TAGADÁS

Egy Különös Érzés

–Három hét és három nap múlva–

Warren és én elkezdtünk egyre gyakrabban találkozni, egyre többet jártunk bulikba, egyre többet találkoztunk iskola után, és egyre többet aludtunk egymásnál. Karácsony előtt egy kicsivel megbeszéltük Evelynnel és Gabrielel hogy tartsunk egy kisebb úgymond „pizsipartit” valamelyikünk házában, hiszen a szünet miatt a kollégiumot lezárták. Mikor eldöntöttük hogy Gabrielnél tartjuk majd, említették hogy hogyha szeretném meghívhatom Warrent is hiszen ajándékozni nem ajándékozunk, és szerették volna kicsit jobban megismerni. Nem kellett kétszer mondaniuk, meg is hívtam és ő pedig örömmel mondott igent. Olyan december 20-ára beszéltük a pizsipartit, Warren pedig mondta hogy értem jön és együtt megyünk Gabrielékhez hiszen anyáéknál töltöttem a szünetet. Mikor végeztem a dolgaim  elpakolásával hallottam Warrent dudálni. Lementem hozzá, ő pedig mosolyogva integetett nekem a kocsijából.

-Na hali csajszi pattanj be – Legyintett szarkasztikusan, én pedig csak szemet forgatva beültem mellé.
-Milyen uriember, ajtót sem tud nyitni
– Nevetve hátra tettem a táskám, és becsatoltam magam.
-Hát a te kezed mire van? – Nevetett ő is, és el is indultunk. – Biztos vagy benne hogy nem fogom zavarni a barátaidat?
-Persze, ezen ne aggódj – Hátra dőltem az ülésemen és az ablakokon keresztül néztem a várost amin végig haladtunk.
Mikor odaértünk Gabriel házához, egy otthonos, kicsi kertes házzal találtuk szemben magunkat, aminek a falai kissé szürkére voltak festve. Ablakai nagyok, fehérek voltak, a kert tele volt ültetve virágokkal, ám az évszakban nem nyíltak így a ház komornak és élettelennek tűnt volna ha a bentről áradó fény és a bentről halladszódó nevetés, mozgolódás, és a benti falak világos színe nem lett volna látható az ablakokon keresztül. A komor ház helyett egy vidám otthont láttunk.

-Hallom már jó a hangulat. – Jegyezte meg Warren mikor meghallotta a két barátom nevetését ahogy kiszállt az autóból.
-Ja hallom én is. – Kiszedtük a táskánkat és az ajtóhoz sétálva bekopogtam, Warren mögöttem állt. Evelyn nyitott ajtót széles mosollyal az arcán.
-Fiúk! Sziasztok gyertek beljebb. – Lépett odébb az ajtótól és nyújtotta a kezét befelé. – Örülünk hogy te is eljöttél Warren!
-Én köszönöm a meghívást. – Válaszolt Warren, ahogy besétáltunk. Evelyn becsukta mögöttünk az ajtót, mi pedig levettük a cipőnket.

Aznap este sokmindent csináltunk, társasoztunk, süteményt sütöttünk, vacsorát főztünk közösen, és mikor mindezzel végeztünk a nappaliban építettünk egy kisebb erődöt takarókból és párnákból. Felemelő volt az az este mert újra úgy éreztem magam mint egy gyerek, de ezúttal voltak barátaim is. Az erődünkben mindenkinek megvolt a maga helye, ki hova fog lefeküdni. Elég nagy volt szóval kuporodnunk nem kellett, Warren pedig pont mellettem volt. Az erődnek hagytunk egy elég nagy ajtót hogy a Tv-t láthassuk, és aztán neki álltunk egy régi, de ikonikus sorozatot nézni a „Jóbarátok”-at. Közben mind a négyen sört iszogattunk ami egy idő után mindenki viselkedésén meglátszott, de Gabriel és Evelyn hamar elaludtak. Warren és én még ébren voltunk és mindketten csak kortyolgattunk a kezünkben lévő sörös üvegből.

-Amúgy... – Szólalt meg mosollyal az arcán, még egy vicc miatt a filmből.
-Hm? – Odafordultam hozzá.
-Örülök hogy újra találkoztunk. – Mosolyogva felém fordult ő is. Én csak néztem a szemébe, szinte már csodáltam őket. Olyan zöldek voltak mint egy fenyőerdő egy ködös esős napon, a pupillái pedig tágak voltak az alkoholtól. Egy kis idő után válaszoltam de nem is arra amit mondott.
-Nagyon szép szemeid vannak. – Elmosolyodtam és a tekintetem továbbá sem vettem le róla. Ő is egy mosollyal az arcán elfordította a fejét, kissé pirosan mert zavarba jött.
-Köszönöm. – Nevetett és csak az üvegébe ivott.
Én is a számhoz emeltem az üvegem hogy ihassak belőle, viszont az ital lefolyt az arcomon mikor a számhoz tettem.
-Ó basszus. – Nevetve a pólómra néztem, Warren pedig oda fordult hozzám és kuncogva letette az üvegét.
-Mit csinálsz? – Kérdezte.
-Leittam magam. – Mosolyogva odafordultam hozzá.
-Istenem. – Halkan nevetve fogta magát és az ujjával letörölte az italt az államról.
-Mit csinálsz? – Csak néztem az arcát, ahogy ő is az enyémet. A kezét nem vette le az államról.
-Letörlöm a sörödet, ha már pazarolsz. – Halkan kuncogtunk egymáson mindketten, és pár másodperc után néma csend lepte el a szobát. A kezét az államról az arcomra vezette és egy-két másodperc után én is egy kezem az arca egyik oldalára tettem. – Meleg a kezed – Mosolygott halkan és lágyan megfogta mindkét kezem és az arcáról lehúzva össze kulcsolta az ujjainkat maga előtt.
-Neked viszont nem a legmelegebb, fázol? – Valóban elég hideg volt a keze, de lehet hogy ez általában is így volt, nem tudhattam hiszen ez volt az első alkalom hogy hosszabb ideig fogtam a kezét.
-Akkor melegítsd. – Mondta mosolyogva ahogy lenézett a kezünkre majd vissza rám. Egy idő után már csak csendben figyeltünk egymást, néztünk egymás szemébe de nem engedtünk a kézfogásunkon. Warren közel hajolt hozzám és egy lágy, rövid csókot nyomott az ajkaimra, de mindezt lassan hogy hogyha szeretnék elhajolhatok. De nem tettem. Mikor kicsit hátrébb húzódott aggódva nézett rám. – Sajnálom, nem kellett volna? – A kezem nem engedte, de félt a reakciómtól. Kicsit meg voltam szeppenve és miután észhez tértem nem tudtam lemosni a mosolyt az arcomról.
-Ne aggódj nincs semmi baj! – Halkan nevettünk mindketten, nem akartuk felébreszteni a mellettünk alvókat. Felnéztem rá és ezúttal én adtam az ajkaira egy csókot, viszont ez most hosszabb volt. Ajkai puhák voltak és lágyan csókolt. Mind a két alkalommal mikor említettem azt a két meleg párt, azt a mondatot használtam hogy „Csak ők voltak, senki más”. Ezúttal valahogy én is úgy éreztem. Nem számított más, csak mi ketten. Nem érdekelt volna ha valaki látott volna minket, vagy ha valaki megtudta volna, abban a pillanatban csak mi voltunk, este, a Tv fénye által bevilágított szobában, egy takarókból és párnákból össze barkácsolt sátor alatt, részegen, egymás kezét fogva és egymást csókolva. Akkor éreztem újra azt, amit még a gimis téli bálon éreztem, viszont ez erősebb volt. A szívem hevesen vert, boldog voltam viszont a gyomrom mégis mintha csomókba rándult volna. Nem volt negatív vagy kellemetlen érzés, egyáltalán nem. Évek után akkor éreztem először magamat így. Szerelmesen.