1.rész

723 17 0
                                    


A költözködés kifárasztott, nem is kicsit, de holnap már kezdem is az első felkérésemmel. Kaptam egy e-maill-t, hogy kiket kell fotózom, és hogy pontosan, hogy zajlik az egész fotózás majd. Fogalmam sem volt arról, hogy ők kik is, de mivel az internet jó barátom így hamar megkaptam a választ erre a kérdésre. Tehát akkor, két énekes srác, huszonévesek, és egész jól néznek ki. Eddig még nem hallottam róluk, bár néha koncert felhívást miatt láthattam őket. Az instagram hamar bedobta a  Bruno x Spacc duo profilját, aztán külön-külön is megtaláltam a profiljukat. Nem mondom, hogy nem néznek ki jól, na de holnap majd kiderül élőben mit mutatnak nekem.
Még gyorsan elintéztem pár dolgot, majd lefeküdtem aludni. Reggel az ébresztőm irritáló hangjára keltem, miután kinyomtam, fáradtan vánszorogtam ki az ágyamból és nekiálltam összeszedni magam. A szokásos reggeli rutinomba bele is kezdtem, megmostam az arcom, megcsináltam a hajam, ami nagyjából annyiból áll, hogy kifésültem és kivasaltam, felraktam egy minimális sminket és nagyjából készen is voltam. Visszamentem a szobámba és elkezdtem keresni magamnak egy ruhát, mikor megtaláltam a tökéletesnek vélt ruhadarabot, összeszedtem a cuccaim és el is indultam a fotós stúdióba.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Mikor megérkeztem a stúdióba egyből odavezettek a kamerához és elmagyarázták, hogy mit és hogyan csináljak, hogy ne akkor kelljen mikor a fiúk is itt lesznek, nem kellett várnom arra, hogy megérkezzenek ők is

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Mikor megérkeztem a stúdióba egyből odavezettek a kamerához és elmagyarázták, hogy mit és hogyan csináljak, hogy ne akkor kelljen mikor a fiúk is itt lesznek, nem kellett várnom arra, hogy megérkezzenek ők is.  Egy eléggé kedves csaj bemutatott minket egymásnak. majd elmagyarázta, hogy mit csináljanak a fiúk.
-Sziasztok srácok!-köszönt nekik a lány.-Ő itt Balogh Nóra, az új fotósunk remélem, hogy jól ki fogtok jönni egymással.
-Sziasztok!-mosolyogtam én is barátságosan a fiúkra.
-Szia!-lépett oda az egyik.-Én Pető Bruno vagyok, ö pedig Tóth László, de amúgy csak Spacc!
-Heló!-lépett oda ezek szerint Spacc is.-Bruno és Eszter már ügyesen bemutatott minket és örülök hogy találkoztunk, de szerintem lássunk is neki a melónak!
-Oké persze... menjünk!-feleltem kicsit stresszesen. Eszter... akinek szintén most tudtam meg a nevét, elmagyarázta újra hogy mi és hogy lesz. Maga a fotózás nem tartott olyan sokáig, viszonylag hamar megvoltunk az egésszel. Furcsa volt mivel mikor néztük a képeket Bruno odajött hozzám és elkezdett tőlem kérdezgetni dolgokat, illetve próbált beszélgetést kezdeményezni ami először furcsa volt.
-Szia... megint.-jött oda hozzám.
-Ohh… Szia!-lepődtem meg, hisz eddig senki nem jött oda hozzám magától.
-Tehetséges vagy!
-Igazán?-néztem á nevetve.-Nem olyan nehéz jókor megnyomni azt a gombot!
-Hát én tuti elbasznám azt is!-nevetett.-És amúgy új vagy itt Pesten is, vagy csak a meló új?
-Új minden! A hely, a meló, az életvitel is valamilyen szinten.-feleltem.
-Akkor vakon sétálgatsz Pesten?-nézett rám.
-Hát igen... vagyis nem!-nevettem.-Egy részével nagyjából tisztában vagyok már... de a nagy része sötét!
-Ha van kedved valamikor körbemutathatom a környéket!-ajánlotta fel kedvesen.
-De csak ha kiadtuk az albumot Tesó!-veregette meg Spacc barátja vállát.
-Maradj már nyugton!-szólt rá a Spaccra.
-Hát fiúk én örvendtem a találkozásnak meg minden, de még ezer dolgom van, szóval én megyek is!-fogtam bcsúzósra az témát.
-Remélem találkozunk még!-mosolygott rám Bruno.
-Rendben srácok! Sziasztok!-indultam el.
-Szia!-köszöntek kórusban.
Még volt pár dolgom a városban amit el kellett intéznem és annak a nagy része papírmunka persze. Nem szeretem a hivatali dolgokat intézni, mert olyan mintha meg kéne felelni mindennek és mindenkinek. De költözéskor muszáj ez is, tehát túl kellett esnem rajta. Miután ezer helyen felidegesítettem magam az embereken, így amilyen gyorsan tudtam hazamentem és bedőltem az ágyamba, nem akartam aznap gondolkodni semmin, csak kikapcsolni és így is tettem!

Miért vagy egoista? (ft. Marics Peti)Where stories live. Discover now