Hatodik rész

108 4 0
                                    

Draco szemszöge

A könyvtárból dühösen távoztam miután Rose rám szabadította a szörnyek könyvét, ötöt is és még amit anyámmal vásárólt pálcámnak is lőttek. Most ez nagyon rosszul esett Rose-tól főleg mikor anyámról beszélt. De bevallom megérdemeltem de szerintem ő is túlzásba vitte. Nekem meg nem kellett volna 20 galleonért fogadnom , sőt belesem kellett volna egyeznem ebbe a fogadásba ,de a büszkeségem ezt nem engedte és azért még is csak egy fogadásról volt szó és Malfoy-ként nem engedhetem meg magamnak hogy elbukjam de egyenlőre most hanyagolom az ügyet most dühös vagyok Rose-ra szóval egy ideig inkább kerülni fogom őt. Vagy kitalálom azt hogy Rose és én csókolóztunk a könyvtárban és ezt elmondom a srácoknak de az biztos hogy rájuk bízom hogy ne mondják el senki másnak. Tudom Rose egy ideig kerülni fog engem ezért úgy teszek majd mintha én is kerülném őt hogy a srácok azt higgyék hogy azért kerülöm mert nem akarok tőle már semmit. Be kell valljam Rose tényleg gyönyörű főleg azzal a szőke tincsével a barna hajában, ami azt illeti kedvelem bátor és okos már azóta felfigyeltem rá mióta először megláttam őt az Abszol úton a könyves boltban. Meg fogom őt szerezni magamnak de most nem fogadásból , egy lány sem kelltette még fel a figyelmem de ő....

Ahogy sétáltam a mardekárosok közös helyisége felé észre vettem Mattheot Rose testvérét , az udvaron volt egy kicsit messzebb de pont annyira közel hogy észre tudjam venni . De nem egyedül állt ott volt mellette valaki fekete köpenyben de még az arca is el volt takarva rendesen, így nem tudtam eldönteni hogy nővel vagy egy férfival beszélget. Nem tudom miről lehet szó de az biztos hogy valamiben nagyon mélyen benne vannak. Vajon Roxforti tanuló akivel Mattheo beszélget? Biztosan annak kell lennie mivel Roxfortba senkit sem engednek be csak úgy diákokon vagy tanárokon kívül. És ezért komoly büntetés jár. Talán nem is Roxforti diák ,és akkor támadt egy ötletem hogy Mattheot simán elárulhatnám hogy ilyenkor kint van az udvaron és beszélget egy Roxforton kívüli személlyel. Talán ő engedte be ezért simán kicsapnák innen. De még nem szólok semmit ez még hasznomra válhat ellene. A tervemen gondolkozva ördögijen mosolyogtam. Azon gondolkoztam hogy közelebb menjek e de ennyit nem ér az ügy. Ja és hogy megmondom őszintén nem bírom ezt a Mattheo gyereket. Néhány másodpercig bámultam őket de aztán meguntam és bementem a mardekárosok közös helyiségébe , ahol már a 4 haverom várt Crack , Monstro, Nott és Zambini. Vigyorogtak mind a négyen rám ez azt jelenti hogy be kell számolnom nekik arról hogy mi történt a könyvtárban azaz hazudni fogok. Ahogy oda értem hozzájuk már nekem is estek. - Malfoy mondj el mindent, hallani akarjuk a történteket - Mondta fülig érő vigyorral Nott - Hát történt valami - Próbáltam nem leleplezni magam a beszédemmel és az arckifejezésemmel . - Igen Malfoy mesélj el mindent. - Mondta Zambini aki a zöld fotelban ült. Én csak vigyorogtam majd leültem a fekete a kanapéra Monstro és Crack közé és mesélni kezdtem azaz hazudni nagyon remélem nem fognak rájönni . - Tehát mentem a könyvtárba de már Rose ott várt rám, rendesen ragyogott a szeme amikor meglátott tudjátok lányok - Mondtam vállat vonva aztán folytattam. - Miután megérkeztem kezdett volna rendet rakni de én a pálcámmal rendet raktam, a lényeg hogy ámulva nézett rám , mint egy istenre . - erre ők csak vigyorogtak még jobban. - Leültem vele és kicsit beszélgettünk aztán hozzá hajoltam és megcsókoltam , ja és hozzá teszem én vagyok az első csókja. - ezt még magam sem tudom miért mondtam de mindegy ezt már kimondtam. a srácok csak veregették a hátam . - Látjátok megnyertem a fogadást. - a fiúk össze néztek. - Ez csak egy csók volt nem erről szólt a fogadás. - mondta gúnyosan Zambini, a többiek meg csak bólogattak. - Megcsókoltam és nem lökött el biztosan belém esett szóval nyertem, ja és jut eszembe ezt nem mondhatjátok el senkinek vagy esküszöm hogy patkányt csinálok belőletek. - Mind bólintottak hát igen kicsit tartanak tőlem még is csak egy Malfoy-al állnak szemben. Egyszer csak Crack hirtelen megszólalt. - Talán te is belezúgtál a csajba . - A szívem kezdett hevesebben verni mikor erre gondoltam és az arcom kezdett vörösödni, majd hirtelen észhez tértem. - Jaj ne légy már ennyire ostoba persze hogy nem zúgtam bele Rose-ba. - Ezzel úgy tetettem mintha ideges lennék és a szobámba mentem.

Rose szemszöge

2 hét telt el azóta hogy Roxfortban vagyok , és hogy Dracoval a könyvtárban kicsit veszekedtünk amit nem neveznék veszekedésnek. Azóta nem is beszéltem vele , kerül engem és én is kerülöm őt. Nem mintha hiányozni így jól meg vagyok. Egyébként ha bele gondolunk 2 hét alatt sok minden történhet például voltam Roxmortsban és egyszerűen imádom megnéztem a kviddics meccseket de a legtöbb időmet tanulással és olvasással töltöm, és ha csak úgy ezekhez semmi kedvem nincs akkor a bátyámmal és Harryékkél lógok. Meg kell mondjam Hermionéval elég jó barátok lettünk ennyi kis idő alatt és Ron húgával Ginnyvel. Na persze akkor már a Weasley ikreket se felejtsük el. Imádok velük lógni , mindig valami csínyen jár az eszük. Ami pedig Pansyt illetti nagyon jó barátok lettünk szinte legjobb barátok de korai még ezt mondani.

Ma végig szenvedtem az óráimat szó szerint szenvedtem főleg Repüléstanon leestem a seprűmről . Szerencsére nem látta senki csak Hermione de ő pont olyan hogy nem szól senkinek ilyen bakikról, szerencsére. Ma volt bájitaltan órám is félre értés ne essék imádok bájitalokkal foglalkozni csak Pitont nem bírom annyira, de ahogy észre vettem ez kölcsönös amivel nincs semmi bajom. De azzal már viszont volt hogy ma ő volt órát tartani McGalagony helyet mivel neki más dolga volt , így ma 3 órát huzamban Piton tartott. Mivel volt ma egy bájitaltan , és kettő átváltozástan órám is volt amit McGalagony tartott volna .

Órák után a szobámban voltam egyedül tanultam olvastam és feküdtem, nem volt semmihez sem nagyon kedvem , és senkihez sem. Vannak olyan napjaim amikor csak egyedül akarok lenni és elbújni mindenki elől azaz a külvilág elől. Ma ködös és párás volt az egész idő és egy kicsit szeles de én nem bánom ha ilyen idő van . Imádom az ilyen időjárást hogy miért? Azért mert számomra ez pont tökéletes. Ilyenkor kellemes és egyben fárasztó a levegő amit én imádok. - Később neki kezdtem a beadandómnak amit Piton kért. A lényege az egésznek hogy mindenkinek egy szabadon választott bájitalról kel írnia és azt is bele kell írni hogy miért pont az. Én a Béke Elixírjét választottam, egyszer ezt már el is készítettem. Amit tudni kell erről a bájitalról az az hogy feloldja az aggódást és csillapítja az izgalmat. Őszintén szólva hogy miért választottam ezt azt nem tudom , de talán csak azért mert ezt eléggé nehéz elkészíteni és én a nehéz kihívásokat szeretem.

Majd később lementem a nagyterembe vacsorázni szinte már majdnem mindenki megvacsorázott ezek szerint csak én néztem be az időt. Miután megvacsoráztam a folyosókon sétáltam pechemre Draco és bandája mellett sétáltam el ami eléggé kínos volt mint mindig akárhányszor elsétáltam előttük mindig nevetni kezdtek, kivéve Dracot ő csak áll és nézz ilyenkor. D szerencsére nem szoktam velük sokat találkozni vagy is úgy értem figyelmen kívül hagyom őket legtöbbször. A folyosó végén Mattheoék megvártak és lógtunk még egy kicsit együtt a folyosókon sétáltunk. Majd a szobámba mentem Pansy még nem volt ott, biztosan a titokzatos személlyel lóg. Ó a titokzatos személy igen Pansynek lett egy barátja mármint szerelmi-kapcsolata nem sokat mesél róla még annyit sem hogy melyik házban van vagy hogy mi a neve ,csak arról hogy majd egyszer elmondja hogy ki ő.

Míg nem jött Pansy én addig vettem egy forró fürdőt ami nagyon jól esett. Az elmúlt 2 hetem átlagosan telt mint egy átlagos embernek hisz én is csak egy átlagos ember vagyok. Ha úgy veszem annyira semmi érdekes nincs az életemben. Eltekintve attól hogy Roxfortban tanulok. De akkor inkább úgy fogalmazok hogy egy átlagos Roxfortban tanuló diák vagyok aki félvér és van egy ikertestvére aki fiú. És valószínű anyám soha nem fog elárulni semmit sem apámról hogy ki is volt ő igazából. De nem tehetek róla hogy ennyire kíváncsi vagyok erre hisz még is csak az apámról van szó aki elvileg meghalt . Lehet már be kellene fejezni az ezen töprengést. Ágyba bújás előtt olvastam egy könyvet , hozzá teszem Pansy még sehol sem volt. Egy kis idő után el is álmosodtam így letettem a könyvet és lehunytam a szemem. Már majdnem álomba merültem de Pansy hangosan berontott a szobába idegesen. Ó-ó vajon rám ideges? Mondjuk nem hinném hisz nagyon jó barátok vagyunk . Pansy egyszerre volt ideges és szomorú. Felültem az ágyamban és felé fordultam. - Hé Pansy mi a baj? - Már a sírás határán volt. - Azt hiszem nem tetszem már neki . - Zokogva fejezte be a mondatát , majd felálltam és átöleltem. - Göndörkére gondolsz ? - igen göndörke Pansy azt mondta göndör haja van ezért így neveztük el. - Igen , egy másik lánnyal lóg és állandóan vele van nap közben.- Nagyon sajnálom Pansy , de lehet hogy csak barátok és csak együtt lógnak - Talán igazad van, de tudod mit hagyom az egészet nincs szükségem rá jó barát vagy Rose . - Ezzel a fürdőbe ment. Oké Pansy fura egy lány és eléggé hangulat ingadozása van de közben egy nagyon csodás barát.

ui: Tudom sokáig nem volt rész de megpróbálom most már jobban beosztani az időm. És remélem eddig tetszik a story! Ja és elléggé nagy fordulatot fog venni a story a későbbi részekben.

Az eltitkolt lány és a Malfoy fiúWhere stories live. Discover now