𝐝𝐞𝐜𝐞𝐦 - 𝓐𝓻𝓪𝓫𝓮𝓵𝓵𝓪 𝓢𝔀𝓪𝓷

51 4 5
                                    

A nap már az ég tetején csücsült

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


A nap már az ég tetején csücsült.
Pár percig lehettem talán eszméletlen, hiszen a három ifjú már körülöttünk figyelt és Amanda-t kérdezgették. Én a lány karjaiban terültem szét, és egy vizes rongyot fogott a homlokomhoz, amit valószínűleg valamelyikük hozott.

Homályos tekintetemen keresztül láttam, hogy egy arc közeledik felém, s egyenesen olyan volt mint egy angyal. Göndör, arany fürtökkel. Összeráncolt szemöldökkel nézett az engem tartó lányra, majd vissza rám.

Arabella? — kérdezte meglepődve, s mikor már hallottam hangját, s ahogy kiejti a nevem teljesen biztos voltam, hogy Harry herceg az.

Hogy őszinte legyek, nem így terveztem a herceg elé tárni a tényt, hogy már a szolgálólány mesterséget leváltottam, s valami más vette kezdetét. Természetesen azt nem kell tudomására hoznom, hogy ez miképpen is született meg így, arra kitaláltam már egy másik verziót. Talán egy kicsit megmelengette a szívem, hogy felismert előkelőbb öltözékben is, s az, hogy bár messziről nem tudhatta ki is vagyok, azonnal a segítségünkre sietett két pártfogoltjával.

A két férfitól furcsa, értetlen pillantásokat kapott a herceg, hisz  honnan is ismerhet engem, honnan tudhatja a nevem!? Calhoun-nak egy perc után, egy mindentudó mosoly jelent meg a szája sarkában és aztán Brayden arcán is hasonló mimika tükrözte azt. A herceg csak egy figyelmeztető pillantást küldött feléjük, hogy csak semmi csipkelődés most.

Igazából nagyon reménykedtem, hogy pusztán álmodtam mindent az előbbiekben, s azt is hogy Harry herceg fut felém, mert nagy szerencsésen köhögő rohamot kaptam. De természetesen lehetetlenségnek gondolta az Isten is, hogy engem egy helyen tartson a szerencse adományával.

— Tudnak hozni egy kis vizet uraim? — kérdezte Amanda, mire az egyikük bólintott, talán Calhoun, és elsietett. Már majdnem felpattantam, hogy nem igazán szükséges, mikor újra megszédültem és kicsit lecsukódott a szemem. Amanda továbbra is hűtőtte a homlokom.

Harry herceg arca eltávolodott, de körvonalakban még láttam őt, ahogy mellettem guggol.

— Azonnal vissza kell vinnünk a palotába! Talán a fűzője is lehet Lady Amanda. — szögezte le, mire a lány egyetértően, aggodalmasan bólintott. — Várjon, adja át nekem! — lépett el mögöttem, s éreztem, ahogy egy gyenge női karok után, erős, férfias karok fognak át.

Harry herceg miután valamit babrált hátul a ruhám szalagjainál, miközben elölről Brayden tartott erősen, egy kicsit talán több levegőhöz jutottam. De annyira átkozottul szoros volt még mindig...
Egy nagy kéz végigsimított a csupasz vállamon.

— Jobb így egy kicsit Lady? — kérdezte Harry herceg mögülem rekedt hangon, majd bólintottam és egy kicsit megkönnyebülve lecsuktam a szemeim.

Calhoun, mint akit az ördög kutyái kergetnek, úgy rohant egy kulacccsal a kezében, amit mellém vetődve a számhoz emelt és finoman öntötte bele a vizet. Fejemet is alig bírtam tartani, így két kéz segített hátulról, hogy kortyolni tudjak. Egy kis idő múlva Harry herceg mélyet sóhajtott, mint aki egy kicsit megnyugodott majd oldalról felkapott és mint egy ájult hercegnőt, úgy indult meg velem a palotáig.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jul 16, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

AKARVA AKARATLANUL | 𝑯𝒂𝒓𝒓𝒚 𝑺𝒕𝒚𝒍𝒆𝒔 FF. Where stories live. Discover now