A jégkirálynő (Átírás alatt)

Ne lökj el!

- Hihetetlen, hogy felkeltél hajnalban, és buszoztál egy órán át Tonival, meg aztán vissza, hogy egy koncertet adj elő az étkező előtt. - mondtam Nátnak hitetlenkedve, mert még mindig alig hittem el, hogy tényleg meglépte ezt. Most éppen visszafelé tartunk a busszal, hogy a gitárt és a mikrofont az állvánnyal együtt visszavigyük, oda ahonnan reggel a fiúk bérelték. Már csak három megálló és leszállunk.

- Látod Osváth, mikre nem vagyok képes! - vigyorgott rám teli szájjal.

- Értékelem! Tényleg! - fogtam meg a kezét. - De nem izgultál? Láttam, hogy kicsit megremegtél, mikor elkezdted a dalt.

- De, izgultam. Utoljára nyolcadik osztályban, az általános iskolai karácsonyon játszottam nagy közönség előtt. Meg ez most más volt, tudod? - pillantott rám homályos tekintettel. Hát, hogyne tudnám? Amikor megpróbálod magad mindentől ami a régi életedhez köt elszigetelni, az emlékek mégis árvízként szakad rá az emberre. Egyszer csak jön és nem tudsz mit kezdeni vele. Vagy hagyod, hogy elsodorjon, vagy pedig talpon maradsz.

- Tudom. De én büszke vagyok rád, rettentő akaraterő kellett ahhoz, amit te ma itt végbevittél! - mondtam, ő pedig csak felém hajolt és adott egy puszit a halántékomra, amibe menten beleborzongtam.

- És tényleg elmész majd a nyíltnapra? - nézett rám nagy szemekkel.

- Hiszen szavamat adtam, nem? Igen, elmegyek! - mosolyogtam rá.

- Elmehetnék majd veled... - mondta hirtelen, mire én érdeklődve néztem rá. - Mármint, hogy szívesen elkísérnélek, érted? Bátorításnak, meg csak úgy... - habogta.

- Az még soká lesz, akkor pedig már javában iskolában leszünk. - feleltem komoran. Egyszerűen még nem gondoltam bele, hogy milyen lesz kiszakadni ebből a közegből. Ami Nátot, Tonit és Valt jelenti. Mert az iskola egycsapásra meg fog változtatni mindent. Félek, hogy el fog tűnni a semmibe, ez az egész, a boldogság, a barátság, a rengeteg nevetés, Nát... És én megint a gimi jégkirálynője leszek, ő pedig az a Fekete Nát, akit már mindenki olyan jól ismer, a köztünk lévő kapcsolat pedig olyan lesz, mint a tábor előtt. Semmilyen...

- Tudom! De ha gondolod, elmennék veled. - mondta. Láttam az arcvonásain, hogy neki is hasonló gondolatok szaladhattak át a fejében, mint nekem. Én pedig csak egy bólintással ráhagytam a dolgot, mert nem kívántam sem gondolni rá, beszélni róla pedig egyáltalán semmi kedvem nincs.

Mikor leszálltunk a buszról még egy keveset gyalogolnunk kellett, hogy elérkezzünk a hangszerkölcsönző boltba. Némán tettük meg az oda utat, mind a ketten magunkban őrlődtünk és rágódtunk mindenféle gondolaton, amik eddig fel sem merültek. Mert túl távolinak tűnt, de most már csak két hét van hátra a táborból, mi pedig ismét, most utoljára iskola padba kényszerülünk, ráadásul mind a ketten hatalmas büntetéssel kezdjük meg utolsó tanulmányi éveinket a gimnáziumban. Ő és én egy teljesen más világ vagyunk bent az iskolában. Való életben úgy tűnhet rengeteg bennünk a közös, mind a ketten szívtunk eleget az életünk során, illetve valamilyen oknál fogva, úgy érzem össze vagyunk kötve. Mindig is volt valami közös a sorsunkban, de én erről semmit sem tudtam eddig. Fogalmam sincs mit lát bennem, amiért kellek neki, amiért megvéd és támogat. Félek, hogy egyszer rájön mekkora elcseszett két lábon járó szerencsétlenség vagyok, és ő is ott hagy, ahogy már olyan sokan megtették előtte. Az igazság az, hogy hibáztatni sem tudnám érte, mert valóban kitartás kell ahhoz, hogy valaki képes legyen mellettem maradni. Elviselni azt a sok velem járó problémát idegőrlő lehet. Apám is azért lépett le, mert anyám velem együtt járt volna, azt pedig már nem volt hajlandó tovább tűrni. A testvéreim szintén így cselekedtek. Luca pedig nem volt képes, még csak a gondolatát sem elviselni annak, ami velem történt. Hogy már nem vagyok olyan, mint ők. Történt velem valami eget rengető, és már nem illek bele a képbe. Ők csak azért vagdosták magukat, mert a depresszió divat lett. Nem kaptak új telefont, vagy a barátjuk bunkó volt velük. Azt hitték, hogy mivel én is bántottam magam, majd lesz közös témánk. Istenem, mennyire hülye voltam, hogy már akkor nem láttam, ez az egész nekik csak egy idióta játék! Én egy idióta játék voltam nekik! De a rengeteg zaklatástól, csúfolástól és bántástól ami az általános iskolában ért, az hogy Jenei Luca, egy 11.-es, az iskola legnépszerűbb csaja velem akart barátkozni, egyszerűen egy valóra vált álom volt. Aztán ez az álom elég hamar szertefoszlott. Én pedig akkor nőttem fel igazán, akkor jöttem rá, mennyi időt és energiát fektettem rossz helyre. Mennyire elcsesztem. Ezt pedig nem voltam hajlandó még egyszer elkövetni, ezért az új iskolában konkrétan senkivel nem voltam hajlandó barátkozni. Nem akartam senkihez sem hozzászólni, és tényleg elhittem, hogy jó munkát végeztem és láthatatlanná váltam. Pedig Nát már akkor csak azt akarta, hogy kényelmesen érezzem magam az iskolában. Kiállt értem, nem hagyta, hogy a többiek cseszegessenek. Ezen pedig akaratlanul is elmosolyodtam.