Ez csak egy játék volt [DRARRY]

ötödik fejezet - A Tusa

A verseny előtti utolsó pár nap olyan gyorsan elszáguldott, hogy Harry már csak azon kapta magát, hogy mindjárt itt A nap és ő egyre jobban izgul.

Éjszakánként a láthatatlanná tévő köpenye alatt lopódzott be a könyvtárba; akár ott volt Draco, akár nem. A találkozásaik a lelki állapotát még inkább instabillá tették, főleg a mostani egyedi körülményei miatt.
Minden olyan fontosnak tűnt. Ez leginkább azon a reggelen csapta arcon, mikor szembe kellett néznie a sárkánnyal.
Szerencsére Hagrig mesélt neki a lényekről, különben nem tudott volna kezdeni vele semmit.

Harry leült Hermione mellé, körülbelül 10 percig, míg nem Dumbledore elrabolta, hogy elkészülhessen az öngyilkos küldetésre. Az idős varázslóval sétált át a nagytermen. Utukat kíváncsi szempárok fürkészése kísérte végig.
     —Harry, menj, mosakodj meg egy kicsit, majd találkozzunk ugyan itt. Kitettem a ruháidat az ágyadra. Ideges vagy?- kérdezte az igazgató.
Harry csak bólintott, majd engedelmesen elindult a klubhelyisége felé. Az új egyenruhájában huppant le az ágyára, nagy levegőket vett, remélve, hogy ezzel valamennyire lelassíthatja az idő folyását; de az idő nem áll meg senkinek sem, még a fiúnak sem, ki túlélte.

Visszafelé jóval lassabban sétált lefelé, mint előtte. Hogy ne kelljen látnia az őt bámuló íriszeket, csak a tornacipőjét bámulta, míg nem az összeakadt valaki más fekete cipőjével. Tudta, hogy kihez tartozik az a lábbeli. Valaki olyannak a cipői voltak, aki az utolsó volt a világon, akit jelen pillanatban Harry látni akart.

Malfoy.

Mind a két fiú csendben állt egy percig, míg nem a Griffendéles elindult.
—Várj!- szólt utána Draco.
Harry megállt, majd a szőkét bámulta addig, míg nem az évtizedeknek tűnt. Alaposan meg tudta vizsgálni Draco vonásait. Feszült volt: a szemöldöke összeráncolásával barázdákat képzett a homlokán, az ajkait összeszorította, a szemeit összehúzta. Azok az íriszek maga voltak a lenyűgöző, hideg ezüst, ám meg tudták volna akár olvasztani a legkeményebb csokoládét is. Harry azon kapta magát, hogy csokoládé lett.
—Remélemnemhalszmegaversenyalatt.-
—Mi?- Harrynek fogalma sem volt róla, hogy a Mardekáros mit mondhatott az imént, hisz a hangok, a szavak olyan gyorsabb iramban repültek ki résnyire nyitott, hívogató ajkai közül, mint ahogy a tündérek csapkodtak szárnyaikkal-plusz a tény, hogy el volt veszve a fiú szemeiben.

Draco idegesnek tűnt. Harry nem tudta eldönteni, hogy csak azért mert ő volt Malfoy, vagy mert felidegesítette az értetlenkedésével.
—Azt mondtam...- sóhajtott egy nagyott.—Remélem, hogy nem halsz meg a verseny alatt. Most már eléggé érthető a számodra? -
—Ehmmmm köszönöm, azt hiszem.- válaszolta megdöbbenve.—Öhm Malfoy, mi van veled mostanában?-

Malfoy beharapta ajkát, majd minden szó nélkül elsétált. Harry soha nem gondolta, hogy valaha megéli azt a napot, mikor Draco Malfoy törődni fog vele; ráadásul még tetszett is lelkének az érzés. De ez csak mindent még jobban összezavart. Ezáltal kicsit úgy is érezte, mintha megfeledkezett volna a Trimágus Tusáról.

Hisz azelőtt is volt élet. Az élet folyt közben is. Élet lesz utána is.

Harrynek az utóbbi miatt kellett aggódnia.

//

     —Itt az ideje, hogy bajnokaink szembenézzenek a sárkányokkal!-

A tömeg elviselhetetlen éljenzésbe kezdett, miközben Draco helyet foglalt Pansy, Blais, Crack és Monstro mellett, hogy végig nézzék az első próbát. Az ő pódiumuk telis-tele volt posterekkel, táblákkal és lengő zászlókkal, melyek mind Viktor Krum arcképével voltak ellátva, a Bolgárt bátorítva.
Malfoyék vidáman beszélgettek, szurkoltak, míg nem Harryre került a sor, hogy megszerezze az arany tojást.
—Mit tippelsz, mennyi ideig fog életben maradni?- tette fel a kérdést Blaise.
—Remélem kevesebb, mint öt percig.- vigyorgott Pansy. Crack és Monstro ugyan osztoztak a véleményén, de ők inkább nyolc percre fogadtak.
—Én úgy gondolom, hogy tizenhárom percet simán ki fog bírni, nem olyan hülye.- találgatott Blaise. Abban a pillanatban a sárkány a farkával egyenesen vállon találta a fiút.—Inkább legyen tíz; maximum.- nevetett fel.
—Te mit gondolsz, Draco?- fordult felé Pansy.
—Ugyan, felejtsétek el. Szerintem megszerzi a tojást. Ő Potter. A szerencse az ereiben csörgedezik.-
Úgy tűnt Harry valahogyan megszerezte a seprűjét idő közben, ami kitudja, hogy szabályos volt e, és most a küzdőtér fölött keringett.
—Ha elkapja, el kell menned vele egy randira!- cukkolta Pansy. Draco csak megforgatta a szemeit, majd áldását adta az ötletre.
—Mi van veled, Draco? Semmi morgás, semmi harag. Általában ilyen reakciókat vált ki belőled, ha egy újabb találkozást tervelünk ki. Kezdem azt hinni, hogy te valójában is kezded megkedvelni Pottert.- nevetett fel Blaise.
Draco szinte ölni tudott volna a szemeivel.
—Mostanában egyre többet próbálsz a Griffendélesekkel lógni.- kezdte el Draco, de mondandójába közbevágtak.
—Szóval azt mondod, hogy tényleg kedveled.- hergelte Pansy.
—Nem, egyáltalán nem érdekel az a hülye seggfej!-
Harry átrepült a tömeg felett és a kastély felé száguldott. A sárkány elszabadult; tüzes torkával kergette az ijedt fiút.

Draco összerezzent.

—Még mindig nem érdekel, hm? Akár meg is ölheti!-
—Akkor tegye.- szűrte fogai közt.

Elfordult, hisz tudta, hogy akár csak egy apró rándulás is leránthatja a leplet rideg álarcáról. Egy kicsit aggódott a fiúért.

Nem telt bele tíz percbe sem, míg Harry ismét el nem röppent felettük, kezében az arany tojással- pont ahogy Draco megjósolta.

//

Harry a gyengélkedőn volt pár napig, hogy a válla teljesen felépüljön. Barátai naponta többször is meglátogatták, sőt még Sirius Blacktől, a keresztapjától is érkezett levele, melyben gratulált a fiúnak. Szerencsére Ronnal is rendeződött a viszonya.
Szabadon távozhatott, miután Madam Pompfrey beadta neki az utolsó adag orvosságot is, és megígértette vele, hogy nem csinál semmi butaságot, hogy tökéletesen regenerálódjon megsérült testrésze.

Először alaposan körbepillantva lépett ki a gyengélkedőröl. Fejét magasan tartotta, ahogy a büszkeség érzése átjárta egész belsőjét. Tényleg nyert! Azt hitte, hogy semmi sem szegheti kedvét már ezek után, míg természetesen szó szerint bele nem futott egy patkányba.
—Nem köszönthetjük egymást mindig így, ezt be kellene fejezni már!- üvöltött rá a vele szemben állóra, erősen megszorítva annak vállát. —Mit akarsz, Malfoy? Jöttél, hogy gúnyt űzhess esetleg a repűlési technikámból? Vagy éppen a fejemhez akarod vágni, hogy mennyire szabálytalanul viselkedtem?!- Harry úgy viselkedett, mintha teljesen meg is feledkezett volna arról, hogy hogy is viselkedett vele Malfoy az utóbbi időszakban.
—Miért fáj még mindig a karod?-
—Be van gyulladva, nagyon mély a seb.- felelt Harry gúnyosan.—Tudod ez elég könnyen megtörténhet, ha valaki találkozik egy sárkánnyal. De gyerünk, hajrá, nevess, gúnyolódj csak, tegyél még jobban tönkre!-
—Nem, én nem azért jöttem ide, hogy bántsalak.- felelte unottan. Kicsit felbőszítette a fiú kirohanása.— Csak gratulálni akartam neked. Valamint hmm...izé...azon gondolkodtam, hogy esetleg...hát, hogy esetleg lenne e kedved velem találkozni a tónál pénteken, vacsora közben.-dadogta szégyenlősen.
—Úgy...úgy, mint egy randi?-kérdezett vissza Harry.
—Nem kell, ha nem akarod.- nyelt egyet Draco. Harry csak kidüllesztett szemekkel bámult rá.
—Miért szórakozol velem?-
Draco megbántottan inkább megfordult és elindult valamerre; el Harrytől.-
—Bocsánat, hogy felidegesítettelek.- szólt vissza még a zöld szeműnek.
Harrynek egyáltalán nem fűlött hozzá a foga, de a kívámcsiság egyre inkább maga alá kerítette. Draco keze után kapott, hogy megállítsa a Mardekárost.
—Oké, rendben, elmegyek.-