„A SZERELEM A SÖTÉTBEN A LEGVILÁGOSABB "
- - - - -
Követtelek mint kislány a pillangót. Úgy figyeltem minden egyes lépésed, mintha aranyból volna. Futottam utánad, majd hirtelen leszálltál. Finoman lebegtetted a szárnyaid, majd felém fordultál. Ragy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ahogy kiléptem a szobából a királynő sebesen elhaladt mellettem és egyenesen lefelé indult a hatalmas, fehér, félkörben ívelő lépcsőn.
Én is elindultam utána, egyenesen Amanda-hoz, aki jelezte, hogy beszélgetést folytatna velem valahol a kertben. Feltételeztem ott, ahol oly gyakran láttuk az udvarhölgyeket ücsörögni. Ahogy lépdeltem lefelé, a csodás festményeket figyeltem a kanyargó lépcső melletti falon és a kezemet a fehér kő korláton húztam lefelé.
Egy pillanatra visszatekintettem a királyné hálószobájának ajtajára. Először Isabel arca jelent meg előttem, aki ugyanolyan mosolygós, lélekkel teli lány volt most is. De volt valami... Örültem, hogy újra a közelébe kerülhettem, hisz sok mindenben segítettünk egymásnak még a szolgasorban. És most, semmi sem kötött össze jobban minket, mint a hirtelen meghozott döntés, amit mihamarabb elkellett fogadnunk.
De egy pillanatra - tényleg csak egy pillanatra - az a kérdés is felvillant bennem, hogy mégis miért mi?
Hiszen annyi nemes hölgy van, annyi család, mi pedig épphogy, vagyis Isabel épphogy csak most került bele a nemesek rétegébe.
Ahogy megfigyeltem a modora természetesen komolyabb, megfontoltabb lett, de az arca aggódás mutatott, mikor a szemembe nézett. Valami nem volt rendben vele. Mintha ez alatt a pár nap alatt valami olyasmi történt volna, ami egy kis darabot kiszakított volna belőle. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy mivel már most nincs akadály közöttünk rang terén, így mihamarabb összehívok vele egy beszélgetést.
Ahogy leértem a lépcsőn, két középkorú férfi haladt el mellettem.
- Szép napot kívánunk Lady! - nézett vissza a magasabbik, egy kissé megbólintva a fejét.
Szép, szőke haja félig volt megnyírva és szeme úgy kéklett, mint az égbolt. Rachel-éhez tudtam volna hasonlítani, de ez sokkal csillogóbban tekintett rám. Erős páncélzat volt rajtuk, ami felettébb ijesztő is lehetett volna más körülmények között. Aki mellette ment fejrázva gyorsan eltűnt az udvarban, míg az ismeretlen, majdnem két méter termetű férfi megállt egy pillanatra, hogy várja a válaszom.
Felettébb ismerős volt az arcvonása, de nem tudtam volna megmondani mégis honnan.
Teljességgel éreztem erősen dobogó szívem minden hangját a fülemben.
- Köszönöm Uram! Önöknek is úgy legyen! - mosolyogtam vissza, egy apró bólintással.
Ahogy kiljebb mentünk láttam, hogy hatalmas vigyorral kanyarodik el jobbra - feltehetően vadászni mentek. Az én arcomon is széles mosoly ült, ugyanis mostmár kifejezetten éreztem azt a ragyogó érzést, mikor ténylegesen gyönyörűnek érzem magam. Úgy éreztem enyém lehetne a herceg, a kastély, az ország, a világ...
Persze ez csak egy tizedmásodpercre történt így.
Egy szintén szőke, ragyogó arcú udvarhölgy kapta el a karom hátulról, ami borzasztóan megijesztett.
