Egyszer éltem, kétszer haltam..

4. fejezet

Egyelőre ennyit kérnénk, köszönjük.
Máris hozom, bólint a pincér és tekintete már egy másik asztalhoz siklik, ahol fizetnének.
Falnám, jegyzi meg Etel, amikor a fiatal srác már hallótávolságon kívül esik.
Van pasid, nem?, nevetek fel, kicsit izgágán helyezkedik a széken.
A bárban az erre a helyekre jellemző hangulat telepszik ránk, a levegőben túlpörgetett tesztoszteron csatározik az ösztrogénnel. - Az mindig akad, de mindenesetre még nem tervezek megállapodni.
Bólintva az asztalra könyökölök. - Előszeretettel keresed az igazit.
Pontosan. Honnan tudjam, mi tetszik, mi nem tetszik, ha nem próbáltam. Empirikus módon közelítem meg a kitűzött célt.
Az asztalunk mellett két a húszas éveiben járó fazon halad el; póló, ing és oldallánc, az egyikük fülében fültágító, míg a másik a robosztus órát választotta, mint státuszszimbólumot - talán a szinglivagyokéspénzemisvan kasztot erősíti. Etel szemeivel nyomon követi a finom csípőmozgást és a farpofán megfeszülő nadrágot minden egyes lépésnél.
És mi volna az?
Felsóhajt, teátrális mélységgel. HÁT AZ I-GAZ SZE-RE-LEM, minden egyes szótagnál apró kezével aprót csap az asztalra. Nyomatékosít.
Nekem sosem ment ez. Így.
Hogy így?
Ilyen könnyedén, megvonom a vállam, amit most nem fed blúz ujj, mert pántos felsőben merítem ki a szépnekérzemmagam elköteleződést magam felé.
Kihozzák az egy-egy pohár vörös bort és az első kortyig csak arra tudok gondolni, hogy tudnék-e úgy élni, mint Etel. Vagy kellene e úgy élnem, mint ő. Van, miről mesélnie, vannak kapcsolatai, amik megsebezték, amik nem kellettek volna, amik károsak és destruktívak, amik kimerítik az életleckéi kategóriát, amik traumatizálták, amik egy életreszóló emléket adtak, amik voltak, de már sosem lesznek, amiken jót nevet, amikről emlékezik, amikből átmentene valamit a mostaniba, amikre esküszik, hogy akkor jó ötlet volt.
Könnyűvérűnek tartasz?
Kizökkenek a gondolataimból. - Nem. Irigyellek, egyrészt.
Megvonja csontos vállát. - Azt te is tudnád, amit én. Nem egy nagy humbuk.
Az államat a tenyérpárnámba döföm és jelentőségteljesen végigpásztázom a piciny bárba tömörült tömeget. Teljes mellkassal a férfi fél felé fordulva, kicsit kitolt csípő, ajakbeszív, kacér mosoly, pincérnek int, újabb kör, de ezúttal a vendége. A kölcsönös szimpátiáról visszaigazoló érintés a feladónak, a férfi mellén feszül az ing, mély lélegzet, a testben szétáradó adrenalin, hogy innen nyert ügye van.
Hogy önszántukból vagy ösztönvezérelt döntés volt-e ma ide jönni. Nem tudni. - Random beülni egy bárba, leállni egy idegennel, majd felmenni hozzá, bele se gondolva abba, mi lesz holnap…
- Ezt nevezik ismerkedésnek. Neked nem kell a dohány pult alatt leszopnod az exed, mert megláttad félév után, rád törtek az emlékek és amúgy már rég volt az, hogy valaki jól rendbe tegyen.
Eteltől nem volt annyira meglepő, ha hasonló tartalmú élménybeszámolóval vagy derékba vágja az addigi hangulatot vagy akkor hág a tetőfokára. Viszont még nem ismerem olyan régóta, hogy ne lepjen meg vele. - Mondtam, hogy van, miről beszélni.
-Jó, de az exeddel, azzal az exeddel?
-Krisszel, igen.
Mélyet kortyol a borból, egy ideig megtartja a szájában, majd lenyeli. Az orrcimpája kitágul, ahogy levegőt vesz.
-De nem azt mondtad, hogy túl vagy rajta?
-Az agyam pontosan emlékszik a szexuális teljesítőképességére, ami olyan, hogy attól dopamin tűzijáték robban szét a testemben, ha csak rágondolok - itt kirázza a hideg, karját dörzsöli. - A testem akarta, neki feldobtam a napját. Mindenki jól járt.
Pár pillanatig csak nézem őt, a poharam után nyúlok, elgondolkodok mi fogja meg belőle a férfiakat. Az arccsontra feszült bőr, élénkszínű rúzs, a mondataiban megbújt intellektus, hosszú ujjak a perceken egymást érő gyűrűkkel, a zöldes-kék erek, amik átütnek a fehér bőrén, a befejezetlen mondatok, amik sejtelmességet sugallnak, a törékeny felsőtest, hetyke mell, egy olyan derékbőség, ami egy kivett alsóbordával indokolt. -Na ez az, ami szerintem nem menne. Nem vagyok elég spontán, az a baj?
-Azt mondtad, Marcival elég vadul szoktátok csinálni.
-De az Marci. Őt ismerem, ő is ismer engem. Nem totál idegen.
-BOCSI-KAAA - borul rá az asztalunkra egy velünk egykorú lány,  erős tusvonal, csillám le a kulcscsonton át egészen a dekoltázs aljáig. Csámborgó léptek, maga után erős vanília illatot húz, mint csiga a nyálat.
-Krisz sem az nekem.
Most már az üres borospoharat forgatgatom a kezemben. -A négy fal között nincs olyan, amit szégyelnék, önmagamat meghazudtoló a …szexuális étvágyam. Azt érzem, nincs mit mesélnem magamról.
-Én tudnék mesélni rólad, ami egy jó jel.
-Hogy nem csúszok a számlabefizetéssel?
-Például.
-Hogy még nem loptam soha?
-Aha.
-Hogy nem szedem ki a a görögdinnyéből a magot?
Keskeny orrnyergén úgy rándul össze a vékony bőr, mikor egy gyöngéd anyagból kifut egy szál. -Milyen ember vagy te? -lehúzza az utolsó korty borát, ami annyira felmelegedett már, hogy az íze után szívja a fogát. - Nem félsz, hogy kinő a hasadból? - feláll az asztaltól, hátra se nézve csak int - Mindjárt jövök.