𝐼𝓈𝒶𝒷𝑒𝓁𝓁𝒶
A napok rohamosan teltek. A két testvér pedig már alig várta, hogy kezdetét vegye az iskola. Na már nem azért mert annyira várták volna az új tanévet, hanem hogy minél hamarabb meg szabaduljanak apjuktól. De eközben a húguk és az édesanyjuk miatt is aggódtak akik a házban maradtak.
-Már csak egy év Faith. -Nyugtatgatta Isabella húgát, miközben a hátát simogatta és a haját cirógatta. A kislány krokodil könnyeket pergetve ölelte nővérét miközben bátyja kezét szorongatta.
-Egyedül leszek. -Szipogta és megtörölte a szemét.
-Minden este küldünk neked levelet! -Ígérte meg Bell. A kislány pedig még közelebb bújt hozzá.
-Holnap korán mentek el? -Kérdezte. Ekkor Cole nagyot sóhajtott és a lány arcát megsimította.
-Te még akkor aludni fogsz..de elfogunk tőled köszönni. Meg ígérem. -Tartotta oda a kisujját a lánynak aki rákulcsolta az övét majd megcsókolták a kezüket. -De most már alvás. -Állt fel az ágyról Cole, és rá terítette a kislányra a takarót. Közben Bell kibújt mellőle és Cole mögé állva figyelte őket.
-Álmodj szépeket! -Nyomott csókot a fejére majd bezárták maguk mögött az ajtót.
-Menj. -Irányította maga elé Cole a lányt mikor meglátta, hogy az apjuk a hálószoba ajtóban figyeli őket. Bell engedelmesen ment legelöl és benyitva a szobába megvárta amíg Cole is beér majd becsukta az ajtót. -Alig várom, hogy holnap eltűnjünk innen. -Dörmögött a fiú és levágta magát Bell ágyára. A lány hümmögve ült az asztala elé és közben a tenyerét babrálta. -Tudom, hogy min gondolkozol. -Könyökölt fel az ágyban a fiú és Bellre nézett. -Jól lesz. -Döntötte oldalra a fejét.
-Na és anyu? -Ekkor a fiú hallgatva a kezét a nyaka alá tette és a plafont kezdte bámulni.
-Nem tudom Belly. -Vallotta be.
...
-Kincsem, ébredj. -Szólította suttogva a lányt édesanyja. Hajnali négyet ütött az óra. Bell felült az ágyban és a szemét dörzsölve anyjára nézett.
-Cole? -Tette fel rekedtes hangján a kérdést.
-Pakol. -Válaszolta az anyja és ki ment a szobából. Bell kivánszorgott az ágyból és gyorsan felvette a tegnap kikészített ruháját. Mugli ruhába öltözött, így nem is vitte túlzásba. Csak egy farmer nadrágot és egy vörös tapadós felsőt vett fel, alá pedig egy fehér atlétát, amitől épphogy nem látszódott a dekoltázsa. Miután elkészült, átszaladt bátyja szobájába.
-Jó reggelt. -Nyitott be, Cole pedig felkapta a fejét.
-Csendesen, apa még alszik. Csak hatkor kel úgyhogy nem sokára indulunk.
-De hát hol leszünk addig? -Kérdezte a lány.
-A Kóbor grimbusszal megyünk el a Foltozott Üstbe. Onnan majd pedig a vágányhoz. -Válaszolta Cole a lány pedig bólintott. -Hátha találkozunk ismerősökkel.
-Lehet. -Dörmögött a lány.
-Nem lesz semmi baj, Bell. -A lány felnézett bátyjára és a könnyeit vissza tartva bólintott. Nem szeretett arra gondolni, hogy milyen lesz a húgának és az anyjának ebben a házban élni egyedül az apjukkal.
-Össze pakoltál? -Kerülte ki a fiút és szippantott egy nagyot. Az ágy mellé sétált és a táskára nézett.
-Még nem. -Ekkor megállt a lány mellett és három tarisznyát dugott a táska aljára.
-Mi az? -Kérdezte a lány, Cole pedig meg vonta a vállát és vissza sétált a szekrényéhez.
-Egy pár száz galleon csak.
-Pár száz? -Fordult azonnal bátyja elé a lány akinek egyből elakadt a szava. -Honnan...de Cole!? Minek neked ennyi pénz? -A fiú csak pakolt tovább és nem szólt egy szót sem. -Cole Robert Leach! Azonnal válaszolj a kérdésemre. Miért kell neked ennyi pénz? -Cole a neve hallatán hátra nézett a lányra és cammogott egyet.
-Ha esetleg szükség lenne rá. -Tárta szét a kezét és megrázta a fejét.
-Szükség? Ugyan miért lenne szükség ennyi pénzre? -Értetlenkedett tovább a lány a fiú pedig már kezdte elveszíteni a türelmét.
-Mert valahogy házat kell vennem! -Emelte fel a hangját a fiú, Bell pedig nyitott szájjal megállt a bátyja előtt. Megremegett az ajka és leengedve a kezeit a fiú mellkasára döntötte a fejét. Cole jobb kezét húga hátára tette a másikkal pedig a halántékát masszírozva nagyot sóhajtott. -Mindjárt leviszem a bőröndöket, menj át a szobádba. -Parancsolta rá a lányra és óvatosan eltolta. Bell elindult az ajtó felé és halkan kinyitotta azt. A lány ahogy kilépett a szobából vett egy nagy szaggatott levegőt és engedte, hogy a könnyei utat törjenek. Lassan, halk léptekkel húga szobája felé vette az irányt majd lenyomta a kilincset és benyitott a szobába. Faith háton fekve aludt, a keze lelógott az ágyról a másik pedig a nyaka alatt volt. Maga alá csavarta a takarót és hangosan szuszogva fel le mozgott a mellkasa. Bell közelebb lépett hozzá, kisöpörte a kislány szeméből a haját és lágy csókot nyomott a homlokára. Letérdelt az ágy mellé, és némán zokogni kezdett az ágy mellett. Óvatosan megtörölte az arcát és felállt húga mellől, majd egy borítékot tett az éjjeliszekrényére és kiment a szobából. -Gyere. -Szólította meg Cole mire kissé össze rezzent.
-Te nem köszönsz el tőle? -Kérdezte a lány mikor a fiú mellé sétált.
-Nem érünk rá, sietnünk kell. -A lány szája ekkor nyitva maradt a döbbenettől.
-De hát..tegnap megígérted neki Cole! -A fiú csak elmosolyodott.
-Nem fogja megtudni. Gyere Bell. -Fogta meg a lány kezét és elkezdte lefelé húzni a lépcsőn.
-Na és Anyu?
-Tudja, hogy elmentünk.
-De..
-Nincs de, indulnunk kell Bell. -A lány ekkor össze szorította a száját és próbálta vissza tartani a kitörni vágyó dühét, szomorúságát és csalódottságát. Nem értette miért ilyen Cole. -Indulás. -Nyitotta ki az ajtót és kiengedte maga előtt Bellt. Majd a sarkon kinyújtotta a pálcáját a levegőbe és ekkor meghallottak két duda szót. A lila busz hatalmas kerék csikorgással állt meg mellettük majd kivágódott az ajtó és egy öreg férfi lépett eléjük. -Az abszol útig szeretnénk menni.
-Gyertek csak gyertek! -Adta oda a jegyeket. Cole pedig kifizette majd felpakolták a bőröndöket. Eközben Bell hátra sétált és leült az egyik ülésre. -Kezdődik a Roxfort, igaz gyerekek?
-Igen. -Felelték egyszerre. Kezdődik, gondolta Bell. De milyen év is lesz ez.
