TAGADÁS

Mi Lett Volna Ha?

–Egy hét múlva a bulin–

Szilveszter estéjén a szórakozó hely előtt vártam Warrent, mert megbeszéltük hogy majd ott találkozunk. Éppen a telefonomat néztem hogy nem-e írt, mikor behajtott hirtelen a parkolóba az autójával. Kiszállt és felém indulva lezárta az autóját a kulccsal, majd mikor hozzám lépett mosolyogva nyújtotta a kezét kézfogásra.

-Szia – Kezetfogtam vele és rámosolyogtam. – Hogyhogy kocsival jöttél?
-Nem iszok majd olyan sokat, nem volt kedvem gyalogolni. – Az ajtóra mutatott. – Bemegyünk? – A kérdésére egy bólintással válaszoltam és be is sétáltunk a szórakozó helyre. A zene hangos volt és az egész helyet bevilágították a különböző színeken villogó fények. Rengetegen voltak, ezért szorosan sétáltam Warren mögött nehogy elveszítsük egymást. Odasétáltunk a bárpulthoz ahol a csapos éppen másokat szolgált ki. Mielőtt helyet foglaltunk Warren a pultnak háttal nekidőlve rámnézett.

-Kérsz egy italt? Meghívlak – Mosolyogva vette elő a tárcáját.
-Mm... Elfogadok valamit aha. – Sétáltam oda mellé, és le ültem az egyik székre.
-Mit szeretnél?
-Amit jónak látsz. – Megvontam a vállam Warren pedog a pultosra nézve megrendelte az italainkat és leült a mellettem lévő székre. Csendben ültünk míg meg nem kaptuk az italokat. Warren a kezembe adta az én poharam. – Köszönöm.
-Ugyan – Mindketten elkezdtünk iszogatni a poharunkból. – Milyen volt a karácsony? – A kérdésére megvontam a vállam.
-Nem volt rossz hogy őszinte legyek, bár nagyrészét a szobámban töltöttem. Neked milyen volt?
-Nagyon jó volt, jó volt végre látni apát és az öcsémet. A szüleid hogy vannak?
-Megvannak, néha megemlítenek téged is. – Elmosolyodtam és ránéztem.
-Engem? – A hír őt is megmosolyogtatta és izgatottan kihúzta magát. – Tényleg?
-Aha. Mióta említettem nekik hogy újra találkoztunk, minden egyes telefon beszélgetésünket úgy kezdik „És Warren hogy van?” – Mindketten felnevettünk, és erről beszéltünk elég sokáig Warren pedig sorban kérte nekünk az italokat. Akkor már nem aggódtam azon hogy autóval hogyan akar így hazamenni, én is részeg voltam, ő is és mindenen csak nevetgéltünk és sorban ittuk a különböző italokat.

Jókedvűen fogtam a poharam, és éppen hallgattam Warrent mikor mesélt valamiről, de egyszer csak abba hagyta a mondanivalóját egy kevés időre majd belelátott egy másik temába.
-Emlékszel arra az estére mikor smároltunk? – A pultra támaszkodott és lötyögtette az italát.
-Persze, miért? – Letettem a poharam és ő felemelte a fejét, akkor már komolynak tűnt.
-Neked tényleg nem jelentett semmit? Csak kipróbáltuk?-Kérdően összeráncolta a szemöldökét, a kérdésére nem tudtam választ adni egyből. Megint vissza jött az érzés, a gyomrom csomóba rándult, a tüdőmet mintha éppen összenyomná valami.
-Hát... Megbeszéltük hogy csak kipróbáltuk, nem? – Aggódva néztem a szemébe.
-Igazából csak te jelentetted ki... – Letette a poharát és teljesen felém fordult a székkel. – Mi van ha nekem nem csak ennyit jelentett?
-... Most miről beszélsz? – Hirtelen elkapott egy érzés, aggódtam hogy mit fog mondani, féltem hogy Warren is úgy érez mint én, nem szerettem volna ilyen helyzetbe kerülni.
-Mi van ha nekem igen is... Nem tudom – Kicsit hezitált, kereste a szavakat. – Tetszett?
-Csak részeg vagy haver. – vágtam rá egyből a választ a fejemet rázva, le szerettem volna zárni a témát, de ő folytatta.
-David, ezen agyaltam már két hete. Amióta megtörtént nem tudtam kiverni a fejemből. Hiszen a másodszorra te voltál az aki... – Mielőtt befejezte a mondatát, közbe vágtam. Nem szerettem volna hogy tudassa velem hogy igen én is kezdeményeztem, bár tudtam hogy igaza volt.
-Warren, elég. Nem akarok erről beszélni. – Lehúztam azt a kevés italomat ami a poharamban maradt, és annak ellenére hogy megkértem hogy hagyjuk a témát, ő akkor is folytatta.
-De az lenne a legjobb ha megbeszélnénk...-Az erőlködése kissé felbosszantott és míg ő teljesen nyugodt volt, én eléggé frusztráltan kezdtem el beszélni vele.
-Mégis mit akarsz megbeszélni egy csókon? Warren már az is rossz ötlet volt hogy mi egyáltalán..
Csináljuk! Ez nem jó, nem normális!
-Miért ne lenne normális? Ez nem valami bűn – Az arcán láttam hogy inkább meg volt bántódva a kifejezésemen minthogy dühös lett volna.
-Nem bűn, de nem normális! Szerinted én nem aggódtam ezen? Engem is igen nagyon megérintett a téma, nem tudtam kiverni a fejemből, nem értettem hogy miért éreztem úgy ahogy! – Az érzéseim egyre jobban a felszínre törtek, dühös, összezavarodott, és szomorú voltam. Mintha egyszerűen nem gondolkodtam volna azon hogy mit mondok, egyszerűen csak kijött minden. Warren egy darabig csendben ült és le hajtott fejjel, félve kérdezte.
-Miért hogy éreztél? – A kérdése miatt könnybe lábadtak a szemeim, szerettem volna kimondani, de nem ment. Undorodtam magamtól, attól amit érzek, és féltem kimondani. A nagy csend után Warren újra megkérdezte. – David, mit éreztél?
-... Valamit ami... gusztustalan. – Nem mertem az arcára nézni, nem akartam látni az arckifejezését. Össze szedte a gondolatait és egy mély levegőt vett.
-Te neked is... Tetszett? – A hangja lágy, viszont elég letörtnek tűnt. A kérdésére csak egy bólintással válaszoltam. –... És szerinted az gusztustalan? – A hangja elcsuklott, én pedig újra csak bólintottam. Csendben ültünk mindketten, míg ki nem vett egy tíz dollárost a zsebéből és elém rakta. – Igyál valami finomat. – Mondta remegő hanggal miközben felállt és megveregette a hátam. Azzal a lendülettel ki is viharzott a bárból, én nem mentem utána, amit a mai napig bánok. Talán ha utána megyek nem történt volna meg az, ami most következik majd.