Bizalom... {1.}

6. fejezet - Lomtár

Az istállóban az utolsó karám valóban úgy nézett ki, mint egy lomtár. Rengeteg felesleges holmi, amit vastagon ellepett a por. Felemeltem egy elszakadt kantárt, még megjavítható... Bár, kitudja mióta hever itt ezzel a szándékkal.

- A lovasszerszámokat majd vidd az ajtó melletti kamrába, ha lesz időm átnézem mi használható még belőlük. Azokat a dobozokat, amikben újságok vannak, vidd ki az udvarra, majd elvisszük a szelektívbe. - hadarta el gyorsan a mögöttem álló férfi, majd szemeit végig futatta a helyiségen. - A régen használt bicikliket meg ilyesmiket rakd ki a folyosóra, majd lesz velük valami. Ha végeztél, akkor szólj és segítek megalmozni. - végül egy zavart mosollyal eltűnt. Megforgattam a szemeim, csak tudnám mire ez a nagy kedvesség...

Felsóhajtottam és azonnal el is tüsszentettem magam, amikor a por megcsiklandozta az orromat. Nem tudom, hogy képzelték ezt, miképp lehet ez megfelelő karám egy lónak. Megráztam a fejem, Dante-ért mindent!

Egy jó óra hosszája pakoltam át a lovas holmikat a kamrába. A nap melege még az istállóba is bejutott, és a hurcolásban eléggé ki is melegettem...

A hat újságos dobozra pillantottam. Elég súlyosnak tűnnek... Megpróbáltam megemelni egyet, ám, ha 10 centire felemeltem akkor sokat mondtam. Aztán eszembe jutott, hogy egy talicskával áthidalhatnám az erőhiányomat. Miután megtaláltam az eszközt még beletellett egy negyedórába mire képes voltam valahogyan belerakni egy dobozt.

Letöröltem a homlokomat az izzadtságtól és kifújtam a levegőt. A por és az izzadtság csípte a bőrömet, a hátam pedig sajgot a megerőltetésétől. Megmondom az őszintét ebben a gyenge pillanatomban azt kívántam, bárcsak már itt lenne a szomszédsrác. Nem kellett volna az Ördögöt a falra festenem, mert amint képes voltam kitolni a talicskát ott találtam a húgom társaságában. Ez szép...

Megtorpantam, és kifújtam a levegőt. Míg ők az árnyékban beszélgetnek, én már lassan két órája megpusztulok a pakolásban. De igazából magam sem értem miért lettem ilyen hirtelen ingerült... Hiszen nincsen semmi kötelezettsége felém.

De hova kell vinni a dobozt? Hunyorogva néztem szét, aztán úgy döntöttem talán a fa alatt nem fog zavarni senkit. Ezért ügyetlenül elindultam a talicskával.

- Bori! - hallottam meg a fiú hangját hirtelen. - Azt hittem még bennt vagy... Hagy segítsek! - lépett mögém, és egy könnyed mozdulattal kivette a kezemből a fogantyúkat. - Hova vigyem? - nézett rám zavaróan lelkesen.

- A fához... - mutogattam, miközben kifújtam magam. Hogy képes ilyen könnyen emelni azt a dobozt? Meglepően néztem rajta végig és figyeltem fel koszos, szakadt munkásruhájára. Elég nagy kontraszt a tegnapi márkás fullcap stílusától.

- Nem is láttam, mikor jöttél ki... - jelent meg mögöttem a húgom is. Meglepően kedvesnek tűnt. Én pedig próbáltam úgy csinálni, mintha a testvérem nem látta volna reggel, hogy mellette kisétálok a házból.

- Ne haragudj, de én meg itt vártam, hogy kigyere... - tolta könnyedén vissza a furikot a fiú. - Te meg közben egyedül dolgoztál. - mondta kicsit sajnálkozva.

Legyintettem, jelezve, hogy nincs ebből probléma...majd váratlanul visszafordultam hozzá. - Van még a karámban 5 ilyen doboz nem hoznád ki azokat is? - pillantottam rá. Igazából amikor megláttam a testvéremmel, bennem volt a dac, hogy nincs szükségem a segítségére, ám még egy doboz és megpusztulok. - Betti kérlek segíts neki, míg bemegyek egy pohár vízért. - szinte lihegtem a szavakat. A lánynak azonban lelkesen csillantak fel szemei, és kezdte irányítgatni a fiút. Miért van egy olyan érzésem, hogy a húgomnak bejön a szomszédunk?

Kinyújtottam a hátamat, és érdeklődve figyeltem, amiként a hátsó udvarban lovasoktatás folyt. Reggel 9-10 óra lehetett, és láthatóan már az óra végén voltak.

Egy pej lovon ugratott egy velem egykorú lány, miközben apám középről navigálta...
Eközben a kerítés szélén Norci egy másik kislánnyal ácsorgott és figyelte a lovast. Elhúztam a számat, meglepő volt számomra ez a magánóra én csupán versenyek előtt edzettem külön.

Végül bejuttotam és magamhoz vettem némi frissítőt. Mit ne mondjak rám fért...

Mire kiértem az edző lovas éppen leszállt a nyergéből, mire a két kislány lelkendezve segédkeztek neki.

- Janka olyan ügyes voltál! - áradozott a kishúgom. - Én is így akarok majd ugratni! - felhúztam a szemöldököm. Korántsem voltak tökéletes ugrásai, úgy hogy remélem a testvérem jobb lesz nála...

- Jó munka volt... - veregette meg apám is a vállát. - Biztos vagyok benne, hogy jövőhónapban éremmel távozol. - inkább befordultam, és nem hallgattam ezt a dicshímnuszt...

Belépve a karámban láttam, hogy sikeresen kivitték az össszes dobozt, és jelenleg egy kerékpárt bűvöltek. Felnevettem a groteszt látványra, mire mindketten rám kapták a fejüket...

- Ki az a csaj odakint, akit mindenki agyon dícsér? - kérdeztem tématerelésként, féltem, hogy kibukik belőlem, milyen nevetségesen néznek ki...

- Hogy ki? - egyenesedett ki a lány.

- Aki az előbb edzett... - rántottam meg a vállam.

- Ó, már Janka végzett is? Bocs, de szólok neki, hogy itt vagyok. - kért elnézést a sráctól és viharzott el mellettem.

- Nézd! - szólított meg a fiú. Érdeklődve kaptam rá a fejem. - Ez még teljesen jó - mutatott a rozsdás vasra. - csak egy két dolgot kicserélek, és akár használhatod is. - nézett rám büszkén.

- Hagyjad... - legyintettem. - Nekem biztos nem kell, de ha neked igen, apa biztos neked adja, itt csak lom volt... - guggoltam le és kezdtem összeszedni a maradék apróságokat a földről. Daninak láthatóan alább hagyott a lelkesedése, de végül kitolta az udvarra a biciklit.

- Mikor jön a lovad? - kissé megijedtem amikor újból megjelent a hátam mögött, szóval pár másodperc múlva válaszoltam.

- Holnap délelőtt... a nagynénémék már hajnalban elindulnak, hogy ne a melegben utazzanak. - leültem a földre és kifújtam a levegőt. - Azt hiszem a kipakolással készen vagyunk. - néztem szét a helyiségen. Sosem gondoltam volna órákkal ezelőtt, hogy ilyen hamar kiürítem.

- Dani... - hallottam meg egy ismeretlen hangot az ajtóból. Felékaptam a fejem és láttam a felmagasztalt lányt a húgom kíséretében a folyosón ácsorogni. - Betti mondta, hogy itt vagy... - az említett lesütötte a szemeit. - milyen furcsa meglepetés. - tárta szét kezeit.

- De hát a szomszédban lakik! - hunyorogtam és kapkodtam közöttük a tekintetem. Számítható, hogy összefutnak... Amint kimondtam, meg is bántam. Nem igazán akartam senkivel se kommunikálni. A lány rám nézett, majd elmosolyadott.

- Biztosan te vagy Borbála. - miért érzem úgy, hogy tudja, hogy utálom, ha így szólítanak? - Janka vagyok. Betti barátnője és nem mellesleg apukád egyik tanítványa... - mutatkozott be illedelmesen, és akkor rájöttem miért bánnak így vele.

- A legjobb tanítványa. - helyesbített apa, aki szintén megérkezett. - Á, már kész is vagytok? Nem gondoltam volna... - nézett végig elismerően. Kínomban felnevettem. Köszönöm a bizalmat...