"Elájultam...Semmit nem éreztem. Mintha meghaltam volna pár órára. Aztán a szívem elkezdett újra verni. A tüdőm újra levegőhöz jutott. Majd pár másodperc után elkezdtem ébredezni. Először homályosan láttam. Láttam a körülöttem lévő sziklákat, és ére...
A csörgésre hirtelen felkaptam a fejemet, és rá néztem a kijelzőre. Addison volt az. Hirtelen elsápadtam, mert megörültem, hogy felhívott. Össze szedtem magam, és felvettem. Viszont nem az volt, akit vártam...Egy ismerős hang volt viszont.
-Szia te szemét! -szólt bele erőszakosan.
-Adonisz? -néztem előre csodálkozva. -Hogyan került hozzád Adison telefonja?-Majd hirtelen be kapcsolódott a kamerája, és az Olümposz hegyen voltak Alexiaval Zeusz kádjánál. -Mutasd hol van most! -szóltam rá. Majd hirtelen megfordult a kamera és egy székhez kötözve láttam őt már a szikla szélén, kétségbeesett fejjel, és könnyes szemei a kamerába néztek. Tágra nyíltak a pupilláim és elkezdtem a telefonba ordítozni: -Te buzi engedd el most! Vagy különben megöllek! -Értem...Ha ennyire akarod őt gyere el érte. Van rá fél órád vagy különben úszni fog! -majd hirtelen le tette. Én csak bámultam előre, hogy mit tehetnék. -Párisz...-szóltam magamban. Hirtelen mozdulattal elkezdtem le sprintelni, miközben anya a konyhában volt, és csak megkérdezte hogy hova megyek amire nem válaszoltam mert perpillanat pont leszartam...elkezdtem sprintelni Páriszékhoz, és bekopogtam az ajtón. Halaisten ő nyitott ajtót, és csak félre löktem és elindultam a garázshoz. -Neked mi a fasz bajod van? -Kell a motorod! Most! -Mi miért? -Sürgős Addison bajban van! Később elmondom csak add oda! -Megyek veled nem hagyom hogy vezess. -majd a garázsba futva felpattantunk a motorra és mindenféle felszerelés nélkül elindultunk.
-És hova kell mennünk? -kédezte kapkodva.
-Olümposz hegy. Zeusz kád! Gyorsan.- majd bele taposott a gázba, és amikor ki ertünk egy egyenes útra megint megszólalt:
-Nem értelek mi a baj?
-Addisont bele akarja lökni le kötözött kézzel a kádba, és van fél óránk oda érni.
-Mivan? -értetlenkedve nézett.
-Csak kérlek gyorsan! Szeretem őt! Siess!-a sírástól elcsuklott hanggal ordítottam neki, majd jobban meghúzva a gázt, Páriszba kapaszkodva, az 1 órás busz utat megtettük 20 perc alatt. Mikor oda értünk az Olümposzi falu végére (hiszen ott van egy falu amin át kell menni, hogy a hegy lábához érj) Párisz még meg sem állt rendesen. Én leszálltam a motorról, és az első lépcsőre ugorva, elkezdtem felsprintelni az Olümposz hegyre...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Életemben nem futottam ilyen gyorsan, a korlátról néha ellöktem magam, a meredek részeken pedig ugráltam a sziklák között. Egyszer viszont a lábam félre ment, így a bokám ki ment a helyéről, és elestem...
-Bazdmeg... -nyögtem magamba, hátra fele nézve a bokámat, majd felnéztem. Láttam, hogy közel vagyok. Össze szorítottam a fogam, fel sem álltam teljesen és futottam tovább. Az utolsó lépcső fokoknál, megláttam Adoniszt ahogy egy mozdulattal meglökte a széket amiben Addison ült...
-Aphro! -kiáltott nekem, aztán meghallottam a csobbanást. Viszont én futás közben amint felértem, a korlátról előre átlendülve egy fejest ugrottam egyenesen bele a tóba. Egyből kinyitottam a szemem, és kerestem Addisont. Egyből kiszúrtam, és úsztam lefele. Láttam, hogy a kezein egy kötélcsomó van, és próbáltam ki oldani. Nagyon erősen volt megkötve...
Nem tudtam kikötni, de össze kellett, hogy szedjem magam...Nem veszíthetem el. Mindennél jobban szeretem őt, és egyszerűen akarom, hogy az életem része legyen. Minden izmomat megfeszítve, és minden düht, erőt a múltamból, átment a fejemben, és ezeket bele adva ki oldottam a csomót. Annyira bennem volt akkor minden, hogy a másikat is könnyedén ki csomóztam. Majd a hónaljánál fogva, átkaroltam Addisont, és a lábaimmal rugdosva fel jutottunk a felszínre.
Egy nagy levegő után, rá néztem.
-Addison!? -elájult...Nem éreztem a szívverését...kiúsztam vele a partra, felemeltem és felvittem a sziklák között valahova ahova le tudtam tenni. És elkezdtem szólítgatni.
-Addison? Ne ne kérlek. Ne csináld ezt... -csuklott össze a hangom. Elkezdtem a tüdejét nyomni, és úgy újra éleszteni.
-Ne Addison kérlek ne...Kérlek...Ne hagyj itt. Maradj velem, maradj velem, maradj velem, kérlek! SZERETLEK! OKÉ? Kérlek ne hagyj itt! Szeretlek -omlottam teljesen össze miközben mondtam ki ezt a bizonyos szót, hátra ordítottam Adonisznak, és Alexiának:
-Hívjatok egy mentőt! Most! -ordítottam sírva, miközben Párisz éppen akkor ért fel.
-Mi a fasz van itt? -nézett ránk, és értve a dolgot, már vette elő a telefonját.
-Én próbáltam szájon át lélegeztetni, amikor hirtelen felköhögött, és előre dőlve öklendezett.
-Semmi baj, semmi baj itt vagyok. -Öleltem át, de éreztem, hogy még nincs teljesen magánál. De éreztem. Éreztem, hogy kezei át ölelnek. Viszont tudtam, hogy cselekednem kell. Párisz már ott volt mellettünk. Pár másodperc ölelés után, az ölembe kaptam és próbáltam felemelni.
-Segítek! -szólalt meg Párisz.
-Nem tudjuk úgy le vinni futva. De köszönök mindent, megmentetted az életét, és nagyon hálás vagyok! Kérlek intézd Adoniszt, tudom félsz tőle, de sokkal több ideje karatézol, mint ő, sokkal több mindent tudsz! Neki csak a pofája nagy! Csak el kell hinned, hogy jobb vagy érted? Bízok benned! Meg tudod csinálni. -nézett engem kétségbeesett fejjel. Viszont nekem mennem kellett. Addisonnal a kezemben futottam annyira amennyire lehetett, és közben próbáltam ébren tartani nagyjából amennyire lehetett
-Kérlek tarts ki... -Félig már be volt ájulva.
Amint le értem, már a mentősök próbálták ki pakolni a hordágyat, és amikor megláttak engem futottak felém, hogy elvegyék tőlem Addisont. Én meg futottam egyből utánuk. Már rakták rá a lélegeztető maszkot és tolták be a mentőbe, amikor megállítottak engem.
-Paidí, aníkeis?-->Kölyök, a hozzá tartozója vagy?
-Aa naí.-->Aa igen.
-Boreíte na mou deíxete éna átomo í káti tétoio?-->Személyit tudsz mutatni vagy valami?
-Ákou, den eímai dikós tou, allá epeidí eímai arketá kontá tou kai eímai o mónos edó aftí ti stigmí, tha bo se aftó to aftokínito ó,ti ki an gínei!-->Jó figyeljen, nem vagyok a hozzá tartozója, viszont mivel elég közel állok hozzá, és én vagyok az egyetlen aki most itt van, ezért be fogok szállni abba az autóba bármi is lesz! -bólogatott idegesen a mentős.
-Entáxei paidí mou. Ela.-->Rendben kölyök. Gyere. -már bent is voltam az autóba, és szirénázva elindultunk a legközelebbi kórházba. Végig követtem befelé miközben tolták be, és rajta volt a szemem, be akartam vele menni a kivizsgálóba, de oda már nem engedtek.
-Syngnómi, den boreíte na beíte edó.-->Sajnálom, ide nem jöhetsz be.
-Allá...-->De...
-Óla tha páne kalá, tha to frontísoume! Empistefsou mas.-->Minden rendben lesz vigyázunk rá! Bízz bennünk.
Majd becsapták előttem az ajtót, és én csak ott álltam, miközben próbáltam realizálni, hogy mi is történt pontosan az elmúlt 1 órában...
