Az Özvegy Szerelme

𝟸𝟽.ʜᴇʀᴏɪɴᴇ

-Hol voltál? - förmedt rám Sam,mintha nem látta volna,hogy kintről jövök be, mögöttem Buckyval - Értem - realizálta, majd arréb állt én pedig egyenesen egy italért mentem. A pultos volt olyan rendes, hogy egy helyett kettő italt adott,látta hogy szükségem volt rá.

Miután azt elfogyasztottam,helyet foglaltam,mint körülöttem mindenki más, majd vártam a műsorvezető megjelénést. Újra kiakasztottak,hisz a kedves műsorvezetőnő késett. Tökéletes díjátadó. Egyébként meg mióta adnak díjakat a hősöknek? Ezzel motiválnának,hogy Oscar díjakat lengetnek a szemeink előtt? Nem fogok azért harcolni,hogy gyűjtsem a díjakat Anthony Starknek. Az nem az én életem. Talán ez sem az. Nem érzem magaménak. Nem vagyok benne otthon.

-A legkiemelkedőbb hős díj,pedig - tért a lényegre a hölgy,mire mindenki rá szegezte a tekintetét - Elnézést itt két név szerepel. Miszerint a díjat egy hős és annak hősnő társa kapja,névszerint a díj James Barnesé és Tatiana Orlovaé - nem teljesen értettem a szavait. Én mint legkiemelkedőbb? Amiért meglőttem magam, vagy amiért elszúrtam egy hatalmas küldetést? Miért pont Bucky meg én? Nem volt időm gondolkodni, elindultam a színpad felé,ami előtt Bucky bevárt, majd kezét nyújtotta,amit ignoráltam, mintha észre sem vettem volna.

-Őszintén,szóhoz sem jutok. Kevés ideje vagyok csak Bosszúálló,vagy mi,de már egy díjat tudhatok magaménak. Ezt neked Tony Stark! - mutattam egyenesen a kamera felé,hisz tudtam, hogy a férfi nézi a műsört. Hatalmas nevetés és taps lepte be a termet,amely megmosolyogtatott. Ránéztem Buckyra,aki mindenkivel ellenben nem kuncogott. Ekkor realizáltam csak igazán,hogy mit csinálok - Néhány embert megmentettem. De még többet el tettem láb alól,szóval nem biztos hogy hősnőnek hívhatom magam. Ez a díj,ez a díj nem nekem jut. Vannak más szuperhősök,a külvilágban,akik megérdemlik. De én nem tartozom közéjük - adtam vissza a díjat a nőnek, aki odaadta azt,majd elhagytam a színpadot.

Néhány könny hagyta el a szememet. Nem amiatt,hogy visszaadtam a díjat. A szavaim teljesen megleptek. Még tőlem is váratlan volt mindaz,amit ott fent mondtam. Miután kiértem az épület elé,szabad utat hagytam a könnyeknek,s nem csak egy-két darab hullott le arcomon,hanem egész patakban folyt már. Fájt,hogy mások hősnek gondolnak, amiért legyőztem az egyik démonomat,az apámat. De ott a másik démon. A gyilkos én,ott van bennem. Érzem,ahogy próbál kiszabadulni. Érzem,ahogy fáj. Az emlékek sokasága, az összes gyilkolás rám zúdul, hevesen veszem a levegőt,a látásom elhomályosul, ez az utolsó emlékem aznap estéről.

---------✿---------

Íme a mai nap utolsó része,amely szorosan kapcsolódik a 24. 25. és 26. részekhez,de nem akartam ezeket egybecsapni.
Ezzel a fejezettel pedig le is zártuk a gála/díjátadót,a következő fejezetek másra fognak épülni. Nem,még nem a végjátékra. Ó és ez még nem az a Végjáték. Semmi variáció, semmi huncotkodás. Szép estét,s drukkoljatok nekem holnap,mert matek dogám lesz és szart sem tudok🤗