ᴍᴀᴍᴀ

3.5K 211 69
                                    

Delaney szemszöge

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Delaney szemszöge

Maró savként érződik a bensőmben az árulás tudata.
Ha tudom, ha tudtam volna milyen élet vár rám és a döntés hatalma nyomná a kezeimet. Vajon így is a létezést választottam volna?

Bár élni és létezni, két különböző dolog. Míg az utóbbinál élettelen rongybabaként töltöd a mindennapjaid, monoton mozdulatokkal teszed a lépéseket egymás után. Kizárólag túlélsz. Ezzel szemben élni egészen más. Adrenalin tölti el a tested, szabad lélekként tevékenykedsz a világban. Meg sem állsz, mész és élvezed, amit csinálsz. Egy csillagokkal ellepett ég alatt mártózol meg a város leghidegebb tavában avagy az ajkaidat harapdálva sunnyogsz ki az áruházból a "véletlenül" zsebben felejtett új kollekciós napszemüveggel.
Ehelyett itt állok, kétségek közt hagyva az igazságról. A bizalom kényes súlyát érezve a vállamon, ami az emberek felé vetett hitemmel egyaránt csúszik le, mint a nehéz iskolatáska pántja.

– Nem, Laney. Nem tettem ellened semmit. Most tudtam meg én is mindezt. – mondta Ivo fejét ingatva, a tekintetemet keresve.

– Hinni akarok Neked. – szorítom össze a szemeimet. – De nem tudok.

– Oh, kedves! Ivonak ehhez semmi köze. – legyintett mosolyogva Nikola. Kissé megkönnyebülve engedtem ki a levegőt, bár nem engedtem el magam teljesen, hisz a rossz érzés még mindig maga alá temetett.

Ivo gyilkos pillantásokkal illette a férfit, meg sem próbálva palástolni erősen negatív érzelmeit felé.
Aiden semmit mondó tekintete nem váltott ki belőlem semmit. Tudtam, hogy olyat mond, amire nem vagyok felkészülve bárhogyan is igyekszem lejátszani magamban mindegy egyes végkimenetelt.

– Linny, kedves, lépj előrébb! – szólt mézes-mázos hangon a mögöttem toporgó nőre. Ám mikor az nem követte az utasításokat, jelentőségteljesen pillantott a nő mögött álló férfire.

Ő pedig egy erőteljes mozdulattal meglökte, amire a nő szúrós szemekkel nézett vissza rá miután felocsúdott a botlása után. Kiegyenesedett és várt.

– Hogy vagy, kedves? – kérdezte, mintha valóban érdeklődne Linny hogyléte felől.

– Hagyjuk a körítést, Nikola. Mit akarsz? – vágta rá, nem bedőlve a szerb férfi elterelő kérdésének.

– Eléggé kételkedem abban, hogy te igazán körítés nélkül akarod hallani. – "tűnödött el" oldalra pillantva és megbökte az állát. – Ám legyen! Aiden.

– Linny, szimpla becenév, igaz? – lépett egy lépést felénk Aiden. A megszólított nő mellettem állt, óvatosan biccentett. – A neved Adelynn Faith DiNozzi vagy tán tévednék?

A világ egyszerre állt meg és fordult a feje tetejére.

A homlokomra tettem a kezem, mintha megállíthatnám a pillanatot. Remegő kézzel emeltem el a kezemet, észrevétlenül ráztam meg, próbálva elállítani a folytonos remegést. Úgy éreztem mindjárt rosszul leszek vagy talán már az is voltam. Összeszorított állkapoccsal fordítottam a fejemet felé. A zavarodottságot némileg tükröződni véltem az arcán, összevonta a szemöldökeit és kitartóan vizslatta a szemben ülő férfit. Ám amaz nem jutalmazta sem ékes szóval de még a lesajnáló szempár is elmaradt.

– Kiváló memóriára vall, hogy megjegyezted X idő után a nevemet. – mondta éllel a hangjában Ő.

– Adelynn? – képedt el Ivo a név és a személy teljes valójának láttán. Egy szempillantás alatt rám kapta a tekintetét.

– Igen?

— Az lehetetlen! — képedt el Ivo.

Tettem egy lépést a nő felé, ő pedig kissé értetlenül nézett rám de közben észrevette a könnyekkel körbezárt szemeimet.

– Mi a baj, kedves? – döntötte oldalra a fejét míg tekintete aggódva kereste az enyémet.

– A nevem...– kezdtem halkan. – Delaney.

Elnyílt a szája a név hallatán.

– Nem...

– Delaney Faith DiNozzi. – böktem ki végre. – Egyetlen lánya Colton és Adelynn DiNozzinak.

Ő a szája elé kapta a tenyerét és ingatni kezdte a fejét, mint, aki nem hiszi el. Szemei áttanulmányozták minden porcikámat, milliószor végigmért míg már alig látott át a könnyfátyol mögül. Végül tett egy lépést előre, csakúgy, mint én. A következő pillanatban már egymás karjai közt állva szorítottuk egymást.

– Mama...– nevettem fel halkan és keserű boldogság töltött el, hogy végre a személynek mondom és nem csupán magamban.

– Milyen idilli, családi hangulat! – bámult ránk Nikola, hangjára pedig odakaptuk a fejünket. – Megölni őket!











~~~
Hello!
Jó nagy kihagyással de itt van. Újra ráérzek majd és a következő jobb lesz:)
Remélem mindenki jól van. Előre is Boldog Karácsonyt Mindenkinek<3

Szépséges ÖrökösWhere stories live. Discover now