𝑫𝒆𝒍𝒂𝒏𝒆𝒚 𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 𝑫𝒊𝑵𝒐𝒛𝒛𝒊.
Adelynn és Colton egyetlen gyermeke.
𝐀𝐳 𝐨̈𝐫𝐨̈𝐤𝐨̈𝐬.
Miután Adelynn tragikus halált hal, Colton egyedül kényszerül felnevelni pár hónapos kislányát és közben megküzdeni a gyásszal és a bűntudattal. A f...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kezeimet a melleim előtt keresztbefontam, miközben összpontosítani próbáltam a görnyedt alakra a koromsötétben.
Nem szólaltam meg, ahogyan ő sem. Szüntelenül fixíroztam a néma idegent.
Időközben a szemem szépen-lassan kezdett hozzászokni a gyenge fényviszonyokhoz. Megtörve a feszült helyzetet, elsöpörtem izzadságtól tapadó homlokomból pár barna hajtincset.
– Hogy hívnak? – kérdeztem nyugodtan. Ellöktem magamat a zárt ajtótól és felé kezdtem sétálni. A szemben húzódó piszkos falhoz lépdeltem, megfordultam és lecsúsztam a földre.
– Amaya, azt hiszem. – válaszolt halkan. Hangja szinte néma suttogás volt. Oldalra biccentettem a fejem, míg őt bámultam.
Csupán egy koszos, szakadt fehér ing volt rajta, ami valószínűleg csak combközépig érhetett. Barna haja igencsak hosszú volt. Karjaival körbeölelte a felhúzott lábait.
– Nem tudod hogy hívnak? – vontam össze a szemöldököm. Amaya az állát a térdére fektetve sóhajtott.
– Már arra sem emlékszem mikor jártam utoljára oda kint. – motyogta a padlóra meredve. Fejemet a falnak döntve hallgattam a lányt, aki nem lehetett több húsznál.
– Ha az itteni kis palotára gondolsz, ne aggódj! Nem maradsz le semmiről. – mondtam vállat rántva, mire felhorkant. Felé pillantva láttam, ahogyan hátát a szintúgy falnak veti.
– Téged hogy hívnak?
Nem válaszoltam egyből. Habár a lány védtelen volt ide lent, s senki sem volt, aki mellé szegődve véget vethetne az életemnek...Nem árultam el neki a nevemet.
– Linny. – feleltem pár másodperc múlva, ő pedig bólintott. Amint kimondta a becenevet, a szívem hatalmasat dobbant.
– Nos, Linny. Mióta vagy itt?
– Talán egy hónapja vagy másfél. – mihelyst kimondtam, el is húztam a számat. Ennyi idő ittlét alatt sem voltam képes megszökni.
– Ezek minden hónapban új embereket hoznak. – forgatta meg a szemeit, aztán kicsit halkabbra vette a hangját. – Főleg mióta a Mr.LenyaltHaj mennyaszonya elkóborolt.
Tágranyílt szemmel kaptam a fejemet a lány irányába. Amaya bőszen bólogatni kezdett.
– Mennyaszony?
– Igen! De persze nem ő akarta, hanem az apja. A nő sokkal idősebb nála vagy volt. Ki tudja? – emelte fel a kezeit amolyan "az isten se tudja" stílusban, egy alig észrevehető gúnyos mosollyal.
– Jobban jár, ha inkább csak volt. – húztam én is óvatos mosolyra ajkaimat. Biccentett, majd lazított testtartásán. Kinyújtotta lábait, amik lelógtak az ágyról.
