TAGADÁS

A Tánc

Pár nappal a bál előtt Warrennel beszélgettünk kicsit az egész rendezvényről, és megbeszéltük hogy én elhívom Kaylát, ő pedig eljön támogatni, hátha ő is talál magának táncpartnert. Hogy őszinte legyek, nem nagyon voltam benne biztos hogy jó ötlet megkérdezni, nagyon sokminden miatt kételkedtem az ötletben. Először is azért, mert mi van akkor ha valaki már megkérdezte és igent is mondott? Úgy voltam vele hogy lehet hogy konfliktusba kerültem volna, plusz olyan kínos lett volna számomra a szituáció hogy nem lettem volna képes kimenteni magam. A másik meg az volt, hogy mi lett volna ha csak viccből mondta a barátnőinek hogy azt szeretné ha én hívnám el? Na azt nem bírtam volna ki, ott ástam volna el magam. Ám aztán végül erőt vettem magamon, és kifogtam egy olyan szünetet ahol egyedül volt, úgy voltam vele hogy úgy a biztos ha nincsenek ott a barátnői szóval nem lenne befolyás alatt. Mikor odamentem hozzá a szekrényében pakolgatott valamit.

-Szia Kayla - Oda sétáltam mögé, és lélekben készültem fel a nagy kérdésre. Ő megfordult és egyből mosoly ült az arcára.
-Szia David! Mizu?
-Semmi különös, igazából öhm... Szerettem volna kérdezni valamit. - Kayla arca kicsit vörös lett, szóval számítottam arra hogy sejti mit szeretnék.
-Igen? Mi lenne az? - Az arcáról ítélve már biztos voltam benne hogy sejtette mit szerettem volna.
-Arra gondoltam... Hát... Hogy... - Habogva, de végül kinyögtem - Nem szeretnél eljönni velem a bálra? - Kayla arca egyből felragyogott, igaz kicsit zavarba jött, de a mosolyt nem lehetett volna letörölni az arcáról.
-Ó hát végülis... - Kicsit megmosolyogtatott a boldogsága, alig tudott válaszolni a kérdésemre ezért csak bólogatott - mhm persze miért ne!
-Szuper! Majd... Megbeszéljük, szerintem apa hoz majd minket, az neked jó?
-Tökéletes! Majd még beszélünk akkor!
-Igen.. Akkor szia - Mosollyal az arcomon vissza siettem Warrenhez aki a folyosó sarkából figyelt minket, és láttam rajta az izgatottságot.
-Na? Mi van? Veled megy? - A vállamra tette a kezét kíváncsian.
-Aha - Ahogy ezt meghallotta, felnevetve megveregette a vállam, örült nekem.
-Úristen, ez rohadt jó. Ezt megünnepeljük valamivel majd.
-Persze persze, de igazán nem nagy dolog - Megráztam a fejem mosolyogva és elindultunk az óránkra.

Aznap már úgy nem történt semmi, sőt hogy őszinte legyek abban a pár napban nem történt több minden annál hogy anyával gondolkoztunk hogy melyik színű ingem vegyem fel a bálra. Warrennel megbeszéltük hogy nem együtt megyünk, hanem majd ott találkozunk.

-A bál napja-

A bál estélyén kicsit izgultam, nem azért hogy hogy nézek ki, vagy hogy milyen lesz a bál, inkább azért hogy nem akarok semmit elrontani Kaylanak. Szerettem volna ha emlékezetes lenne neki a bál, tudtam hogy a lányoknak ez nagyon számított. Apa segített elkészülni, igaz egy sima fekete szerelésben voltam mivel nem jutott eszembe más, de ő segített megkötni a nyakkendőm. A szüleim nagyon büszkék voltak rám, és anya ezt többször tudomásul is vette mivel abban az egy órában míg készülődtem vagy hatszor hangzott el a szájából az „Én olyan büszke vagyok rád" mondat. Mikor végeztem, időben elmentünk Kayláék háza elé apával és míg én felsétáltam a teraszra addig apa a kocsiban maradt hogy megvárjon minket. Mikor bekopogtam Kayla édesapja nyitott ajtót, és mikor meglátott elmosolyodott.

-Szia. Biztos te vagy David. Örülök hogy elviszed a lányom de vigyázz is rá légyszíves. - Játszotta a szigorú apát, de nagyon lesült róla hogy pont az ellentéte. De nem baj, én csak bólintottam.
-Ez csak természetes - Nem kéretőztem be, hiszen csak úgy beszéltük meg hogy jövök, és megyünk. Egy pár percre rá Kayla lesétált és egy világos kék terebélyes ruhában volt, ami leért majdnem teljesen a földre szóval a lépcsőn lefelé jövet fel kellett emelnie kicsit nehogy el essen benne. A haja le volt engedve, egy kicsit világosabb színű rúzst viselt, és hogy őszinte legyek nagyon elbűvölően nézett ki, talán egy hercegnőhöz tudnám hasonlítani.