A jégkirálynő (Átírás alatt)

Ígéretes

Kedves olvasók! Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy ebben a részben nemi erőszakról lesz szó, ami esetleg a nyugalom megzavarásával járhat. Kérlek ezt figyelembe véve olvassátok el ezt a részt!

Osváth Kéla szemszöge:

A randink Náttal tökéletes volt. A ház egyszerűen mesébe illően szép és elegáns volt, annak ellenére is, hogy mennyi szomorú emléket hordozott magával. Nát hatalmas előrelépést tett, amiért játszott Krisztián gitárján. Az elején azt hittem, hogy vissza fog lépni, azzal se lett volna az ég világon semmi baj, hiszen mennyi fájdalom, mennyi gyász köti őt ahhoz az egy hangszerhez! Teljesen érthető, hogy a testvére elvesztésének sebét nem szeretné még mélyebben feltépni. Hiszen miután a bátyám és a nővérem kisétáltak az életemből, mintha soha nem is létezünk volna egymás számára, én sem ragaszkodtam azokhoz a dolgokhoz, ami rájuk emlékeztetett. Ám Nát mégis erőt vett magán, leült a fotelbe és játszott, énekelt. Nekem! Könnyekig hatódtam miatta. Olyan szép volt és olyan érzelmes, annyi csodálatos az énekhangja, egyszerűen nem is értem miért nem foglalkozik vele komolyabban. Végig engem nézett miközben zenélt és láttam az arcára kiülő szerelmet és szeretetet. Fogalmam sincs mit csinálnék enélkül a pillantás nélkül, egyszerűen képtelen lennék élni nélküle, megfulladnék. Remélem nem is kerül majd rá sor, hogy ezt kiderítsük.

Másnap reggel korábban keltem, mint ő, valahogy erőt vettem magamon, és neki álltam a konyhában tüsténkedni. Rohadt korán volt még, szinte teljes sötétség uralkodott még odakint, de elszántam magam és a tervemnek ez sem szabhatott gátat. Szerencsére Nát minden szükséges dolgot megvett a boltban, amikből fullos reggelit tudtam összedobni magunknak. Csináltam baconös omlettet, aminek a tetejére reszeltem sok-sok sajtot, illetve vágtam fel hozzá paradicsomot és paprikát. Brúnóval ellentétben Nát imádja a paradicsomot. Az omlett mellé pedig sütöttem pár darab amerikai palacsintát, amihez volt nutella és eperdzsem is. Főztem le magunknak kávét és mire Nát felkelt én már kész lakomával vártam. Teljességgel meghökkent, hogy mit varázsoltam ide hajnalok-hajnalán, és az a mosoly, ami kiült az arcára a reggeli láttán megérte, hogy a serpenyő felett izzadjak. Miután mindent elpusztítottunk Nát elhalmozott a csókjaival és a szédítő szavaival. Nem hagyta, hogy a mosatlanokat is én intézzem, szó szerint kizavart a konyhából, hogy ő majd elmosogat és elpakol, menjek nyugodtan készülődni.

Indulásra készen álltam a nappaliban, miközben akaratlanul is szomorúan pillantottam körbe a ház minden szegletén. Nát szülei és nagyszülei kijelentették, hogy addig nem költözhet ide, amíg nincs érettségi a kezében és ez egy teljesen reális alkunak is tűnik. Már az is hatalmas jófejség volt az anyjától, hogy megengedte, a tegnapi estét itt töltsük.

- Mi az? Mi a baj? - lépett oda hozzám Nát azonnal, amikor meglátta az elszontyolodott képemet.

- Csak olyan jó volt itt. – sóhajtottam fel. Nát vigyorogva vette két keze közé az arcomat. – Most mit vigyorogsz úgy? – ráncoltam a homlokomat.

- Reméltem, hogy tetszeni fog, de ha nem lettél volna odáig érte, akkor nem hoztam volna fel... - felelte ködösen.

- Mit? Mond már! – parancsoltam rá, mire öblösen felnevetett.

- Egész hétvégén itt lehetünk, ha szeretnéd. – válaszolta. Az állam leesett a helyéről.

- Micsoda? – nyögtem ki nagy nehezen. Nát kezei lesiklottak a derekamra és olyan szorosan húzott magához, ahogy csak lehetett.

- Lebeszéltem mindenkivel, hogy hadd maradjunk itt pár napig. – súgta a fülembe. – Nyilván kikötés volt, hogy az iskolai kötelezettségeinket megfelelően kell elvégeznünk, de ha ezt sikerül abszolválni, a mostani hétvégét itt tölthetjük. – az öröm és boldogság úgy száguldott végig az izmaimon, hogy az már fájt. Visítva ugrottam rá a barátomra, a lábaimat a csípőjére kulcsoltam és csak pusziltam és csókoltam, ahol értem. Nevetve tartott meg a fenekemnél fogva, nehogy hanyatt vágódjunk a padlóra. Bár én azon a ponton már azt sem bántam volna. – Azért azt nem gondoltam, hogy ennyire odáig leszel. – mosolygott bele a nyakamba.