𝑫𝒆𝒍𝒂𝒏𝒆𝒚 𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 𝑫𝒊𝑵𝒐𝒛𝒛𝒊.
Adelynn és Colton egyetlen gyermeke.
𝐀𝐳 𝐨̈𝐫𝐨̈𝐤𝐨̈𝐬.
Miután Adelynn tragikus halált hal, Colton egyedül kényszerül felnevelni pár hónapos kislányát és közben megküzdeni a gyásszal és a bűntudattal. A f...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Váratlanul nyílik a nyikorgó ajtó, aminek hallatán felkaptam a fejem. A mellettem lévő matracon fekvő nő is azonnal felült és kiegyenesedett ültében.
– Lena, a főnök hivat. – közölte a bajusza alatt már-már némán. Kérdőn sandítottam az időközben megismert nővel, akit, ha jobb pillanatomban vagyok barátnak hívok. – Téged is, Laney.
Lehet össze akar adni minket Nikola, ha már a fiát visszautasítottam ugyebár...
– Jó, hogy hoztad nekünk ezt a csodás hírt. – biccentettem egy ezerwattos mosoly kíséretében, amin Lena ugyanúgy somolyogni kezdett.
Oscar, az elmúlt idők legkönnyebben felidegelhető őre volt. Igazából csinálhattam én bármit, egészen biztos volt, hogy átkiabál az ajtó túloldaláról.
Most azonban megingatta a fejét, egy szót sem szólva. Ennek láttán elfogott valami rosszalló érzés.
Elé léptünk, mire ő hátrált és biccentett egyet oldalra, ezt követően egy kopasz férfi jelent meg és szegődött Oscar oldalához. Szokásosan megfordultunk, hogy a hátunkkal szemezzenek. Ők pedig időt sem hagyva ellenkezésre megragadták a kezünket és összekulcsolták azokat. Kivonszoltak minket a megszokott helyiségünkből és elindítottak minket a berögzült útvonalon, egyenesen Nikola irodájának küszöbéig.
– Mennyire örülök, hogy látlak titeket! – csapta össze a tenyereit közvetlenül az arca előtt a férfi és kissé' hátra tolta magát a forgószékével.
Nem változott semmit mióta utoljára itt jártam. Minden bútorzat egy és ugyanaz volt. Azzal ellentétben, hogy Aiden most az apja előtti karosszéken foglalt helyet. Ivo pedig a szék támláján támaszkodva figyelte minden lépésünket.
Zavarodottnak látszik.
Nem vagy egyedül, Ivo.
– Üdv, Nikola! Már kérdez...mi az ott az arcodon? – mutattam az arcára, mire odakapott és tapogatni kezdte.
– Hol?
– Ott.
– Hol ott? Mi van ott? – dünnyögte idegesen, folyamatosan nyomogatva az orcáját.
– Egy-két újabb ránc. – vontam vállat egyszerűen. – Nem csak az évek miatt, hanem mert egy utolsó szarházi vagy. Büntetik az ilyet.
Ivo felhorkant, míg Nikola szigorú tekintettel vizslatott engem tetőtől-talpig. Álltam a tekintetét. Ám egy szekundum alatt hamiskás somoly jelent meg a szája sarkában.
– Annyira van felvágva a nyelved, mint anyádnak. – nevetett halkan, állát maszírozva. Aprót rántottam a kopasz fickó által szorított kezemen.
