24.rész

4.3K 196 25
                                    

A nyugis kis reggelink után Nick elvitt Allyékhez a kocsimért, így miután beparkolt a legjobb barátnőm háza elé behúzta a kéziféket a Range roveren, és engem fürkészett a zöld íriszeivel.

Valahogy olyan jó volt ez a nap vele, és istennek sem akartam kiszállni a kocsiból, de úgy tűnt ezzel nem voltam egyedül. Nick is csak bámult rám, miközben a kezével a fülem mögé hajtotta az elől arcomba logó tincseket. Megbabonázva néztem gyönyörű férfias kézfejét, ahogy felém nyúl és iszonyat gyengéden hozzám ér. Azt hiszem abban a pár másodpercben még lélegezni is elfelejtettem. Majd amilyen gyengéden hozzámért olyan gyengéden hajolt hozzám és érintette össze az ajkainkat. Nickkel a dolgok általában mindig hevesek és vadak voltak, de ezekben a pillanatban minden olyan más volt. Ilyenkor úgy éreztem mintha csak mi léteznénk a világon és egyszerűen semmi rossz nem történhet. Kis híján elolvadtam ott az ülésen, amikor is egy hangos kopogás szakította félbe az idilli hangulatot. Majdnem felsikoltottam, és megugrottam az ülésen, Nick pedig rögtön elhúzódott tőlem.

-Hellósztok!-vigyorgott rám integetve Ally az ablak túlsó végén állva, mire én egyből zavartan elvörösödtem, Nick pedig csak morogva valamit az orra alatt kicsit sem kedvesen nézett a lányra, aki megzavart minket. Így hát kénytelen voltam kinyitni a kocsi ajtót és kiszállni belőle.

-Szia Ally!-mosolyogtam rá kínosan a barátnőmre, mire az csak vigyorgott tovább, mint egy idióta.

-Miújság?-érdeklődött rám és Nickre bámulva, aki időközben szintén kiszállt a kocsiból és odasétált hozzánk.

-Jöttem a kocsimért.-válaszoltam az autóm felé biccentve.

-Nick pedig milyen rendes, hogy elhozott.-állapította meg, mire ráncba szaladt a szemöldököm. Már eleve a hangsúlya se tetszett, ahogy mondta, nemhogy még a kedves szavak Nickről. Ők ketten valahogy sosem jöttek ki jól.

-Aha.-feleltem.

-Valami ráment az arcodra?-kérdezte tőlem Ally, mire értetlenül nyúltam az említett helyre.

-Hogy?

-Hát úgy tűnt Nick nagyon keres rajta valamit a kocsiban.-mondta teljesen komoly arccal, mire azt hittem menten fejen vágom.

-Ally!-meredtem rá dühösen.

-Csak azt tettem, amire a barátnődnek szüksége volt.-szólt bele a beszélgetésbe Nick is rám kacsintva, mire az arcom ismét paradicsom színűvé kezdett válni, Ally pedig elröhögte magát-Na de én most léptem. Szép napot nektek lányok!-indult meg a vezetőülés felé.

-Búcsú csókot nem is kapunk?-kiáltott utána a barátnőm gonoszkodva.

-Istenem!-néztem az ég felé segítség után könyörögve.

-Előbb fojtom meg magam.-mosolygott rá Allyre Nick, majd beszállva a kocsiba vetett egy utolsó pillantást rám, majd elhajtott az utcából.

-Pedig igazán jól csókolok.-emelte fel az orrát Ally, mire egy jó nagyot ütöttem a karjára.-Áú!

-Megérdemelted te bestia!

-Valld be, hogy vicces volt.-vigyorgott rám-Amúgy meg, nem én csókolgattam önszántamból a kamu pasimat, akit elvileg utálok.-húzta fel a szemöldökét amolyan sakk-matt baby fejjel.

-Fogd be!

-Oh, nem tudom. Úgy faltátok egymást, hogy csodálom, hogy nem párásodott be a kocsi ablaka.

-Mi csak...

-Tudom. Smároltok néha. De addig nem hittem el, amíg a saját szememmel nem láttam.-vallotta be-Egyáltalán hogy-hogy elhozott?

Édes AlkuWhere stories live. Discover now