„A SZERELEM A SÖTÉTBEN A LEGVILÁGOSABB "
- - - - -
Követtelek mint kislány a pillangót. Úgy figyeltem minden egyes lépésed, mintha aranyból volna. Futottam utánad, majd hirtelen leszálltál. Finoman lebegtetted a szárnyaid, majd felém fordultál. Ragy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-
A vékony topánkámban próbáltam úgy osonni a hatalmas lépcsőn, hogy az még neszt se hagyjon maga után. Amint a végére értem alaposan körülnéztem majd siető léptekkel elindultam a kijárat felé. Nagy mosollyal az arcomon, szinte már ugrándozva futottam a kert felé, közben fogva a szoknyámat hogy a lehető legkevesebb koszt is elkerüljem, ugyanis ha bármi nagyobb kosz éri, nekem kell tisztítanom.
Amint a kívánt helyre értem a számomra legkedvesebb férfi karjaiba zártam magam.
-Oh, te drága istenem köszönöm hogy láthatom! - suttogta a fülembe, ami borzongás eredményezett bennem.
Én is hálát adtam!
- Én is nagyon örülök neked drága Thomas! - kuncogtam, majd finoman elengedtem.
Arca, mint a meggyötört harcos, úgy tekintett rám.
- Oh, drága húgocskám, mi lett velünk!? Esténként kell kisurrannod a királynő háta mögött, hogy láthasd a saját bátyád?..
- Borzasztó időket élünk Thomas! Remélem minél hamarabb hazamehetek Windsorfba! Alig várom, hogy karácsony legyen! - sóhajtottam mélyet.
Kócos barna haja ide-oda ólálkodott a feje tetején mivel az elegáns kalapja összekócolta azt a nagy sietségben. Bátyámmal minden héten egyszer találkozunk itt, a kastély keretein belül a királynő tudta nélkül. Ugyanis a bátyám pár éve úgy döntött Franciaországban fogad szolgálatot katonaként és lordként, ami nem vetett jó fényt a mi családunk jövőjére nézve, így semmi egyéb nem történt minthogy amikor a királynő ezt megtudta erősen ajánlotta hogy nem látja szívesen az udvarban különben fejét veszi.
Csendesen álltunk egy darabig, majd mind a ketten hatalmasat sóhajtottunk. Tudtuk, hogy lassan megint nem találkozhatunk egy ideig. És most volt egy sejtésem, hogy akár több ideig nem láthatom.
Hirtelen rémület ült ki Thomas arcára, ami jelen esetben a legrémisztőbb dolog volt a világon. Szeme, csakúgy mint az enyém könnybe lápadt és nem tagadtam meg a dagadtabb könnycseppeknek sem hogy lefojjon az arcomon. A fejemet lehajtva imádkoztam, hogy ne azzal a hírrel jöjjön. Ujjával az állam alá nyúlt és biztatóan felemelte, majd fürkészte először az arcomat, aztán a szememet. Én is figyeltem az övét de talán neki már könnyebb volt a szíve, mert tudta mit akar mondani.
- A király elrendelte, hogy kellenek neki még harcosok, így maradnom kell! Az új embereknek tanító kell kishúgom!
- Akkor üzenem a királynak, hogy forduljon fel.. - morogtam, majd a karomat összekulcsoltam a mellem alatt.
Thomas csendre intett, én pedig engedelmeskedtem, mert ha valaki véletlenül is erre jár félreértheti és mind tudjuk, hogyha a mai világban ilyen szavakat ejtünk ki akármilyen rangos emberről, az komoly büntetésben részesül. Szoknyám hátulját lesimítva leültem egy közeli padra. Természetesen Thomas-t is magam után hívtam.
