Repülő madárka

212 9 2
                                    

Teljesen lesokkolódtam, és láttam hogy Mattheo csalódott volt. A Mardekárosok ujjongtak . Egyből elkaptam Draco tekintetét aki már szemével azt mondta "én megmondtam" majd pimaszan elmosolyodot.

Észre vettem hogy a professzorok is és az igazgató sugdolózni kezdtek egymással.
Majd néhány másodperc után úgy gondoltam hogy ideje fel állnom és oda menni a Mardekárosokhoz, Draco intett is nekem hogy üljek mellé, nos odamentem és leültem, a mardekárosok ujjongva fogadtak.

-Látod szépség megmondtam hogy ide kerülsz! Kacsintott rám Draco. Erre én csak forgattam a szememet.
-Jaj ne tégy úgy mintha nem élveznéd tudom hogy oda vagy értem! Kaján mosolyra húzódott a szája .
Majd a többi mardekáros bemutatkozott nekem.
-Én Pansy Parkinson vagyok biztosan jóban leszünk, ja és ne figyelj Dracora ő ilyen. Nos eléggé kedves lánynak tűnt.
-Én Rose vagyok Rose Hale, és igen biztosan jóban leszünk!
-Ez a beszéd!
-Jaj úgy tűnik Pansy rátalált az új barátnőjére . Mondta Draco gúnyolódva.
-Oh fogd be Draco.
-Khm ,ti egy pár vagytok? Hatalmas nevetésben törtek ki.
-Jaj basszus erre még csak gondolni is borzasztó, nem a Draco félék az esetem ezt elhiheted!
-Oké értem. Majd Draco gúnyos hangon megszólalt.
-Talán féltékeny vagy tündérem?
-Fúj dehogy. Még is mit képzel magáról még hogy én féltékeny legyek huh .
Erre csak kuncogott.
-Egyébként hogy lehetséges hogy te ide kerültél az ikertestvéred pedig a Griffendélesek közé? Kérdezte a Pansy kíváncsian .
-Nem tudom. A Griffendéles asztalnál ülő Mattheora néztem aki csak csalódottan bámult engem és körülötte lévők is. Emlékszem mikor anyám mesélte az ő első napját itt Roxfortban, ő a Griffendélesek közé kerültél és elvileg az apám is, ezért nem értem én miért kerültem ide, hisz ami a Mardekárosokat jellemzi a legtöbb rám nem jellemző, na jó azért egy kicsit igen.

Közben mindenkit akit kellet beosztottak egy házba, aztán az igazgató felállt a helyéről.
-Figyelem diákok mindenki menjen a szobájába, és az újonnan érkezett diákok vegyék át a szoba kulcsokat a házuk vezetőjétől. Draco egyből felállt és és a többi mardekáros is mindenki halladt kifelé a Nagyteremből . Én odamentem Mattheohoz .
-Hé Mattheo. Ő csak mérgesen nézett rám.
-Mattheo nem én tehetek róla hogy a Mardekárosok közé kerültem !
-Ezt nem is mondtam.
-Akkor most mi bajod van?
- Oké igazad van csak kicsit letört vagyok hogy a másik felem egy másik házban van. Átöleltem őt amit viszonzot.
-Akkor nincs harag?
-Nincs, ja és vigyázz azzal a Malfoy gyerekkel, nem szimpatikus nekem.
-Ezzel egyetértek,de ne aggódj nem lesz semmi gond!
-Most mennem kell a többiek mindjárt mennek, és nem akarok eltévedni egyedül az első alkalommal.
-Oké.
Aztán ott hagyott engem és Harryékhez sétált. Én közben sorban álltam hogy átvegyem a szobakulcsomat .
-Üdvözlöm én Piton Professzor vagyok én vagyok a Mardekárosok vezetője , és mivel új vagy neked is elmondom,hogy a Mardekárosoktól mindig a legjobbat várom el, megértette Miss Hale? Mondta szigorú hangon és átadta a kulcsomat.
Nem fogok hazudni Piton nagyon ijesztő azt hiszem kissé félek tőle.
-Megértettem Professzor! Ahogy ezt mondtam hátat fordítottam , és elmentem megkeresni a szobámat, a szoba számom a 147es volt, néhány perc keresgélés után megtaláltam. Először persze bekopogtam . Pár másodperc múlva már az ajtó nyitva is volt. Egy ismerős arc állt előttem.
-Rose , gyere be! Mondta izgatottan Pansy.
-Ez milyen királyság szobatársak vagyunk, ja és bárhová pakolhatsz a szoba fele a tiéd!
-Rendben.
-Egyébként örülök hogy te vagy a szobatársam Pansy.
-Én is azt hittem valami első évest fognak ide berakni, mármint érted te is első éves vagy, csak te velem egy korosztályú.
-Értem . Mosolyogtam.
-Egyébként Malfoynak nagyon tetszel. Elpirultam amit nem kellett volna.
-Jaj csak azt ne mondd hogy tetszik neked Malfoy .
-Nem dehogy.
-Egyébként nem ez az első alkalom hogy találkoztál vele igaz?  Várjunk csak ezt ő honnan tudja ?
-Honnan...Nem tudtam befejezni mert Pansy közbe vágott.
-Mesélt rólad Malfoy a vonaton, azt mondta nyáron látott téged egy könyves boltban , és ma a vonaton felismert téged.
-Mesélt rólam?
-Igen, és nagyon bejössz neki.
-Nos nem nagyon ismerem még de szerintem kicsit beképzelt.
-Mert az is, ja és egyébként a hajad keltette fel a figyelmét nagyon.
-A hajam ,csak azért mert van olyan szőke tincsem mint neki?
-Igen és tetszik neki ez a barna szőke haj kombó. Istenem ez most komoly a hajam miatt tetszem neki? Érdekes.
-Na de ne csak Malfoyról beszéljünk, beszéljünk rólad is csajszi, te nem vagy tiszta vérű igaz? Erre lehajtottam a fejem és szégyeltem magam.
-Hé ne légy szégyenlős, én sem vagyok tiszta vérű, én félvér vagyok és szerintem te szintén az vagy.
-Igen, egyébként őszintén szólva pont ettől féltem kicsit hogy nem fogad majd el engem senki, de jó tudni hogy nem zavar a vér státuszom. 
-Egyébként épp ez a furcsa...
-Ezt hogy érted?
-Malfoynak a tiszta vérű családból származó fiúnak tetszel .
-Beszélhetnénk másról? Kínosan éreztem magam.
-Persze.
Egy ideig még beszélgettünk Pansyvel majd elkezdtem kipakolni és elrendezni a cuccomat amiben Pansy segített nekem, szerintem Pansy nagyon jó fej, örülök hogy ilyen kapcsolat van köztünk pedig alig néhány órája ismerjük egymást .
Egyébként ami azt illeti tetszett a szobám, méreg zöld függöny, takaró, párna , szőnyeg imádtam. Volt egy íróasztal a szoba sarkában  ami az én részemhez tartozott oda kitettem néhány családi fotót, aztán vettem egy forró fürdőt és lefeküdtem.

Másnap

A napfény sugaraira ébredtem meg.

Néhány perc után már fel is öltöztem , őszintén szólva nagyon tetszett az iskolai egyenruhám , imádtam. Az első órám bájitaltan ,jaj tehát Pitonnal lesz az legelső órám itt Roxfortban, marha jó.
Pansy a fürdőszobából tartott kifelé.
-Jó reggelt! Köszöntöttem őt.
-Jó reggelt Rose, csodásan nézel ki , Draconak biztosan tetszeni fogsz. Rám kacsintot, probáltam úgy tenni mintha az meg sem történt amit Dracoról mondott.
-Megyünk órára együtt igaz?
-Persze.
-Egyébként csak egy kérdés, a Griffendélesek és a Mardekárosok nem bírják egymást?
-Erre azt mondanám hogy Draco és  bandája, és Harry és bandája nem bírja egymást.
-Oh de miért?
-Mikor első évesek voltunk Draco felajánlotta barátságát Harrynek de ő visszautasította.
-Értem. De szerintem meg van az oka hogy visszautasította.
-Hidd el Draco nem annyira rossz indulatú mint hiszed csak meg kell őt ismerned és kedvelned. Ismét rám kacsintot. Miért kacsint folyton mikor Dracoról van szó? Nem értem. Lassan Pansy is elkészült, majd elhagytuk a szobánkat és már a folyosókon mászkáltunk. Szembe jött velünk Mattheo és vele még Harry, Ron és Hermione. Odajöttek hozzánk láttam Pansy nem nagyon örült nekik .
-Sziasztok. Köszöntünk mind egyszerre. Éreztem a kellemetlenséget Pansy és a többiek között.
-Na és ki lett a szobatársad Rose. Kérdezte Harry.
-Pansy hála az égnek. Mosolyogtam Pansyra ő halványan viszonozta . Láttam Hermione furcsán nézett Pansyra, ellenességesen. Mattheoval mi csak figyeltük egymást és próbáltuk megérteni hogy most mi van?
-Na és neked ki lett a szobatársad Mattheo? Kérdezte Pansy
-Nos szerencsés vagyok mert Harry és Ron az, volt még egy szabad hely a szobájukban és McGalagony Professzort rávettük hogy adja nekem.
-Ravasz.
-Nem hittem volna hogy ezt fogom mondani de jól áll neked ez az egyenruha. Mondta Harry próbáltam nem el pirulni ami hála istennek most  sikerült nem elpirulnom.
-Khm köszi. Na de most nem kellene órára mennünk? Első nap nem akarok késni.
-De csak nekünk még van egy kis dolgunk, ti Pansyvel menjetek csak. Mondta a bátyám kicsit zavartan.
-Oké.
Láttam Pansy megkönnyebbült. Nem szóltunk semmit sem egymáshoz még a terembe értünk. Amint beléptünk elkaptam Draco tekintetét, végig nézett rajtam, és azt olvastam a szájáról "azta" .
-Látod mondtam én hogy tetszel neki. Erre csak a szememet forgattam. Majd Pansyvel helyet foglaltunk, nem sokkal később elkezdődött az óra. Az óra vége felé tarthatótt és azt vettem észre hogy Draco felől jön egy repülő madárka ami papírból készült és egyenesen a tenyerembe szállt. A belsejében volt valami írva.

"Ma gyönyörűen nézel ki szépség, és ez az egyenruha egyenesen rád szabták édes"

D.M.       



Az eltitkolt lány és a Malfoy fiúWhere stories live. Discover now