Te vagy az!

Ruha

Huszadik fejezet
👗

Másnap reggel már koránt sem voltam annyira zaklatott. Tiszta fejjel ágyaztam be és nyitottam ajtót Ildinek, aki vasárnap lévén korábban eljött, hogy készítsen valami finomat. Közben én felöltöztem és válaszoltam a srácok rengeteg üzeneteire, amit egyáltalán nem olvastam hajnalban, de Patrik megnyugtatta őket, hogy minden a legnagyobb rendben. Feldobtam egy kis sminket is magamra, aztán csatlakoztam Ildihez és néztem, hogy mit készít.
— Mikor keltél, kincsem? — néz fel rám kedvesen.
— Úgy tíz óra körül — vallottam be, mire jött a szokásos válasza.
— Én ezidő alatt bevásároltam, eljöttem hozzátok és felraktam a levest, aztán kiteregettem és elindítottam a következő mosást, nem beszélve arról, hogy mekkora disznóól volt itt.
— Igen, tegnap este... — mosolyogva vissza gondoltam Patrik minden egyes kedves szavára, aztán eszembe jutott valami. — Mit csináltál? — húzom fel a szemöldököm és a heves reakcióm miatt Ildi is megáll a töltelék készítésével.
— Úgy beszéltük meg Barbival, hogy ma húslevest csinálok. Azt mondta te is szereted..
— Nem, nem erre gondoltam — vágok közbe. — Elindítottál egy mosást? — futok a fürdő felé. — Milyen színűt? — kérdezem, de a választ már jól sejtem.
— Feketét. Miért? Valami rosszat csináltam? — siet utánam félbehagyva a főzést.
Beérek a fürdőbe és azonnal a szennyesnek ugrok, de nem volt ott. A tegnap viselt fekete nadrágom ott mosódott, akárcsak a zsebében lévő levél, amit Patriktól kaptam.
— Hogy kell ezt leállítani? — fürkészem a gombokat, mire félre tol és szemügyre veszi a masinát.
— Hát drágám, 10 perc múlva lejár, nem érdemes leállítani, bármit is hagytál benne.
— Remek! — csúszok le a mosógép oldalának dőlve.
Ennyit a tökéletes napomról. Ennyit az első levelemről és arról, hogy valaha is megtudom mi állt benne.
És ha mindez nem lenne elég, Patrik szavai szinte mint a víz hang, csak ismétlődtek a fejemben.
„— Valamit már rohadtul el akartam mondani, csakhogy fogalmam sem volt hogyan. Aztán rájöttem, hogy hülyeségeket beszélnék, ezért megpróbálkoztam valami mással — " akkor láttam meg először az összehajtogatott lapot.
Csalódottan keltem fel és átmentem anyához elköszönni, majd Ilditől is elbúcsúztam, aki teljesen maga alatt volt.
— Nem a te hibád, hogy tegnap olyan bamba voltam, hogy teljesen megfeledkeztem a levélről! — nyugtatom.
— És most hová mész?
— Most? — torpanok meg. — Most találkozom a többiekkel és Patrikkal — húzom el a szám.
— Ó! — gondolkozik el. — Ezt hívják remek időzítésnek..
— Így igaz — lépek ki a lakásból, mikor meghallom a mosógép hangját, ami azt jelezte, hogy lejárt.

— Szóval mi is történt tegnap éjjel? — kérdezi Samu, és beleharap a lángosába.
Részletesen elmeséltük, hogy mi volt. Onnantól kezdve, hogy én éppen néztem egy filmet a szobámban, odáig, hogy két irányba futottunk, de végül mellettünk kötött ki a vaddisznó, szóval rémülten jöttünk haza.
— Hozhatok még valamit? — kérdezi a velünk egyidős pincérnő.
— Még egy kört ebből, kérlek — mutatja fel a poharát Patrik és úgy néz a lányra, mintha minden vonzerejét a szemeivel adná át.
Mosolya megigézi szegény dolgozót és kábán hagyja el az asztalunkat. Patrik ehhez ért a legjobban. A flörthöz, szavak nélkül.
Dühöt éreztem legbelül.
— És sírtál? — néz rám együttérzőn Gerda.
Pár pillanat kellett, míg újra összeszedtem magam, majd őszintén válaszoltam, ami a szívemből jött.
— Valahogy, ha mi ketten együtt vagyunk az sosem sül el jól — mondom csalódottan, a gyűrűimhez nyúlva.
— Így gondolod? — fürkész Patrik.
— Minden erre utal — szegem le a fejem.
— Bodza biztosan úgy értette, hogy ezekben vannak szép és izgalommal teli élmények is, ugye? — kérdezi Gerda, kissé aggódón kapkodva a fejét köztünk.
Jelen pillanatban egy szép emléket sem látok, éppen ezért azt felem:
— Valójában pontosan úgy értettem, ahogyan mondtam. Talán jobb lett volna, ha nem viszel el tegnap — nézek Patrik kék szemeibe.
Tényleg jobb lett volna, mert most ugyanúgy el van foglalva a pincérrel, mint este velem. Csak egy kis időtöltés voltam, hogy ne unatkozzon, most pedig átváltott valaki másra, hiszen az új hús mindig izgalmasabbnak hangzik. Pontosan ez a véleményem Cseh Patrikról!
Patrik hirtelen feláll az asztaltól, úgy hogy még a szék is hátra esett mögötte. Mérgesen néz a szemembe, aztán szó nélkül otthagy mindnyájunkat. Még a pincérlányt is.
— Mégis mi volt ez? — kérdezi Ron, Samu pedig feláll és visszaállítja a széket, majd a minket bámulókkal közli, hogy ennyi volt a műsor.
— Mint egy drámában, esküszöm — kapkodja a fejét Gerda.
— Bodza! — keresi a tekintetem Samu. — Nem volt szép, ahogyan fogalmaztál, még ha igaz is szerinted.
— Kétlem — szól közbe Ron, majd újra mind Samura nézünk.
— 4 éve vagyunk barátok, szerintem meg tudjátok beszélni normálisan, bármi is történt köztetek.
— Tudom — értek egyet lehunyt szemmel. — Ezt most elrontottam.
Nem volt mit szépíteni, úgy éreztem túl lőttem a célon. Az a legrosszabb, hogy már akkor megbántam az egészet, amikor kimondtam. Méghogy minden pillanat rossz volt együtt. Ekkora hülyeséget! Sosem bánt velem rosszul. Egyszer sem!
Amint hazaértem és kissé megnyugodtam egyből előtörtek az emlékek.
Amikor chilis kaját ettem és rosszul voltam, azután Patrik csak vizet engedett inni. Előtört bennem a közös filmezések hangulata, és hogy haza kísért a biztonságom érdekében. Mikor nem volt táncpartnerem beállt a helyére. Fogat mosott, mert megszóltam a leheletét. És istenem, ő sosem fotózott, mert jól ismerte milyen viszonyban vagyok a kamerákkal. Őt hívtam, amikor a vigyorgó ember követett. Nála aludhattam, ha kértem. Rávette anyukámat a közös tetkóra, amit én választhattam és ő szó nélkül elfogadta. Együtt lógtunk meg Bába elől és mindig ott volt velem, ha szükségem volt rá.
Hogy vághattam a fejéhez, hogy számomra ez semmit sem jelentett? Ez áll a legmesszebb az igazságtól. Nekem ez jelentett mindent. Ez az amit mindig is kerestem egy fiúban.
Mégis hogyan érezheti most magát?
Nem akartam felhívni, amíg le nem ülepednek a dolgok, de hatalmas bűntudatom lett, ezért egyből tárcsáztam.
— Most nem érek rá! — mondja sietősen Patrik. Hallom egy lány hangját a háttérben.
Jézusom, ez ugyanaz a hang, mint a pincérnőé.
Hiba volt felhívnom.
— Rendben — nézek az órára. Két órája ment el a bisztróból, de ki számolja?
— Mond gyorsan — teszi hozzá, mire automatikusan megrázom a fejem.
— Igazából nem olyan fontos..
Visszaszívok mindent. Tökéletesen jók a megérzéseim, szóval várhatja, hogy bocsánatot kérjek.
— Akkor miért hívtál, Lyuki?
Már másfél perce megy a hívás, ennek a nagy része néma csend.
— Hülyeség, felejtsd el — nevetek kínomban. Annyira megalázó, mégsem teszem le. Azt várom, hogy szavak nélkül megértse miért kerestem.
A női hang a háttérben folyton azt kéri Patriktól, hogy menjen vissza, de ő mégis vonalban marad és hallom ahogyan sóhaj egyet.
— Nem haragszom, de jó lenne, ha kimondanád néha mire gondolsz.
— Hogy mire gondolok? — kérdezek vissza, majd ismét a háttérzajt hallgathatom. — Arra, hogy nem szép dolog megváratni másokat, szóval tedd le a telefont.
— Arra várok, hogy te tedd le.
— Mégis miért?
— Mert hátha elmondod még ma, hogy mit szeretnél.
— Arra várhatsz — vágom rá, mire felnevet.
— Idegesítő vagy — közli. — De várok.
Tényleg így tett. Úgy egy percig csendben voltam, aztán megszólaltam.
— Szeretnék egy új levelet.
— Mi? Minek?
— Mert a másik a mosásban végezte..
— Nem olvastad?
— Nem — felelem egyszerűen.
— Ez sok mindent megmagyaráz — mondja, aztán elköszön, de nem teszi le, és szerintem azzal is tisztában volt, hogy én sem.
— Mennem kell — hallatszik Patrik hangja.
— Dehát.. — hebegi a pincérlány, aztán egy ajtócsapódás és ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy megszakítsam a vonalat.
Abszurd helyzet ide vagy oda, tetszett, hogy velem foglalkozott. Idétlenül mosolyogtam az ágyamon fekve.