Alexander a maffia család örököse. Egy bérgyilkos, aki rettegésben tartja az egész várost. Mert aki Ivanov, annak nincsenek érzései, mert őket kegyetlennek nevelték.
Viszont Alexander Ivanov élete sosem volt egyszerű, hiszen egy nap megismerkedik e...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Késő este a fürdőszobába belépve próbáltam letörölni a vért az arcomról, de mindez felesleges volt, mert az egész testemet vér borította. A ruháimat megfigyelve, nem váltott ki belőlem semmit. Nem sajnáltam, nem éreztem bűntudatot. Nekem már annyira megszokott volt,hogy az arcom se rebben,amikor le kellett lőnöm valakit. Hiszen Maffia örököse voltam. Egy bérgyilkos, akitől az egész város retteg. Gyilkosként emlegetnek, szörnyetegnek, de egyszer nekem is volt szívem.
-Kibaszott életbe!-vágtam falhoz az első tárgyat,ami a kezem ügyébe került.
Nem akartam emlékezni. Nem akartam újra átélni azt a szörnyű éjszakát, amikor végig néztem ahogy édesanyámat kivégzik. Ahogy az élettelen teste a padlóra zuhan, apám pedig érzelem nélkül lépi át és hagyja magára.
-Főnök!Lassan indulnunk kell.-zökkentett ki a gondolataimból Pablo, a testőröm.
-Mindjárt megyek!- túrtam bele a hajamba, majd a vizet megnyitva, megmostam az arcomat.
-Jól vagy?
-Nem látszik?-kérdeztem ironikusan, miközben a ruháimat a szennyesbe hajítottam.
-Az igazát megvalva, nem.
-Inkább induljunk!-gomboltam be az ingemet, majd a kocsikulcsot felkapva, a garázs felé indultam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Amikor zöldre váltott a lámpa, rátapostam a gázpedálra. Már csak pár saroknyira voltam a rendezvénytől, ahová meghívást kaptam. A reneszánsz stílusú épülethez megérkezve, ami a Cox család egyik tulajdonában álló örökség volt, leállítom az autó motorját. A járműből kiszállva, megigazítom az öltönyömet, majd a kocsikulcsokat a parkolóinasnak dobom, aki elkapva azokat,beszáll a vezető oldali helyre, és elgurul az autómmal.
-Üdvözlöm önöket! Érezzék jól magukat.-nyitották ki előttünk az ajtót, majd Pabloval az oldalamon beléptünk a már emberekkel teli zsúfolt terembe.
A táncoló tömegen átverekedve, a bárpulthoz megyünk, ahol kikérünk magunknak egy-egy tömény Whiskeyt.
-Egészségükre. -mosolygott ránk a pincér lány, de én csak semmitmondó arcal elvettem az italom, majd a tömeg felé fordulva elkezdtem apránként kortyolgatni a poharamban lévő barna folyadékot.
-Miért vagy ilyen fásúlt? -fordult felém, miközben a poharát a pultra helyezte.
A kérdését viszont figyelmen kívül hagyom, mert a tekintetem egy ismerős arcot véltem felfedezni, távol az épület folyosóján.
-Később megbeszéljük. -helyeztem a pultra én is a poharam, majd gyors léptekkel utánna eredtem.
A harmadik emeleten értem őt utol. A mosdóba szeretett volna belépni, így gyorsan kellett cselekednem. A csuklója köré fontam a karom, majd a száját eltakarva, minden ellenkezése ellenére a szemközti szobába vittem.
-Kérem ne bántson!-könyörgöt, de amint a kétségbeesett szavak elhagyták a száját, közvetlenül az ajtó melletti kapcsolóért nyúltam, és az egyetlen fényforrás a szobámba felkapcsolt.
-Talán nem én vagyok a legjobb ember, de téged sosem tudnálak bántani!
