A jégkirálynő (Átírás alatt)

Meg tudsz tartani?

- Ezek mégis, hogy alszanak? - hallottam meg egy hangot magam mellől.

- Áh, fogalmam sincs. Mit keres a bátyám a földön? - hallottam meg egy másik hangot. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, majd szembe találkoztam Valériával és Tonival, akik hatalmas szemekkel bámultak rám.

- Jó reggelt Kéla! Bocsi, ha felkeltettünk. - szabadkozott Anton.

- Semmi gond! - ráztam meg a fejemet, ekkor pedig fel akartam ülni az ágyban, ám valami visszahúzott. Ami nem más volt, mint a totálisan elzsibbadt karom, ami nem mellesleg bele volt gémberedve valaki másnak az ujjai közé. Az ujjak görcsösen szorították a kezemet, ami olyan szinten elzsibbadt, hogy nem éreztem. Ekkor is jöttem rá, hogy mi van. Az ágy szélén feküdtem a sebes, befáslizott kezemet lelógatva, Nát pedig, aki az éjszaka folyamán leköltözött a földre, engem megóvva a kellemetlenségektől, erősen szorította azt.

- Khm, mi azt hiszem megyünk reggelizni. - mondta Val, majd Tonival együtt elhagyták a szobát. A kezemből totálisan kiment a vérkeringés, így muszáj volt kiszabadítanom magam Nát ujjai közül, akinek valószínűleg szintén totálisan elzsibbadhatott a karja, mert amíg én lefele lógattam, addig ő felfele nyújtotta a karját.

- Osváth, mit mocorogsz annyira? - szólalt meg hirtelen Nát, mire majdnem rám jött a szívbaj, annyira megijedtem.

- Megijedtem. - mondtam, még mindig hevesen verő szívvel.

- Bocsánat, nem állt szándékomban rád hozni a frászt. - mondta mosolyogva, majd nagyra nyitotta tengerkék színű szemét.

- Megbocsátok. - mosolyogtam vissza rá. - Egyébként, csak hogy választ adjak a kérdésedre, teljesen elzsibbadt a karom, szóval, ha nem bánod, megpróbálok életet lehelni belé. - mondtam, azzal az ép kezemmel kihalásztam az elnyomott karomat, és az ölembe raktam. Éreztem, ahogyan ezerrel kezd el zsibogni, és ismét helyesen áramlik bele vissza vér. Ám nem csak ez volt az, amire figyelmes lettem. Ugyanis mikor elengedtem Nát kezét, az övé egy hangosabb csattanás kíséretében a földön puffant maga mellet.

- Aú. Azt hiszem, nem csak a te kezedből ment ki az élet. - mondta, mire belőlem kitört a nevetés. - Nagyon vicces Osváth, nevess csak a nyomoromon. - tetette a sértődöttet Nát.

- Kikérem magam Fekete, én a közös nyomorunkon nevetek. - játszottam el a komoly szerepet, ám a szám szélében ott bujkált a vigyor.

- Jogos. - mondta, azzal felállt, és nyújtózkodott egyet. Esélyem nem volt elkerülnöm a találkozást a V vonalával, és a kockáival, ugyanis a nyújtózkodása közepette a pólója is felcsúszott. - De én nyomorultabb vagyok, mert nekem nem csak a karom, de még a lépem is beálltt. - nyávogott.

- Azt nem csodálom. Nem lehetett valami túl kényelmes a föld. Sajnálom, hogy miattam ott kellett aludnod. - húztam el kelletlenül a számat.

- Ne sajnáld. Nem gond egyáltalán. - mosolygott rám kedvesen. - Mész a fürdőbe? - kérdezte, miközben még mindig a végtagjait nyújtóztatta.

- Igen, szeretnék. Kikaptam a szekrényből egy bő fazonú fekete melegítőalsót, egy sima szürke pólót, na meg persze tiszta fehérneműt. Gyorsan letusoltam, ugyanis szükségem volt az este után egy kis felfrissülésre, majd megmostam a fogaimat. Miután megszárítkoztam, a hajamat csak egy laza kontyba csavartam, belebújtam a ruháimba, majd kifestettem a szempilláimat. Ekkor viszont kopogást hallottam az ajtón.

- Kéla, bejöhetek? - hallottam meg Nát hangját.

- Igen. - kiabáltam vissza, mire ő benyitott. Jelzem, most már a póló sem volt rajta, csupán egy sötétkék melegítőnadrág. Mindenki kényelmesben volt, ugyanis ma már megyünk ki az építkezésre, szóval senki nem koktélruhában, vagy öltönyben tervezett egész nap a napon aszalódva dolgozni. Valóban eléggé izmos volt a felsőteste, olyan, amin látszik, hogy foglalkozva van vele. Heti öt alkalommal biztosan az edzőteremben feszít. - Egy pólót már nem tudtál volna felvenni? - kérdeztem, mire ő csak elnevette magát.