Amikor betáncoltál a szívembe... Jamie

13. Fejezet +18

Lassan megpróbáltam kinyitni a szemem és megláttam Jamie-t az ággyal szemben aludni. Próbáltam felkelni, de eléggé szédültem még. Jamie egész éjjel ott virrasztott mellettem, épphogy csak elaludt mire felébredtem. Szörnyem meg volt rémülve, mikor a telefon túloldaláról rájött, hogy valami baj történt. Azonnal rohanni kezdett és hívta Sarah-t. Mikor beért a kórházba, Sarah remegve ült kint a folyosón, lesírt sminkkel és mikor Jamie meglátta, hogy keze csupa vér, elcsukló hangon csak ennyit kérdezett.

- Ugye életben van? – Sarah ránézett és bólogatott. Jamie hatalmas levegőt vett és a falba ütött. Sarah felugrott és megölelte Jamie-t sírva. A műtőből kijött az orvos, aki közben velem foglalkozott. Jamie rohant oda hozzá.

- Doktor úr könyörgöm, mondjon valamit.

- Ön hozzátartozó? – kérdezte az orvos.

- Igen a párja vagyok. – mondta Jamie lélekszakadva. Minden lejátszódott a fejében.

- Ms. Mitchel rendbe fog jönni. Agyrázkódása lett és zúzódásai, de fel fog épülni. Ha szeretne bemehet hozzá, de még alszik. – Jamie rohant azonnal és mikor beért a kórterembe és meglátott, majdnem sírt. Ott feküdtem, sebes arccal és bekötött fejjel. Mellém ült az ágyra és megfogta a kezem.

- Julie, kicsim. Hallasz? Kérlek, nyisd ki a szemed. Itt vagyok veled. – Olyan sok nyugatót kaptam, hogy teljesen kiütött egy jó időre. Az orvos megengedte Jamie-nek, hogy ott maradjon velem. A szobában egyedül voltam, úgyhogy nem zavart senkit. Egész éjjel ott ült mellettem várva, hogy felébredek. Egy percre se ment ki, vagy vette le rólam a szemét. Ezért mire felébredtem, teljesen ki volt merülve addigra. Ahogy mozogni kezdtem az ágyban, Jamie hirtelen kinyitotta szemét és mikor meglátott felugrott a székből. – Szia! Itt vagyok. – megfogta a kezem, én pedig csak nyöszörögtem.

- Jamie! – ennyit tudtam kierőltetni magamból. Megsimogatta az arcom és közben megnyomta a nővérhívót.

- Hogy érzed magad? – kérdezte aggódva.

- Fáj a fejem. Olyan jó, hogy itt vagy.

- Persze, hogy itt vagyok. Annyira féltem, hogy bajod lesz. Agyrázkódásod lett, de fel fogsz épülni. – nyugtatott Jamie, de majdnem sírt, annyira meg volt rémülve, közben viszont örült neki, hogy felébredtem végre. Bejött az orvos és megvizsgált.

- Nem lesz itt semmi gond, ha délutánra elmúlik a szédülés, akkor nyugodtan haza mehet. A koponya CT nem mutatott semmi rendelleneset, úgyhogy hamar jobban lesz, pár nap az egész, de pihenjen majd azért, jó?

- Köszönöm, úgy lesz. – mondtam halkan. Mikor kiment az orvos Jamie leült mellém az ágyra és a földet nézte. – Mi a baj?

- Csak bele gondoltam mi lenne velem, ha elveszítenélek. – mondta és könnycseppek hullottak a szeméből.

- Nem veszítesz el. Te sírsz? Istenem, Jamie. Nincs semmi baj, jól vagyok! – magamhoz húztam a kezét és megcsókoltam. Jamie rám mosolygott és átölelt. Közben egy rendőr kopogtatott az ajtón és megkért, mondjam el amire emlékszem. Mivel alig emlékeztem valamire az egészből, ezért így nehéz volt segítenem, de Sarah aztán elmondott neki mindent.

Délutánra valóban jobban lettem, úgyhogy haza engedtek. Sarah ott várt a lakásban és megölelt.

- Istenem, annyira aggódtam. Állandóan a pasidat hívogattam, hogy mi van veled. Nagyon megijesztettél, de látom szívós vagy hála istennek. Annyira örülök, hogy jól vagy! – átölelt szorosan és közben Jamie-re mosolygott, aki fáradt tekintettel, aggódva nézte minden mozdulatomat. – Jól van megyek, hagylak pihenni. Holnap, még ha jól leszel, átjövök elbúcsúzni.