Alexander a maffia család örököse. Egy bérgyilkos, aki rettegésben tartja az egész várost. Mert aki Ivanov, annak nincsenek érzései, mert őket kegyetlennek nevelték.
Viszont Alexander Ivanov élete sosem volt egyszerű, hiszen egy nap megismerkedik e...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az este folyamán többnyire csak egyedül ültem az asztalnál, egy pohár narancslé mellett, miközben Lorenzo a többi férfival iszogatott és különböző üzleteket kötött, nem törődve,hogy éppen egy esküvőn vesznek részt.
-A menyasszony csak így egyedül?-ült le mellém váratlanul egy férfi, akit talán most először látok.
-Ismerjük egymást? -tértem ki a kérdése alól, ami talán neki is feltűnhetett, hiszen csak elmosolyodott.
-Damian DiNozzo. -nyújtotta felém a kezét, azonban a név hallatán döbbenten néztem rá.
-Lorenzo és te testvérek vagytok?
-Ő a bátyám.
-Sosem említette,hogy van egy öccse.
Jobban szemügyre véve, tényleg volt egy kis hasonlóság Damian és Lorenzo között. Talán egyetlen különbség az a szem színük volt. Hiszen amíg a fogvatartóm szeme zöld, addig az övé tenger kék.
-Sosem beszél rólam! Nem tekint a testvérének, mióta fény derült arról,hogy különböző anyától vagyunk. -nézett az említett férfi felé. -Nem tudja elfogadni,hogy az apánk megcsalta az édesanyját.
-Az apjára nem is haragszik? -pillantottam én is a társaság felé.
-Annyira nem,mint én rám.
-Sajnálom. -tettem a kezemet a kezére, de ekkor észre vettem,hogy a hátam mögé néz póker arcal.
-Nem elég,hogy hívatlanul megjelensz, de még a feleségem is kell öcsi?
-Csak beszélgettünk, nem igaz hercegnő? -állt fel Damian, majd gúnyosan elmosolyodott.
-Indíts fel a szobádba! -bökött a fejével az emelet felé.
-Remélem még találkozunk Damian.
- Mindenképp!
Épp hogy csak beléptem a szobám ajtaján, amikor Lorenzo dühösen kapta el a csuklómat és magához rántva kezét emelte, és egy pofon csattant az arcomon. Az ütés erejétől a fejem oldalra bicsaklott, és a könnyeim máris lecsúsztak az arcomon.
-Szajha! -lökött az ágyra, majd maga felé fordított. A szeme haragtól csillogott, ami elől menekülni szerettem volna.
-Kérlek! Ne bánts...-suttogtam.
-Fogd be a szád! -emelte feljebb a hangját.-Azt teszek veled,amit csak akarok. Te az én tulajdonom vagy!
Időm sem volt válaszolni, erőteljes megragadta az arcomat és ajkaimra tapadt. A csókot megszakítva,hasamra fordítót, majd kezeimet hátra rántotta.
-Remélem majd ezek után, megtanulod,hogy rajtam kívül egy férfira sem nézel!
-Segítség! -sikítottam, és rémülettel töltött el amikor rájöttem, hogy mi következik.
-Sikíts csak nyugodtan kedvesem.-hajolt közelebb hozzám, majd ruhámat letépve végig csókolta az egész testemet. -Úgy sem hall senki!
A lábaim közé tördelt, majd két ujját a nőiességembe nyomta. A fájdalom miatt, amit okozott ezzel, össze kellett szorítanom a szememet.
-Kélrek hagyd abba! -nyöszörögtem.
Hiába tiltakoztam, sikítottam, szét feszítette a lábaim majd csípőmet maga felé húzva durván és mélyen hatolt belém. Lassú volt a tempója, hagyta,hogy megszokjam a méretét, azonban amikor a légzése szaporább lett, felgyorsult és teljesen elmerült bennem.
-Ez fáj! -zokogtam.
-Fogd be, és maradj nyugton! -fogta be a szám,hogy elhallgattasson, majd durva tempóra váltott, ami újabb sikításra kényszerített.
Lorenzo csókokat hagyott a hátamon és a nyakamon, majd néhány lökés után mélyen elmerült bennem és elélvezett.
-Ügyes voltál. -húzódott ki belőlem, majd kapkodva felvette a szét szórt ruháit és egyetlen szó nélkül, magamra hagyott.
