Bizalom... {1.}

25. fejezet - Búcsúcsók

- Tudod, a randi fénypontja, mindig a búcsúcsók... Mi lenne ha egészen innentől búcsúzkodnánk? - a szavai visszhangoztak a fülemben, és azt hiszem elfelejtettem, hogy a létezésemhez levegőt kellene vennem. Csupán csak annyit tudtam felfogni, ahogy ajka vészesen közeledik az enyémhez, majd lágyan érinti azt. 

Szemeim félve hunytam le, és végre elengedett kezeimet megemeltem. Először nem tudtam, mi is lenne a helyes. De a csókja, biztatás volt a labilis szívemnek. Lehet reménytelen romantikus leszek, de képtelen voltam ellenállni, hogy visszacsókoljam. A vállába kapaszkodtam, ő pedig a derekamnál fogva még közelebb vont magához. Egyszerűen kiesett a külvilág, elfelejtkeztem mindenről. Egyedül a testének kellemes érintése bizsergette meg a belsőm.

Még többet akartam. Vágytam rá. És ez rémisztő volt. 

Zilálva váltunk el. Képtelen voltam kinyitni a szemem, egyszerűen csak érezni akartam. Homlokát az enyémnek döntötte, majd egyszerre vettünk egy mély levegőt.

Tudtam, hogy választás elé kerültem. Tagadhatok továbbra is, vagy be ismerhetem azt, ami nyilvánvaló és  a bizonytalanba ugyan, de megpróbálhatok újra bízni. 

Egy pillantás alatt történt. De életemben nem éreztem magam ilyen határozottnak. Döntöttem. 

Kinyitottam a szemeim, majd lassan felnéztem Dani sötét szempárjába. Csillogó pillantása válaszért kutatott, és engem is megdöbbentett, hogy milyen megkönnyebbülés, hogy végre megadhatom neki. 

A mellkasára tettem a kezeim, és felsóhajtottam. Hátradöntöttem a fejem, hogy egy kis távolságot ékeljek közénk. Habár nem akarta mutatni, látszódott rajta a néma kétségbeesés, de azért engedett a ölelésén. 

Csupán erre vártam. A megmaradt erőmmel, hatalmasat taszítottam a mellkasán, mire Ő hátraesett az ülve mellkasunkig érő vízbe. Elégedetten nyugtáztam, miközben nevetve feltápászkodtam, hogy döbbenten kalimpált a vízben, és végre ő is tetőtől talpig vizes lett.

- Tudod, kölcsön kenyér.. - vihogtam, majd azonnal futásnak eredtem. A víz robajából hallottam, hogy utánam ered és valószínűleg szitkozódott is, de az már kevésbé érdekelt. A lényeg, hogy azelőtt kiérjek, mielőtt utól...

Szinte csak gondolnom kellett rá, Ő pedig könnyedén felemelt derekamnál fogva. Felvisítottam és kézzel lábbal próbáltam szabadulni. Felkészültem rá, hogy újból a vízbe dob, de ehelyett az ölébe kapott és rémisztő lassúsággal térdelt le velem.

- Ezt muszáj megtorolnom! - vigyorgott kajánul, én viszont csak a közeledő vizet figyeltem. A szívem őrülten zakatolt már magam sem tudom, hogy a közelsége vagy a menekülés miatt.

- Ne! - visítottam nevetve, de ő 'könyörtelenül' belefektetett a kicsit nagyobb, mint bokáig érő vízbe. Megborzongtam az újbóli nedves érzésre, majd felkönyököltem, nehogy a fejem is a víz alá bukjon.

Dani vigyorogva támaszkodott felettem, majd fejével céltudatosan felém közelített. Szemeiben pajkosság csillogott, amit végre önfeledten tudtam viszonozni. A végre vizes hajából vízcsepp esett az orromra, mire ráharaptam a mosolyomra, majd mielőtt elérhetett volna, nagy levegőt vettem és a víz alá buktam. Csupán néhány centi víz fedte el az arcom, de az pont elég volt, hogy csókja ne érhessen utól. Bár egyedül magamnak bevallva igenis vágytam rá.

Két erős karja váratlanul oldalról megragadott és megfordított. Egyszerre vettem megkönnyebbülten levegőt és nevettem fel. Most a fiú feküdt a vízben, karjaival szorosan magához vont, miközben megemelve fejét lecsapott az ajkaimra.

Belenevettem a csókunkba, mire ő is elmosolyodott. Egy pillanatra elhúzódott, majd egyik kezét a tarkómra csúsztatta.

- Gyönyörű vagy! - suttogta. Vigyorom halvány mosolyba alakult át, és szentül hiszem, hogy ez a fiú újból elérte, hogy elpiruljak...

Nem tudom mikor éreztem magam ennyire jól, mint az első randimon a szomszédsráccal. Elfelejtetett velem minden eddig ért kellemetlenséget, és végre képes voltam újból önfeledten kacagni.

A ruháink félig megszáradtak, miközben már mind a ketten a lovunk nyergében baktattunk visszafele. Kezeink összekulcsolódtak, ahogy irányítottuk a lovakat. A hajam frissen száradva göndörkésen omlott a hátamra, behunyt szemeimmel pedig teljes bizalmat szavaztam a mellettem lovagló fiú irányításának.

Nem ejtettünk szót arról, mi is az ami kettőnk közt zajlott le az utóbbi pár órában, hogy mi fog ezek után történni és hasonlók. Lehet tudatos volt a részünkről, hogy ne kelljen beismernűnk a valóságot, vagy mindketten mást hittünk biztosnak.

Csupán akkor ocsúdtam fel, amikor a kapunk elé értünk. Kipattantak a szemeim és váratlanul elengedtem az idáig irányító kezet. Az udvaron Betti már idegesen toporzékolt, láthatóan minket várt. Meglátva őt, majd ahogy felvisít bosszús hangon, hogy 'Apa, megjöttek!', elöntött a pánik. Mégis mit művelek én itt? Egyáltalán mit fogok ezek után csinálni és könyörgöm, hogy magyarázom ezt ki? Eszembe jutott az ok, amiért elmenekültek. De hiszen pont e miatt a fiú miatt szaladtam 'világgá', aki végül a megmentőmmé vált...

Valószínűleg az érzelmeim látszódhattak az arcomon is, mert Dani kedves hangjával hozzám fordult. - Nyugi! Itt vagyok! - majd felém nyújtotta a kezét, én pedig bizonytalanul de elfogadtam azt. Hinni akartam a jelenlétének erejében, de olyan borzalmas hatással volt rám ez a ház, hogy szerintem ezen Ő sem tud változtatni.

Leszereltük a lovakat, és kötőfékeket rakva rájuk kivezettük őket a legelőre. Apa befejezte az óráját, és sebes léptekkel tartott felénk nyomában a húgommal.

- Dani... - köszörültem meg a torkom, majd riadtan rá kaptam a fejem. - Nem tudom, mit is jelent az, ami lezajlott köztünk a tóparton, de.. - és itt nagyot nyeltem. Hogyan magyarázhatnám el azt, amit még én se értek? - Maradhatna ez köztünk egy darabig? Csak amíg..nem is tudom...én..

- Hé, Bori! - érintette meg gyengéden a vállamat. - Tudok várni, ne aggódj! - eresztette el magabiztos vigyorát. - A lényeg, hogy mostmár veled nem kell megküzdenem... ezek után kész vagyok felvenni a harcot a sárkányokkal. - felnevettem túlságosan megértő szavain. Hogyan képes nyugodt maradni ilyen rémisztő pillanatban?

Egy utolsót mosolyogtam rá, mert tudtam, hogy a közelsége okozta megkönnyebbülés helyett, hamarosan a való élet éles kősziklája fog belém csapódni...

Köszönöm szépen az előző résznél kapott csillagokat és kommenteket. Igazán hálás vagyok értük! :*