Ez csak egy játék volt [DRARRY]

hetedik fejezet - Beleesni egy Mardekárosba

A következő reggelen Harry egy hatalmas mosollyal, virágzó szemekkel lépett be a nagyterembe. Nem tudta megmondani, hogy miért élvezte annyira előző este Draco társaságát. Csak beszélgettek, majd repültek. Egy szokványos kirándulás volt csupán, amit bármelyik lánnyal átélhetett volna Harry, ugyan ezeket a reakciókat kicsalva belőle.

Potter a szokásos helyére huppant le a Griffendél asztalánál, Hermione és Ron mellett. Szerencsére ő és a vörös maguk mögött hagyták az időszakot, mikor egymás idegeire mentek az első próba előtt.
Azon nyomban egy nagy kanállal szedett a tányérjára tükörtojást, szalonnát és pirítóst. Ron már befejezte az evést, töklével borított orcával figyelte, ahogy Hermione egy kolbászt majszolt.
     —Jó reggelt, Harry!- köszöntötte Hermione, szalvétájával a csöpögő olajcseppeket törölgetve szája széléről. Egy hatalmas, boldog mosolyt kapott válaszul, megspékelve a hasonló köszöntéssel.
—Mizu haver, minek köszönhető ez a nagy mosolygás ma reggel?- kíváncsiskodott Ron.
—Randin volt tegnap este.- tájékoztatta Hermione.
—Shhh.-szólt rá Harry.—Ennyiből miért nem jelented be ünnepélyesen az egész iskola előtt?-
A fiúnak nem volt semmi jó fedőtörténete a randevúra Dracoval, szóval az első eszébe ötlött gondolattal játszott el, melynek főszereplője, egy mesebelien tökéletes lány volt.
     —Milyen randi? Milyen dolog ez, hogy el sem mondtad, hogy találkozol valakivel? Ezaz, kivel?- csattant fel ingerülten Ron. Kitaszítottnak érezte magát.
     —Ez nem egy randi volt.- kötötte az ebet a karóhoz Harry.—Szimplán csak megnéztem, hogy tetszene-e a lány nekem, vagy sem és végülis igen. Egészen igen.-
—Egészen?- kérdezte a vörös, egy jó nagyot kortyolva sütőtöklevéből.
—Nos...igazán lenyűgözött.-
—Akkor ki Ő?-könyörgött a válaszért a bongyor lány.
—Még nem árulom el.-Harry magában elmosolyodott, majd folytatta az evést. Barátai felől méltatlan morgások kísérték rágását.—Milyen volt a ti estétek?-
—Hát, mi...-Ront baglyok hadának fülsértő huhogása szakította félbe, szavait elnyelte a nagyterembe röppenő szárnyak suhogása. Bármerre tekintettél, kíváncsi fiatal arcokat láthattal, kik égbe emelt tekintettel vizslatták az állatokat, hogy érkezett-e a számukra valami; a Reggeli Próféta, vagy egy levél, egy szeretett személytől.

A hétköznapi események folyamát egy szokatlan dolog perzselte fel. Egy aprócska termetű iskolai bagoly ejtette az összegyűrt pergamen darabka csomagját Harry tányérjára, majd amilyen gyorsan ott termett, már tova is szállt. Harry megvizsgálta a papírdarabot, de nem volt ismerős a számára. A színe sokkal sötétebb volt, mint az átlagos, valamint sokkal vastagabb is volt. A fiú széthajtogatta levelét, melyben egy kecses, tiszta kézírással firkantott sor nézett vissza rá. Smaragd szín tintával vitték fel a precízen formált íveket a pergamenre. A szavak. A szavak, a szín, a textúra érintése ujjbegyei alatt; a sebhelyes úgy érezte, hogy ennél szebbet még nem látott.

Ugyan ott, ugyan akkor. Hozz seprűt!

D.

Mielőtt bárki más is elolvashatta volna, gyorsan hatalmas zsebébe rejtette a kincset érő sorokat, s hálát adott Griffendél Godriknak, hogy az üzenet már senkit sem izgatott igazán, mert mindenki egy förtelmes ruhával volt elfoglalva, amit Ronnak küldtek. Hermionénak csak szokásosan a Reggeli Próféta legfrissebb lapszáma érkezett. Az újság gondosan sorokba szedett, fekete fehér mozgó képekkel tarkított pletykákat tárt az olvasó elé a Trimágus Tusáról, a boríton Harryvel. A kép a cikk fölött azt a pillanatott örökítette meg az első próba előtt, mikor ő és Hermione átölelik egymást. Tudta, hogy ez nem jelenthet semmi jót. A lány csak egy 'szenny' megjegyzéssel le is zárta a témát és inkább tovább siklott szemével, értelmesebb sorok után kutatva.