Te vagy az!

Álom

Hatodik fejezet
🌌

Hegedűs 28 perce vitatkozik velünk, amiért sosem lát minket csütörtökön és elvileg Bába is megkörnyékezte, hogy az örökös 5 hiányzóval mi a helyzet. Samun, Ronon, Patrikon és rajtam kívül az ötödik fő természetesen Gerda volt. Egyre inkább megszokjuk közöttünk. Ma például segítséget kértem tőle.
— Szóval ki kéne deríteni, hogy ki küldi ezeket — emelem fel az éppen orchideát, ami a szépséget jelképezi.
— A sulinkból egy srác. Szereti a romantikát és teljesen beléd zúgott. Szerintem felsőbb éves, mivel mert lépni. Valamilyen célja lehet azzal, hogy anonim. Lehet, hogy eltervezte mikor fog színt vallani, de biztosan megteszi előbb-utóbb — fejezi be monológját.
Tátott szájjal reagálom le, hogy mennyire figyelmes.
— Valld be, hogy foglalkoztál már ezzel és nem hasra ütésből mondod.
— Foglalkoztam vele, mert kiváncsi voltam. Nem is értem miért csak most beszéljük át.
— Mert eddig nem tartottam fontosnak.
Ez csak részben az igazság. Tényleg megoszlott a figyelmem az utóbbi időbe és már csak megszokásként fogtam fel, hogy egy héten kétszer a tanáriba vezet az utam és friss virágokat hurcolhatok mindenhová magammal. De ma már bennem van az is, hogy ez a srác minden egyes reggel mosolyt akar csalni az arcomra. Kíváncsivá tett mi lesz a következő virág fajta, vagy hogy kinek van ennyi ideje rám. De úgy gondoltam Gerda profin nyomozhat ez ügyben, így legalább alkalmunk is akad találkozni és témánk is lesz, ha talán egyszer elfogyna. Szóval hivatalosan is nyomozásba kezdett, én pedig folytattam a napomat egy angol és egy spanyol órával, majd ebédnél megbeszéltük, hogy este elmehetnénk inni, mert úgyis hétvége lesz.

Otthon kitettem anya asztalára az orchideát és megpusziltam a homlokát. Amíg szuszogott kilopóztam a házból és útnak indultam. Feltűnt, hogy egy autó mellettem hald már egy jó ideje. Lassan és biztosan. Csakhogy ez bennem pánikot keltett.
Sosem voltam jó sportoló. Futás kilőve. Magamat meg tudnám védeni, de maximum egy férfi ellen, semmi garancia arra, hogy egy ember ül a kocsiban. Előhalásztam a telefonom és tárcsáztam azt, akiről tudtam, hogy tud segíteni.
— Mizu Lyuki? — hallom hogy vezet, mert megy a rádió is.
— Szóval az a helyzet, hogy 5 perce mellettem halad  egy autó és kezdek félni.
Csendben marad.
— Itt vagy? — kérdezem kétségbeesve.
— Merre vagy? — kérdezi és hallom, ahogyan kanyarodik egyet, hiszen ez nem egy biztonságos, hanem egy gyors és hangos kanyar volt.
— Két saroknyira a szórakozóhelytől — haladok nyugodt tempóban.
— Nehogy arra menj! — hangja feszült és egy pillanatra megtorpanok. — Ott annyi sikátora van, hogy simán elkapnak.
— A kurva életbe, Patrik — remeg a lábam.
— Ne aggódj, mindjárt ott vagyok — beletapos a gázba.
— Miért tartottam jó ötletnek egy kis sétát? Hiszen fél óra alatt elfáradok ebben is.. — jut eszembe egy csomó hülyeség.
— Mi van rajtad?
— Nagy puffi kabát, szóval elhiheted tuti nem gerjedtek rám.
— Az a világos zöld színű?
— Igen — lehunyom a szemem és csak haladok tovább. Mintha nem is hallanám az ajtócsapódást és hogy valaki rohadtul felém tart. Ilyenkor bekapcsol egy túlélési ösztön az embernél és már tudja mit fog tenni, pedig még soha életében nem csinált hasonlót.
Én, amint az ismeretlen a vállamra tette a kezét, már lendült is a karom, csakhogy kitért előle és lefogta a kezem. Egy 30 év körüli szakállas férfi nézett rám vigyorral az arcán. El akartam lökni magamtól, de lefogta a másik kezemet is, aztán megláttam, hogy egy piros kocsi leparkol és kipattan Patrik.
Nyugalom.
Ezt éreztem először, amikor megláttam őt.
Már nem féltem, inkább dühös voltam. A győzedelmes mosolya láttán ágyékon térdeltem. Egyből elengedett és összeesve kuporgott a járdán. Patrik lassítva ért oda hozzám és elismerően bólintott egyet. Csakhogy az én térdeim még mindig remegtek. Lehet, hogy az adrenalin bátorságra ösztökélt, de amilyen gyorsan jött, úgy el is hagyott.
A csávót nem engedtük felkelni, amíg ki nem ért a rendőrség és elvitték a kapitányságra. Közben kikérdeztek engem is nagy vonalakban a tetthelyszínen. Aztán elkérték az elérhetőségeimet és mivel éjszaka volt már magunkra is hagytak.
— Igazán büszke vagyok arra a rúgásra, Lyuki! Ügyes voltál — mosolyog szelíden Patrik, aki mindvégig ott maradt mellettem.
— Most inkább hazamennék.
— Oké, elviszlek és ezután mindig, amikor tudlak.
Észre sem vettem mennyire törődik velem, mert a történteket emésztettem. Bármi lehetett volna, ha nem jön Patrik. Bármi.
— Azt kérdezik a srácok, hogy hogy vagy — mutatja fel a telefonját, ahol a közös csoport chat van megnyitva.
— Mond nekik, hogy hozzanak a kedvenc koktélomból... rám fér.