1.rész

9.9K 202 0
                                    

A hazautazás egy nyaralásról mindig kétes érzést keltett az emberben. Egyrészt sajnáljuk, hogy ott kell hagynunk a kellemes üdülést, másrészt viszont honvágyunk van a saját otthonunk iránt.

De én valahogy mégis csak kibírtam volna még egy-két hónapig messze az otthonomtól.

Már csak pár perc volt a gépem landolásáig, ami hazarepített Ogelcitybe. Ideges izgatottság járt végig rajtam, ahogy az ablaknál ülve figyeltem a tájat, és gyönyörködve szemléltem a szülő városom kibontakozó képét.

Otthon édes otthon.

Amint a repülő leeresztette lábait és földet érve megállt, kiszálltam a kényelmes kis székemből és ügyelve, hogy ne tiporjon el az őrjöngően siető tömeg, elindultam a kijárat felé. Ideges csomóval a gyomromban kezdtem a bőröndöm keresésébe, ami szinte azonnal meg is lett. Így nyugtalanul kezdtem el a szememmel pásztázni az előcsarnokot, a szüleimet keresve, akik elvileg már itt vártak rám.

Pár perc bolyongásba telt, míg végre ki is szúrtam édesanyámat, aki apámba kapaszkodva, megnyúlt nyakkal, lázasan forgatta jobbra balra a fejét, az egyetlen lányukat keresve. Pontosabban engem

Még abban a pár pillanatban, amíg a szüleim ki nem szúrtak, volt egy kis időm mély levegőt venni, és szembe nézni a tényekkel, hogy...

-Skylar! Skylar Lynch!-ordította át a repülőtéren keletkezett zajt az apám, mire az anyám is felém kapta a fejét, eltátotta a száját, majd kapkodva magassarkús, elegáns lábát sietve elindult felém. Egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, ahogy a súlyos bőröndömet magam után ráncigálva közelítettem feléjük.

-Sziasztok!-köszöntöttem őket mosolyogva, mire anyám majd feldöntve engem, a karjaimba borult.

-Oh kicsikém!-simogatta a hajam boldogan, majd hosszas ölelkezés után végre elhúzódott tőlem és a szemembe nézve a kezei közé fogta az arcom.-Hát te ragyogsz!

-Köszi anya?-húztam el a számat értetlenkedve a reakcióján, majd inkább hátrébb lépve apához fordultam és egy apró ölelésben részesítve egymást köszöntünk a másiknak.

-Jót tett neked ez az utazás és a napsütötte Olaszország.-mért végig keselyű módjára az anyám, mire zavartan az egyik lábamról a másikra álltam. Ez alatt az egy hónap alatt elszoktam anya szeszélyeitől.

-Sokat napoztam.-vallottam be, miközben apa elvette tőlem a bőröndömet és elindult a kijárat felé.

-Hát az látszik.-füttyentett felém apa a barna bőrömet bámulva.

-Kicsit talán már túlságosan is.-morogta mellettem menetelve anyám, mire csak egy sóhaj kíséretében elengedtem a hallottakat a fülem mellett.

-Akkor indulhatunk?- fordult végül apa izgatottan anyához, mire az utóbbi ismét újra alaposan végig nézett rajtam.

-Előbb menjünk haza, igy nem mutatkozhatsz előttük.-felelte apának, mindezt úgy mondva, mintha én ott se lennék. Ilyenkor legszívesebben sikítottam volna dühömben.

-Hova megyünk?-kérdeztem rá naivan, pedig már ismerhettem volna annyira a szüleimet, hogy a hazaérkezésem is róluk szóljon.

-Hogy-hogy hova?-kérdezett vissza anya szinte már jogosan, úgy mintha csak valami sértőt vágtam volna a fejéhez.-Blyekhoz. Úgyhogy, ha hazaértünk gyorsan fürödj le és kapj fel magadra valami csinosat. Nick már egy hónapja nem látott, jól kell kinézned.-meredt rám halálosan komolyan, mire a gyomrom görcsbe állt az idegességtől, miközben a torkomat sírás fojtogatta.

Fájt, hogy ismét csalódnom kellett. Hogy ez alatt a csodás egy hónap alatt itthon semmi sem változott. A szüleim nem egy étterembe vagy egy családi összejövetelre készültek vinni a hazaérkezésem örömére, hanem egyenesen a jövendőbelim karjai közé. Akit ki nem álhattam.

Hogy kiről is volt szó pontosan? Hagy adjak egy kis felvilágosítást Nick Blyeról, aki bármennyire is nem szerettem volna, de meghatározta az egész kibebaszott életemet.

Az egész a szüleinkkel kezdődött. Amikor Nick apja, Nico Blye lett a mi kis városunk polgármestere, akkor hamar ismeretségbe kerültek az apámmal, aki a helyi egyetem igazgató professzora volt. A két férfi hamar megtalálta a közös hangot, legjobb cimbikké váltak és eljártak együtt különböző összejövetelekre, összeismertetve egymással a feleségeiket is. Hamar barátokká váltak, és egyre többet jártak össze a két tehetősebb család a gyerekeiket is magukkal rángatva, vagyis engem és Nicket. Egész kicsi korunk óta ismertük már egymást, konkrétan együtt nőtünk fel. A szüleink folytonos találkozásai révén barátok lettünk, rengeteg időt töltöttünk egymással és mindent tudtunk a másikról. Egészen addig, amíg nagyobbak nem lettünk. Nickkel 16 évesek voltunk amikor a szüleink viselkedése...nos megváltozott. Furcsa módon elkezdek minket egyre jobban egymás felé terelgetni, elküldeni kettesben ide-oda. Ez először nem is volt olyan gyanús, hisz, mint említettem Nick és én barátok voltunk. Eleve mindent együtt csináltunk. Sokat jártunk el moziba és egyéb ilyen helyekre együtt. Szóval nem volt ebben semmi különös egészen addig, amíg már a szüleink burkolt célzásokat nem kezdtek el tenni arra, hogy nos nekem és Nicknek egy párt kéne alkotnunk, mivel hogy mi tökéletesek lennénk együtt és egymásnak lettünk teremtve. Mikor mindez kiderült, hogy a szüleink azt szerették volna, hogy összejöjjünk, mindketten kiborultunk. Összevesztünk a szüleinkkel és Nickel próbálva egymás pártját állni egy darabig tartottuk egymás hátát, de nem tudtuk ezt örökké csinálni. Mindezzel pedig a szüleink azt érték el, hogy Nick és én eltávolodtunk egymástól. Mindketten abban az időben kezdtünk el érni, és komolyodni, miközben mind a ketten egyfajta huzamosabb változáson mentünk keresztül. Én kiléptem a kislányos félénk életemből, merészebb és összeszedettébe váltam, míg Nick...Nick megtalálta a saját stílusát, 1.80 méter magasra nőtt, megizmosodott és ő lett a gimnázium legnépszerűbb és leghelyesebb pasija. Minden lány Nick után sóvárgott, ami olyannyira a fiú fejébe szállt, hogy néha már azt se tudtam ismerem-e még egyáltalán. Olyannyira megváltoztunk, hogy már alig tudtunk meglenni egy légtérben.
Egészen a nyár elejéig...amikor is Nick és én alkut kötöttünk.
Mindketten meguntuk a szüleink idióta törekvéseit arra, hogy összeboronáljanak minket, amikor jól láthatóan ki nem állhattuk egymást. Így Nick és én kitaláltunk egy megoldást. Hosszú idő után végre először egyet értettünk abban, hogy ez nem mehet így tovább. Úgy éreztük a szüleink megfojtanak minket a törekvéseikkel, miszerint összehozzanak minket, így megbeszéltük, hogy az lesz a legjobb, ha megadjuk nekik azt, amit az elejétől fogva akartak. Egy tökéletes párt. Rá jöttünk, hogy nem éri meg harcolni ellenük. Nick és én megállapodtunk abban, hogy eljátsszuk a szüleink előtt, hogy egy párt alkotunk. Érzelem és vágy nélkül. Csakis a cél lebegett előttünk a közös egyetemi életünk, amit bár a szüleink terveltek ki számunkra, ez jó távol volt az otthonunktól, a szüleinktől, ahová ha eljutunk utána már szabadon élhetünk. Többé nem befolyásolhattak minket a szüleink. Csakis idáig szólt az alkunk, miközben egy nyílt kapcsolatban éltünk. Engem nem érdekelt mit művel Nick más lányokkal. Márpedig hírhedt csajozógép volt, akinek szinte a suli összes lányának a bugyijában volt már bejutása. Én pedig voltam az emberek szemében a közhírhedt állandó tartalék, akivel itt ott megjelent, de amúgy hagytam, hogy más lányokkal feküdjen le. Az emberek mind azt hitték ez valami gazdag elegancia, hogy mi vagyunk a spontán pár, akik csak akkor voltak együtt, ha szükség volt valakire magunk mellé. Pedig én nem értettem egyet ezzel a logikával, bár eljátszottam a szüleim előtt mennyire szerelmes vagyok Nickbe, én nem akartam vele leélni az életemet.
Szerelemre, igaz szerelmere vágytam, nem pedig egy érdek kapcsolatra, mint amibe a szüleim kényszeritettek.

-Alig várom.-mosolyodtam vissza hamiskásan anyámnak, miközben a hazafelé vezető úton végig azon gondolkodtam, hogy bárcsak megfordulhatnék és visszarepülhetnék egyenesen Olaszországba, a nagynénimhez, a biztonságba.

---------------------

Sziasztok!

Köszöntöm az új és egyben a régi olvasóimat is a legújabb könyvem első részében. 😁

Szórakoztató olvasást kívánok Nektek a következő részekhez!

Puszi Nathalie

Édes AlkuWhere stories live. Discover now