Te vagy az!

Látszat

Huszonharmadik fejezet
💧

Nem vicceltek, a második Bogácsi napunk igenis nehéz volt...
De haladjunk sorjában.
Reggeli közben Varga mindenkit arra utasított, hogy pakoljunk össze és délben indulunk a termálfürdőbe. Így is tettünk.
Egy fekete egyberészes fürdőruhát vettem a ruhám alá és felkötöttem a hajam kontyba, majd két szőke tincset kibujtattam belőle. Amíg a fürdőben készülődtem kintről a lányok beszélgetése szűrődött be, amit akaratlanul is meghallottam.
— Szóval azóta ez megy? — kérdezte Panka.
— Igen és fogalmam sincs mikor vallja be magának az érzéseit — magyarázza Gerda, mire összehúzom a szemöldököm.
Most kiről beszél?
Ronról vagy... rólam?
— Miért nem képes beismerni?
— Szerintem fél. Ha nem róla lenne szó, akkor már rég bevallotta volna. Talán attól tart a legjobban, hogy elrontja ami köztük van..
A pulzusom megemelkedett. Biztos vagyok benne, hogy nem rólam és nem is Ronról van szó. Igazából van egy sejtésem, hogy kiről. Patrik egyik ismertető jegye, hogy mindenki mással megosztja az érzéseit, kivéve velem.
Megszólalt a telefonom alap csengőhangja, mire majdnem szívinfarktust kaptam.
— Bodza! Csörög a telefonod! — kiált be hozzám Gerda, mire a hajammal bajlódva döntöm ki a fürdő ajtót
— Ki az? — motyogom egy hullámos csattal a számban.
— Barbi.
Mikor meghallottam anya nevét, azonnal félbehagytam mindent és felvettem neki a telefont.
— Szia, minden rendben? — kérdezem aggódva.
— Persze, kicsim. Inkább mesélj te! A tegnapi képen láttam tele ettétek magatokat. Jó a kaja? Ildi kérdezi..
— Igen. Persze kevésbé finomabb mint az övé, ezt üzenem neki — mosolygok, mire meghallom Ildi nevetését.
— Figyelj csak, Bodza! Tudom nem sokszor hívlak, de Ildi mondta, hogy ez fontos. Szeretne beszélni veled, úgyhogy most átadom.
— Oké — meglepetten várakozok, miközben kimegyek, de egyszerre több diák is felbukkan, hátizsákkal a vállukon. Valószínűleg az indulásra várnak, ami 10 perc múlva esedékes.
Jobb ötlet híján a tó felé kezdtem el sétálni, ami nem volt messze tőlünk. Majd utána keresek interneten, hogy mit lehet róla tudni, hiszen azt már kiszúrtam, hogy van pár csónak kikötve a partnál.
—Halló? — kérdezi, valószínűleg sokadjára Ildi, mire megrázom a fejem.
— Itt vagyok, mond!
— Emlékszel arra a napra, amikor húslevest készítettem? — kérdezi. Egyáltalán nem ugrik be miről van szó, ezért nemlegesen válaszolok. — És arra, hogy kimostam a fekete gatyádat is aznap, benne a levéllel? — próbálkozik, mire egyből rám törnek az emlékek.
— Persze, hogy emlékszem — törlöm le a homlokom, hiszen fullasztó meleg van.
— Tévedtünk — nevet fel, én pedig teljesen elveszítve a fonalat hallgatom tovább. — Azt mondtad a szennyesbe tetted, de nem ott volt! A másik tartóba dobtad, a vasalatlanok közé.
Elkerekedett szemmel nézek magam elé és izgatottság árad szét az ereimben.
— Szóval akkor.. szóval.. — hebegem, mire Ildi besegít.
— Itt tartom a kezemben a leveledet — mondja vidáman, mire meghűl bennem a vér.
Azt hittem már rég elveszítettem az első levelem, amit szar bevallani, de még mindig rohadtul zavart. Azóta nem kaptam másikat és lehet nem is fogok, ezért mindenképpen tudnom kell, mi van ebbe írva!
— Oké! Olvasd fel, kérlek.
Lehunyom a szeme és csakis a vonal túlsó végén lévő hangra koncentrálok, de végül mást hallok meg.
Ezt egyedül szokás, nem? — Patrik mondta ezeket a szavakat akkor, amikor előtte szerettem volna kibontani a levelet.
Igaza volt.
Nem azért írt nekem kézzel írott levelet, hogy aztán telefonon keresztül hallgassam meg más valakitől.
Én akarom elolvasni!
— Mindössze két sor. Azt írja..
— Ne! — ordítok fel. — Várj, inkább tedd el nekem biztonságos helyre, jó? Mondjuk az íróasztalom fiókjába — hadarom gyorsan.
— De talán jobb lenne, ha tud..
— Nem hinném — vágom rá.
Észreveszem Gerda közeledő alakját, ezért elbúcsúzok anyától és Ilditől. — Majd otthon elolvasom. Eddig is kibírtam nélküle, nem? Mi változna? — nevetek erőltetetten. — Na most megyek! Sziasztok! — bontom a hívást sürgősen.
— Megyünk, gyere — szól Gerda és kábán, de követem.