ki a legjobb dolgok.-mosolyodott el.

Nehéz eset vagyok.

-Akkor már ketten vagyunk.-amint ezt kimondta becsöngettek.

Egy unalmas matekot ültünk végig..

Fura ez a srác. Egyetlen ember aki nem sajnálkozik. Ha így folytatja jó haverok leszünk.

-Mire vagy allergiás?-kérdezte Sam, mikor kicsöngettek.

Megráztam a fejem jelezve, hogy semmire. És már el is tűnt a teremből.

Szünetben csak Liza jött oda hozzám kb. fél percre, hogy egy tollat kérjen.

Kis idő múlva újra megjelent Sam és lepakolt az asztalomra egy teát, egy szendvicset, és egy csokit. Ismét kérdőn néztem rá.

-Megkérdeztem az öcsédet, hogy ettél e már ma. Azt mondta még biztos hogy nem. És mivel tudom hogy szeretsz enni gondoltam meghívlak egy reggelire.-ült le mellém.

Ez egyszerűen baromi kedves gesztus volt.

Eleresztettem egy halvány mosolyt, sok idő óta először, ő pedig erre elvigyorodott, majd elővette a telefonját és netezni kezdett.

Magam elé húztam a szendvicset és enni kezdtem. Az tény, hogy imádok enni. De ő erről hogyan szerzett tudomást? Hiszen egyáltalán nem látszik rajtam az se hogy egyáltalán ennék normálisan.

Ui.: Itt is a várva várt rész. Sajnálom, hogy ennyit várattalak titeket. De nem jött az ihlet. Maradjunk annyiban h gyakrabban lesznek reszek, de csak ilyen hosszusaggal. Lehetseges h ma még felrakom a 3. fejezetet.