Celeste

14

Ez első órára késve érkeztünk Sammel, az ofő csak egy rosszalló pillantást vetett ránk és a helyünkre küldött.

És hogy miért késtünk? Úgy látszik sok volt ez az egy hét kihagyás. A  terem felé menet találkoztunk és elkezdtünk beszélni. Észre sem vettük, hogy már becsöngettek, csak akkor, mikor már senki más nem volt rajtunk kívül a folyosón.

Hogy megbámultak e minket az osztáytársaink, hogy együtt érkezünk és késve? Hát persze. Ment a pletyka? Igen.

-Melyik napokon van programod Bakerrel?-súgta Sam.

-Nem tudom még. Megkérdezzem?-Sam gondterhelnek tűnt. Körülbelül két perc múlva valaszolt. Hogy addig mi játszódott le a fejében azt nem tudom.

-Aha. Átjöhetnél valamikor.-a földet bámulta.

Nem tudtam, hogy kérdezzek rá Austinnál. De úgy döntöttem inkább azt kérdezem meg, hogy mikor edz estig. Mert akkor utána már tuti nem jön át. Tudom, el kéne mondanom, hogy Sammel találkozok, de nem akartam elmondani. Nem kell mindent az orrára kössek. Ő sem szokta elmondani mikor, és kivel találkozik.

Én: Szívem. Mikor lesz estig tartó edzésed? 

Nyuszi💕: Kedden és csütörtökön babócám. Miért? 

Én: Semmi, csak érdekelt melyik napon várjalak.

-A holnap okés neked?-suttogtam Samnek.

Eresztett egy halvány mosolyt.  Ezt igennek vettem.

Miután az egész napot végig suttogtuk konkrétan felüdülés volt kilépni az iskolából.

-Hol a mocid?-kereste Sam a tekintetével.

-Ahh busszal megyek. Kocsival jöttünk reggel, de Carloséval, ő meg még később végez.-magyaráztam.

-Baj van a motoroddal?-nézett rám értetlenül.

-Dehogy. Csak Austin azt szertné ha biztonságosabb járművel járkálnék.-nagyon nagy fokú dühöt láttam az arcán.

-Remélem elég biztonságos lesz neki ha én viszlek haza.-dühöngött. A kezemnél fogva vezetett a kocsijáig. Kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját, én pedig beültem.-Ugye tudod, hogy ez egy fasz?-ült be mellém.

-Ne mond ezt. Csak félt engem.-megértem Samet. De közben Austint is próbálom megérteni.

-Én is rohadtul féltelek kicsi Celeste. De én nem veszem el tőled azt, ami örömet okoz. Ezt gondold végig.-feszült volt.

Sajnos tudtam, hogy igaza van. De nem akartam magamnak sem bevallani, és  erre csak később jöttem rá. Többet nem szólt hozzám, csak akkor mikor a házunkhoz értünk.

-Mindegy leszarom. Legyen amit ez a Baker gyerek akar.-törődött bele.-De akkor mostantól én hozlak haza ha Carlos később vagy korábban végez.

-Sam...

-Igen?-nézett rám.

-Nagyon köszönöm.-láttam, hogy mostanra megnyugodott. Ez tartott kb fél percig mert aztán, kinézett az ablakon és újra dühös lett. Oda néztem én is. Ott volt Austin a házunk előtt. Karbatett kézzel állt, és fél szemöldökét felvonva nézett ránk a kocsiba. 

A következő pillanatban csak annyit láttam, hogy Sam kiszáll és megindul, azt gondoltam baj lesz, ezért amilyen gyosan csak tudtam, kipattantam a kocsiból és Austinhoz siettem. De mire oda értem már Sam is ott volt. Felválltva néztem a két fiúra. Nem tudtam mi fog most történni.

-Sam Henry, Celeste legjobb barátja.-nyújtotta felé a kezét. Sam egy fejjel magasabb volt Austinnál, és tekintélyt parancsó volt a nézése. Ekkor az történt, amire nem számítottam. Azt hittem kezet ráznak és minden rendben lesz. 

Ehelyett Austin totál figyelmen kívül hagyta. 

-Köszönjetek el, fent várlak  a szobádban.-vette el a táskám, nyomott egy puszit a fejemre, jelezve, hogy az övé vagyok, és bement a házba.

-Hmm. Kedves srác.-mondta gúnyosan Sam.-Este felívlak.-és vissza ment a kocsijához. 

Végig néztem míg elhajt, majd én is bementem a házba. Őszintén nem így terveztem az első találkozásukat. Sam próbált tisztelettudó lenni. Austin pedig telibe leszarta, hogy kezet nyújt neki.

-Miért kell bunkónak lenni?-vontam kérdőre ahogy a szobáma értem.

-Mert nem kedvelem. De ha én bunkó lettem volna nem így végződik.-forgatta a szemét.

-Ő a legjobb barátom, Austin! Nehezedre esett volna, ha köszönsz neki?-vettem le a kabátom.

-Neked meg nehezedre esett volna nem vele haza jönni?-állt fel az ágyról.

-Igen!-kiabáltam rá.

-Nem értem miért nem lehet lányokkal barátkozni inkább.-okoskodott.

-Mert egyedül ő barátkozik velem.-közöltem.

-Nem gondolod, hogy erről te tehetsz?-flegmázott be.

Na jó, ami sok az sok. Nem érdekel, hogy a barátom. Nem érdekel, hogy szeret. Nem érdekel, hogy féltékeny. Nem érdekel az sem, hogy én is kezdek bele szeretni. Velem senki se flegmázzon. Főleg, hogy nem érdemlem meg. Sam a legjobb barátom, és jogom van hozzá, hogy az is maradjon.

-Menj el! Most!-írtó mérges voltam.

-Mivan?-jött közelebb. Úgy tűnt nem értette meg amit mondtam.

-Menj haza és hagyj békén.-nyitottam ki neki az ajtót.

-Majd szólj ha lenyugodtál.-nevett ki, miközben kisétált.

-Azt várhatod.-morogtam.

*****

Még mindig bántott, ahogy Austin beszélt. És még akkor is ezen rágódtam mikor a kádban ültem. Eszembe nem volt keresni egy ideig. Hallottam, hogy a csapra tett telefonom rezegni kezd. Pont elértem. Sam hívott.

-Szar napom van.-szóltam bele köszönés képp.

-Összevesztetek?-vette az adást.

-Haza küldtem.-sóhajtottam.

-Mi ez a furcsa háttér zaj?-váltott témát.

-Épp fürdök. 

-Akkor ez most egy romantikus esti hívás. Elbújtál a fürdőben, hogy beszélhessünk?-kacagott.

-Te mindig olyan vicces vagy.-ironizáltam.

Nem vitás, hogy feldobta a kedvemet. Mindig ezt csinálja, mond egy hülye, szerinte vicces dolgot, engem kiparodizálva, és máris jobb lesz a kedvem.