22.rész

446 45 8
                                    

Jᴇᴏɴ Jᴇᴏɴɢɢᴜᴋ

Fejem a homokba hajtva karolom át Jimin nevetéstől reszkető testét, ami nem mellesleg csupa víz. Mindkettőnk ruhájából kádat lehetne tölteni, úgy felszívták magukat vízzel.
Szerintem nem kérdés, hogy ezután az este után megfázunk majd, de ezzel a ténnyel most egyszerűen nincs kedvem foglalkozni. Jiminnel viszont annál inkább.

A kis sunyi, amint lehetősége adódott rá, mindenféle figyelmeztetés nélkül belökött a vízbe, én pedig miután kifújtam magam, utánam rántottam. Ő sem gondolhatta komolyan, hogy megúszhatja szárazon.
Már órák óta úszkáltunk a vízben, és most is csak azért jöttünk ki, mert Jiminie félrenyelte a vizet, és folyton azt hajtogatta, hogy meg fog fulladni. Ja, a nevetésbe.
- Jézusom, megfagyok!- bújik hozzám még közelebb, így érezhetem, hogy valóban reszket. A fenébe! Nincs nálam egy életmentő dzseki, hogy ráterítsem, és én is csupa víz vagyok. Fogalmam sincs, mit tehetnék.
- Haza viszlek- mondom az egyetlen megoldást, ami eszembe jut száraz cucc híján. Jimin amúgy sem lakik olyan messze.
- Ne, még ne! Meg akarom nézni a naplementét!- kezd el tiltakozni, és jobban összehúzza magát. - Egyébként sem fázom annyira- kamuzik bénán.
- Hát persze, hogy nem. Komolyan fontosabb a naplemente, mint te magad? Mi van, ha megbetegszel?
- Erre akkor kellett volna gondolnod, mikor behúztál magaddal a vízbe. Egyébként igen, fontosabb. Ezen a nyáron még egyszer sem láttam, és veled akarom megnézni.
- Miért pont velem? Mi van, ha elcseszem neked?
- Jó vicc! Akkor sem megyek addig haza, míg le nem ment a nap- jelenti ki határozottan, én pedig feladom az anyáskodást, és ráhagyom. Ha jobban belegondolok mégha holnapra taknyunk, nyálunk egybe folyik is, akkor sem fogom megbánni, mert ez a naplemente, ez a délután egy szép emlék lesz mindkettőnknek. Én pedig még egyszer sem voltam elég türelmes, hogy megnézzem. Napfelkeltét viszont már sokat láttam a koránkelő természetemnek köszönhetően a szobám ablakából. Valahogy azonban egyszer sem kötött le különösebben.
- Értettem!
- Helyes- bólint, így nedves tincsei vékony csíkokat húznak a nyakamon, én pedig megborzongok. - Bár ha nagyon fázol...- értelmezi félre az előbbi reakcióm, és ki is bújik ölelésemből.
- Értem csak ne aggódj, kibírom- nyugtatom meg, és követve a példáját, felegyenesedem. A hátam csupa homok lett, de ez már meg se kottyan.
- Hű, micsoda macsó duma- nevet Jimin, mire szerényen megvonom a vállam, ahogy azt egy macsó alfa hím tenné, aki elérhetetlennek tetteti magát. Ezen még hangosabban nevet, és újra mellém bújik. Mostanában egyre többször van ilyen bújós hangulatában a jelenlétemben, ami egyértelműen a kapcsolatunk elmélyülését támasztja alá. Már én sem félek megérinteni őt és egyre sűrűbben teszem. Ha már nem kapok tőle több puszit, legalább annyi örömöm legyen, hogy megérinthetem.
- Szeretem, hogy ilyen vicces vagy. Jane pedig azt se tudja, mit beszél, úgy elszívta már az agyát, úgyhogy egy percig se hidd el, amit mond.
- Te sem vagy úgy elveszve. Legalábbis nem Justin miatt. Azért ahhoz nekem is lenne pár szavam.
- Holnap lesz az egyéves évfordulónk- mondja, mire az előttem szelíden hullámzó víztömeg a feje tetejére áll. Úgy érzem magam, mintha ez a hatalmas óceán épp most szakadt volna a nyakamba.

Egy év nem kis idő. Bele sem akarok gondolni, mit fognak holnap csinálni nélkülem. Olyan nyálas évfordulós cuccokat, mint a szüleim, csak valószínűleg szörfözés nélkül. Hiába vagyok a fiuk, szokásaik miatt az én fejembe is beleégett a dátum, és azon a napon a szokásosnál is több időt töltök a könyvtárban. Tudom, hogy egész nap megy az ajándékozás, amit véget nem érő bók áradat követ. Mindig ugyanazt mondják egymásnak, és mindig ugyanúgy elolvadnak a másik "cukiságától". Nekem az ilyesmihez nincs idegrendszerem és gyomrom.
Ahhoz meg pláne nincs, hogy Jimint elképzeljem azzal a ficsúrral enyelegni, ráadásul egész napra.
- Hát ez... tök jó- mondom nulla átéléssel, törött nyakkal.
Holnap megfogok halni. Addig fogok céltalanul feküdni az ágyamban, míg teljesen fel nem emészt a bűntudat, hogy meg sem próbálok közbe avatkozni, és a szomorúság. Ketté fog szakadni a szívem.
- Csak azért mondom el, hogy tudd majd, hol leszek, ha esetleg keresnél. Most mit gondolsz?- kérdezi aggodalmasan fürkészve az arcomat, amiből rájövök, hogy túlságosan is leolvasható róla, min jár az agyam.
- Semmit- rázom meg a fejem, hogy megszabaduljak az oda nem illő gondolatoktól, ám azok csak nem tűnnek el.

ᒪ. ᗩ. /Jikook ff./ ✓Where stories live. Discover now