Te vagy az!

Kistigris

Harmadik fejezet
🐯

Ron meghívott egy vasárnap esti ivásra, mert a közelben nyílt egy pub. Gerdát is meghívta, így hajlandó voltam szüneteltetni a Patrik iránti sértettségemet.
Belépek a bárba és megpillantom Samut. Felé veszem az irányt és az eddig takarásban lévő többieket is kiszúrom. Valamin nevetnek, amit Patrik mond. Gondolom szépen megosztja a tegnapi alakításomat.
Micsoda szemét!
— Megjöttél? — kérdezi kedvesen Gerda, majd maga mellé invitál.
— Már rendeltetek? — kíváncsiskodok.
— Igen. Neked egy pohár vizet kértem — dől hátra Patrik.
Nagyon remélem, hogy csak viccel!
— Megtudhatnám miért? Én egy...
— Egy Sea Breeze-t kértél volna, de megrontottad a gyomrod, szóval vizet kapsz.
Egy pillanatra meglepődtem. Cseh Patrik és a figyelmesség eddig még sosem szerepelt egy mondatban.
— Komolyan beszélsz? — vonom fel a szemöldököm hitetlenül.
A legnagyobb természetességgel bólint.
— Hogyan rontottad el a gyomrod? — kérdezi Samu.
— Csípős kaját ettem — egy apró mosoly kíséretében fordulok vissza az őrangyalomhoz.
Nem mondta el a többieknek és ezzel máris magunk mögött hagyhatjuk a rossz érzéseket, legalábbis én.

Megérkeznek az italok, nekem meg a vizem.
— Hmm, mennyei.. — játszom meg magam.
Gerdáék felnevetnek, Patrik meg egy dobozos canada dry-t kortyolgatva szórakozottan néz engem.
— Te miért nem iszol? — ez az este eddig csak meglepetésekből áll.
— Valakinek haza kell vinni — kacsint.
Nem igazán értem mi történik. Mármint eddig is ilyen volt, csak ezeket a jeleket teljesen barátin kezeltem. Most meg lesütöm a szemem és inkább kimegyek a mosdóba, mielőtt bármi hülyeséget csinálnék.
— Fura vagy — lép be Gerda is.
— Kellett volna az a koktél... — sóhajtok, mire felnevet.
— Minden esetre szerencsés vagy — kérdőn nézek a szemébe. — Nekem nincsenek ilyen klassz barátaim, akik még oda is figyelnek rám — hangja őszintén cseng.
— Akkor milyen barátaid vannak? — terelem a témát rá.
— Inkább haverok, nem töltök sok időt velük, csak bulikon — miután megmosta a kezét a szárító alá teszi.
A zajban van időm a saját gondolataimon agyalni. Valószínűleg az lesz a megoldás, amit újdonsült barátnőm mondott. Patrik is csak azért viselkedik így, mert barátok vagyunk. Nem gondolom túl.
— Végeztetek a pisiléssel? — Ront egyedül találjuk az asztalunknál.
Feláll így követjük a játék terembe, ahol a kosárra dobós géptől kezdve a léghokiig minden van. Mi mégis egy plüssökkel telepakolt játékgép előtt állunk meg. Samu egy piros kiálló rúd segítségével próbálja irányítani a kampót, hogy beleakadjon egy zöld sárkányba. Úgy tűnik nagyon kell neki a figura.
— Szóval ezt akarjuk megszerezni? — érdeklődöm.
— Mindenki megpróbál egyet kivenni, akinek sikerül, az ajánlja fel a következő játekot — hadarja Ron koncentrálva testvére mozdulataira.
— Ez aztán a nyeremény — lelkesedek, majd szétnézek a teremben. Tekintetem megakad egy WR szemüveges páros (horror) játékon.
Samu és Ron nem tud kihalászni semmit. Patrik volt eddig a legközelebb, hogy megkaparintson egy kék delfint, de az utolsó pillanatban kicsúszott a kampóból, így ő sem nyert.
Gerda felajánlotta, hogy menjek én előbb, így a kardigánom ujját felhúzva lépek a masina elé. Kezembe veszem a piros kart és céltudatosan egy kistigris felé irányítom.
Nem vagyok annyira kapzsi, hogy a legnagyobb plüsst pécézzem ki, beérem egy győzelemmel is.
A szememet le sem veszem a figuráról és a kampóról. Sikeresen fel tudtam venni, de még el kell vinnem a célig, miközben kétségbeesetten nézem végig, ahogyan először az egyik lába, majd a másik is kezd lecsúszni, végül már csak a fejét fogom, mikor megérkezek a négyzet fölé és egy győztes mosollyal ejtem a dobozba a tigrisemet és egy másodperccel később már a kezemben szorongatva ugrálok vele, átadva mindenkinek a kincsem, hogy nézzék meg.
— Akkor én már meg sem próbálom — nevet Gerda, amit egyikünk sem hagy. Őt is befizette Ron egy körre, de nem tudott kifogni semmit.
— Mit választasz, Lyuki?
Vigyorogva körbenézek a termen, mintha nem tudnám mi is legyen, majd rábökök a horror játékra.
— Leszek Gerdával — ajánlja fel Ron, mivel 5-en vagyunk.
— Én nem játszok, szóval lehettek együtt — hátrál ki Patrik.
Arra gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom, de végül belementem. Sosem nyaggattam ezelőtt sem. Most mégis, hogy festene, ha követelném, hogy játszon? Inkább csendben örültem a nyereménynek, ami iszonyat viccesen telt.
Ront kívülről nézni egy külön élmény volt. Persze, hogy leesett a székről, még utána is a padlón kezdett hátrálni, mert azt hitte megeszik a zombik. Ennyire élethűen adta át a WR szemüveg a pályát. Nekem meg sem kottyant a démonos rész, inkább Samu, a párom nehezítette meg a túlélésünket.
Igaz, hogy jövőre érettségizünk, de még egyáltalán nem nőttünk fel. Talán ez magyarázza azt is, hogy éjfélkor hagytuk el a pub-ot.
— Jó hely, legközelebb is jöhetnénk — ásít egyet Samu.
— De akkor valaki mással leszek párban - sandít Gerda Ronra, aki a hátát fájlalva vigyorog vissza.
— Akkor jó éjszakát! — búcsúzik a lány.
— Ne kísérjünk haza? — kérdezi Samu.
— Egy köpésre lakom, nem lesz gond.
A bagázs szétszéled. Az ikrek hazagyalogolnak, mi pedig ketten maradunk Patrikkal a hidegben.
— Arra parkoltam — indul az említett hely felé.
Beérem és egymás mellett sétálunk a sötétben. Beszállunk a piros Audi-ba, én az anyósülésre vetem magam. Bekapcsolom a rádiót, majd inkább ki, mert borzalmas szám kezdődött benne.
Patrik lazán kikanyarodik a parkolóból.
— Gerda kedves lány, máskor is szívesen látnám — bámulom a kinti fényeket, miközben elsuhannak mellettem.
— Egyetértek.
A válasza még mindig nem győzött meg arról, hogy esetleg vele nem akarna kikezdeni. Ezt persze nem jegyzem meg. Ma egészen kedves volt, mégha ki is hátrált a nyereményem alól.
— Mi az? Ennyire szépek a lámpák? — sandít rám a jobb kezét a kormányon pihentetve.
— Nem szebb a kristálytiszta víznél, amit egész este ihattam — vetem oda.
Bekanyarodunk az utcába és megáll a lakásunk előtti feljárónál.
— Akkor holnap — mosolyog rám.
— Aha — csapom be a kocsi ajtaját. Hátra sem fordulok, mikor kidugja a fejét az ablakon.
— "Aha" — ismétli meg, amit az előbb mondtam.
Hátra fordulok és kérdőn nézek rá.
— Mi az? — nem értettem mi baja az ahámmal.
Válaszul felhúzza az ablakot így megfordulok és tovább sétálok, amíg meg nem hallom az ajtó csapódást mögülem. Már a közeledő léptek hangjára is megálljt parancsol a lábam. Megfordulok és a fiú elé kerülök.
— Mit csinálsz? — nézek fel rá. Csak az arca körvonalait látom, mégis úgy érzem mosolyog.
— Haragszol még?
— Mármint a tegnapra vagy a maira gondolsz? —teszem fel a kérdést.
— Van mai is? — dönti le a fejét, hogy jobban a látóterébe kerüljek.
— Nem jöttél horrort játszani.
— Mert nem szeretem.
— Én sem szeretem a csípős kaját.
— Akkor miért ettél?
— Mert megállapodtunk — nézek egyenesen a szemébe.
Ilyen egyszerű az érvem, Patriknak mégis helytáll.
— Akkor halljam, mi a kívánságod? — fonja karba a kezét.
Sokat gondolkoztam, hogy mit kérhetnék. Azt mondtam neki, hogy nagy kérésem lesz, de nem tudom teljesíteni, mert amire vágyok, az szimplán a társasága.
— Egy közös filmezés.
— És ebben mégis mi nekem a rossz?
— Horrort nézünk — nyúlok a válla felé, hogy megveregessem, de elkapja a karom.
— Oké, feltételezem nem most.
— Nem most.
— Akkor a héten — elengedi a kezem és visszaindul a kocsija felé.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy igent mondott, méghozzá ilyen könnyedén.
— Itt maradt a kistigrised — mondja Patrik, amit először fel sem fogok, majd leesett, hogy a plüssről beszél.
— Nem baj, úgyis olyan üres az autód. Maradhat.
— Okés — és máris elhajt egy "csákó" elköszönéssel együtt.