Indulás Roxfortba!

198 9 0
                                    

Amint beértünk a könyvesboltba ő egyből a növényekről szóló könyvek felé vette az irányt fura de ha szeret róla tanulmányozni . Én ellentétben a bájitalról szóló könyvek felé mentem .
Körülbelül 5 percig ott időztem , majd éreztem valakinek a tekintetét rajtam, felnéztem a könyvek közül a felettem lévő lépcsőre, ott állt valaki, és egy gyönyörű szép tenger kék szempárral talkozott az én gesztenye barna szemem.

Egy ideig csak szemeztünk. Elvesztem gyönyörű szép kék szemében. Majd tekintetét másfelé fordítota. Én e közben visszatértem a való világba. Most jobban megtudtam szemlélni. Ezüstös szőke haj, kék szem (mint már említettem) fekete öltöny. Nem fogok hazudni, nagyon is tetszett a látvány. Kicsit el is pirultam. Majd észre vettem hogy tekintete újra rám irányul. Hirtelen (persze feltűnően) elfordultam, és félig megtudtam lesni hogy szája egy pimasz mosolyra húzódik. Egy kicsit sem volt kínos, áh dehogy. Majd visszafordultam és a szöszi már lejött a lépcsőröl , a kijárat felé ment már majdnem kilépett az ajtón de egy fél pillanatra megállt és felém fordult, rám kacsintot, aztán elment. Teljes elpirultam zavartságomban . Majd valaki hátulról megfogta a hátam, amire nem számítottam és hirtelen megugrottam , szerencsére senki sem vette észre. Ezen Mattheo jót nevetett és azt mondta.
-Kölcsön kenyér vissza jár hugi. Nagy nevetésben tört ki. De gondoltam hogy valami más ok miatt.
-Látom bepasiztál . Ettől egyből elpirosodtam , és ingerült lettem kicsit.
-Te meg mi a fenéről beszélsz? Majd rám kacsintot utánozva a "szöszit" ( igen ezt a nevet adtam neki)
-Tudod jól hogy arról a szőkéről beszéltem.
-Még csak nem is beszéltem vele .
-Szóval tetszik neked. Oké ezt hallgathatom egész nap, szuper.
-Dehogy tetszik! Jelentettem ki határozottan.
-Láttam hogy néztetek egymásra ha neked nem is tetszik, neki biztosan tetszel . Kacsintott rám újra erre válaszként én csak a szememet forgattam.

Körülbelül 2 órával később már Mattheoval otthon is voltunk, beszereztünk minden szükséges dolgot/dolgokat ami Roxfortba kell.

Ahogy hazaértünk én egyből az emeletre  vettem az irányt, elfáradtam . Be kell valjam nem sokszor megyek el otthonról mivel egyrészt anyám nem annyira enged sehová engemet sem Mattheot, másrészt nincsenek barátaim... Ami érthető mivel mi a varázs világon kívül élünk Londonban egy szép kertes házban. Meg kell mondjam nem annyira vagyunk gazdagok, de azért szegények sem, olyan átlagosan élünk. De most hogy felvettek Mattheot és engemet Roxfortba úgy érzem sok minden fog változni. Remélem tudok majd barátokat szerezni, mert őszintén szólva kicsit félek a barátkozástól mivel én félvér boszorkány vagyok és a legtöbb tiszta vérű boszorkány és varázsló nem fogadja el az olyan fajtát mint én. De van ennél rosszabb is, a mugli szülött boszorkányokat , és varázslókat egyáltalán nem tűrik el egyesek. Tisztelt a kivételnek! Hogy én miért vagyok félvér ? Azért mert anyám mugli szülött boszorkány.

Néhány héttel később

-Mattheo siess már! Parancsoltam rá a bátyámra egyszerre anyámmal. Ma utazunk Roxfortba vagy is utaznánk ha Mattheo elkészülne időben.
-Jól van már megyek!
-Ha az első napon elkésünk ugye tudod hogy kinyírlak? Mondtam komolyan és nyugodtan.
-Jaj van még 1 teljes óra mire a vonat elindul. Erre anyámmal csak ingerülten néztünk már, amitől kicsit meglepődött.
-Oké, oké megyek már, de ugye anya elkísérsz minket?  Mindketten anyámra néztünk amire ő csak szomorkásan lehajtotta a fejét. Mindketten tudok a választ Mattheoval.
-Sajnálom de nem lehet oda kell érnem nekem is időben munkába. De azt ugye tudjátok hogy a kilenc és háromnegyedik vágányhoz kell mennetek . Egymásra néztünk Mattheoval.
-Hát persze! Na jó nekem fogalmam sincs mi az a háromnegyedik vágány vagy hogy hol van. De van egy olyan érzésem hogy Mattheo tudja mivel ő sokat lóg ki otthonról persze anya tudta nélkül.
-Itt az ideje indulni!
-Igen. Majd anyára néztem és átöleltem .
-Igérd meg hogy vigyázni fogsz magadra anya !
-Ezt nekem kéne mondanom nektek. Nevette el magát. -De rendben megígérem! De csak akkor ha ti is, ja és Mattheo ne halljak rólad rosszat! Erre mind elnevettük magunkat.
-Büszke vagyok rátok és apátok is az lenne.
Vettük utoljára egy nagy ölelést majd elindultunk.

Az eltitkolt lány és a Malfoy fiúWhere stories live. Discover now