Belehabarodva az Ellenségembe ⛵

56. Váratlan

🌞 Jenna szemszögéből 🌞

Az esküvő napja. Lexi irtózatosan sokat segített a készülődésben, ami valljuk be, rámfért. 18 évesen nem tervez az ember házasodni, először tapasztalatokat gyűjt. Én ezt egy módon tudom perspektívába helyezni: Oliver kontra Chester. Mert sohasem volt időm vagy lehetőségem másokkal ismerkedni. Anya szervezte az egészet, amiért nem tudom, hogy hálás legyek-e egyáltalán? Sosem kértem rá, nem értem miért kell elsietni. Vagyis... De, a pénz. Minél hamarabb házasodunk annál hamarabb lehet a két családnak közös kasszája avagy anyámnak több pénze, juhé.

– Hé- ne húzd a hajam! – szóltam rá Lexire, aki a hajam igazgatta.

– Bocsi. – húzta el a száját, mint aki egyáltalán nem sajnálja.

– Semmi, csak maradjon egy kis hajam a végére. – mondtam, majd Lexi felhorkant.

– Az legyen a legkisebb bajod!

– A vőlegény a legnagyobb.. – tettem hozzá, mire mindkettőnknek elment a jókedve.

– Elhiszem. – sóhajtott. – De ne csüggedj ennyire, még jól is elsülhet akár!

– Aggasztóan közelíti az IQ-szinted a nullát. – néztem rá. – Mi lenne a legjobb verzió szerinted? Itt az esküvőn is megver, vagy micsoda?

– Nyugi már! Olyan negatív vagy... – aztán nem beszéltünk többet. Én is a saját gondolataim közt maradtam. Negatív vagyok. Talán igen. Máshogy kellene hozzáállnom. Habár már így is mást gondolok, mint néhány hónapja.

Anya pedig akármilyen is, ő az anyám. Magának akar jót, mert kapzsi, de talán egyszer az én dolgaim is jobbra fordulnak. Nem a mai napon mondjuk, de egyszer! Ez már így nem is olyan negatív felfogás...

– Psszt, Jenna, gyere. Már az oltárnál kellene lenned! – intett anyukám. Apropó oltár, anya és Lewis nagyjából 3 napig vitatkoztak azon, hogy végül ki vezet az oltárhoz. Anya mindig eléri amit akar. Az őszintét megvallva, én lehet szívesebben fognám Lewis karját a nagy pillanatomnál, mint az övét, de szokás szerint nem én döntök a saját dolgaimban.

– Megyek már! – válaszoltam, majd odaléptem mellé. Anya megigazította a hajamat, majd átkarolt. Séta közben kínosan küszködtem azzal, hogy ne tapossam össze a saját ruhámat. Körbenéztem a tömegben, de nem láttam ismerős arcokat. Oké, nyilván Lewist, az öcsémet, a legjobb barátnőmet, és néhány osztálytársamat, akiknek köze sincsen hozzám, csak megsajnáltak a “balesetem” óta. De nem igazán baleset volt az. Mentálisan és fizikálisan is egy csődtömeg voltam, ami egyedül Olivernek tűnt fel. Aki tulajdonképpen már nincs is az életemben, mégis valamiért az ő zöld szempárjai után kutattam a tömegben. Természetesen reménytelenül...

Még Lexivel sem tudtam felvenni a szemkontaktust mondjuk, mert egész nap írogatott. Mintha nem is itt lenne agyban. Értem hogy social media, meg követők... De éppen ma kell velük ennyit foglalkozni? Fogalmam sincsen hogy mit csinál mondjuk, de ez az egy tippem van. Habár ha ennyire jól tippelnék, akkor nem itt lennék valószínűleg, hanem egy lottózóban.

Ott álltam, Chesterrel az oldalamon. Anya is helyet foglalt, és csak a szerzetes állt közöttünk. Mondjuk mákom van, hogy itt áll, legalább kicsit messzebb kerülök ettől a tahótól.

Majd elkezdte azt a monoton, unalmas szöveget darálni, amit eddig csak filmekben hallottam.

„Kedves Menyasszony, Kedves Vőlegény! A házasság szent kötelék, amelyben a szerelmet egy magasabb szintre emelkedik. Ez az a kapcsolat, amelyben majd mindig otthonra találtok. Innentől kezdődetét veszi a csodálatos közös életetek. Legyetek egymás támogatói, barátai és szeretői minden nap, és ez a házasság mindig boldogsággal fog benneteket eltölteni. ”

Bla..bla..bla.. A többire tulajdonképpen nem is figyeltem. Csak akkor, amikor a nagy kérdéssel szólítottak meg.

– Kijelented-e, hogy az itt jelenlévő vőlegényeddel, Chester Torressel házasságot kötsz? – fordult felém a szerzetes. Nem bírtam a tömegbe nézni, kínos csend volt, mire végre kinyögtem:

– I-igen..

–  Kijelented-e, hogy az itt jelenlévő menyasszonyoddal, Jenna Greyyel házasságot kötsz? – ezúttal a pap Chesterre nézett.

– Igen. – szólt nyilvánvalóan határozottabban, mint én. Rámnézett, és szélesre húzta a száját. Ördögien vigyorgott, jesszus.

– Ha a jelenlévők közül bárkinek tudomása van a házasságot akadályozó körülményről, szóljon most, vagy hallgasson mindörökre! – mondta a pap, majd a tömeg közé vetette a tekintetét.
– Senki? – kérdezett újra.

– Nekem volna... – Szakította meg a csendet egy ismerős hang a hátam mögül. – Én... Oliver Carter... tiltakozom!