"Nem igaz, hogy az ember a szenvedéstől megtisztul, jobb lesz, bölcs és megértő. Az ember hideg lesz, beavatott és közömbös. Mikor az ember, először életében, igazán megérti a végzetet, csaknem nyugodt lesz. Nyugodt és olyan különösen, félelmetesen...
Sziasztok! Mint korábban már említettem nektek, írok A jégkirálynőnek egy amolyan folytatást. Korábban, még az átírás előtt is volt neki egy, ami a So far away címet viselte, de ugye azt töröltem, aminek az okait már szintén leírtam korábban. A mostani folytatás címe A tűzkirálynő, amihez már a borító is elkészült, amit beillesztek ide! Illetve megvan már a főszereplő neve is: Váradi Lorna. Egy kis ízelítőm is van a tartalomból, amit most be is másolok nektek!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A "leleplezés", az örök, elkerülhetetlen leleplezés két ember között, az életnek ez a drámai csúcspontja, mikor a szerep lehull a másikról s végre megtudod, kicsoda ő - s aztán vállalod vagy nem, a következmények már magánügyek! -, végre megtörtént közöttünk is. - Márai Sándor
Történet egy lányról, akinek az élete szempillantás alatt hulott darabokra. Egy lányról, aki a folyamatos lázadás és vadság árán akarja elfelejteni élete megrázó pillanatait. Lorna világa a feje tetejére állt, amikor a szülei a válás mellett döntöttek. A szülők kapcsolata már hosszú idő óta nem volt felhőtlen, a válás mégis megrendítően hatott Lornára és a húgára Lillára. Lorna felelőssége, hogy támogassa alkohol problémával küzdő apját, annak ellenére, hogy bármit megtenne, hogy ne kelljen még egy napot eltöltenie a családi házban.
Remélem elnyeri a tetszésetek, illetve szeretnélek megkérni titeket, hogy ha van ötletetek, hogy vajon miről is fog szólni A tűzkirálynő, kikről és milyen módon fog kapcsolódni a mostani szereplőink életéhez, akkor ne tartsátok magatokban! Írjátok meg itt kommentben, vagy privátban, de a facebook csoportba: Vika Blogjai és az instagram oldalon: vika_blogjai is nyugodtan írhattok! :)
Remélem ez a rész is a kedvetekre való lesz, jó olvasást kívánok! <3
Fekete Nát szemszöge:
A napok hihetetlen gyorsasággal repkednek a fejünk felett. A táborból már nincs hátra egy egész hét sem, az életünk pedig csodásan alakul Kélával. Soha nem gondoltam volna, hogy a kettőnk közt feszülő energiából, aminek éveken át nem tudtam jelentést adni, majd ezzé alakul. Szerelmes vagyok belé, ő pedig belém. Ez jelent most mindent számomra. Nem érdekel semmi más csak ő. Nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólunk a többiek vagy, hogy elveszítettem a hírnevemet. Amikor Kéla elneveti magát, mert én mondtam valamit, vagy amikor hozzám bújik felülír minden ilyesmit. Dolgokat, amik eddig kitöltötték az életemet és azt hittem, hogy ezek tesznek engem nagy emberré. Ettől válok igazán önmagammá. Ha én vagyok a legnépszerűbb az iskolában. Akiért minden lány olvadozik, a fiúk olyanok akarnak lenni, mint én, minden buliba hivatalos vagyok, bárkit kiütök, mert én megtehetem, azzal a lánnyal kavarok, akivel csak akarok... Rengetegszer elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, ha nem Krisztián az unokatestvérem. Akkor is így kötöttem volna ki? Ezt az életet éltem volna? Elég lettem volna, hogy ezt az imidzset képviseltem volna? Valószínűleg nem. Nem én tettem azért, hogy a gimnáziumban így tartsanak számon. Krisztián haverjai oda jártak még, mikor engem felvettek. Egyértelmű volt számukra, hogy majd én viszem tovább az örökséget minden gond nélkül. Végül is Krisztián és én elsőfokú rokonok vagyunk, külsőre és viselkedésre is nagyon hasonlítunk. Ez pedig akkor nyilvánult meg igazán, amikor elkezdtem bunyózni. Olyan volt, mint a drog egyszerűen nem tudtam leállni. Minden félelmem, erőszakom és dühömet megoldotta még ha csak pillanatra is, a verekedés. Ekkor pedig semmi mást nem hallottam, csakhogy én valóban rokona vagyok Krisztiánnak. Ugyan olyan vagyok, mint ő. Már nem a közös zenélések kötöttek össze vele, hanem a verekedés, a bulizás és a csajozás. Egy huligán voltam, mint ő. Legbelül tudtam, hogy ez borzasztóan gáz, de egyszerűen nem tudtam és nem is akartam belegondolni abba, hogy mi lenne, ha a hírnevét, az örökségét is elveszíteném. A bátyám volt, a testvérem. Együtt nőtünk fel, ő volt a példaképem. Vele volt a legszorosabb a kapcsolatom, pedig nem is volt vérszerinti testvérem. Hiába törtem össze a szüleim szívét azzal, hogy azzá váltam, amitől mindig is óvtak, hiába mutattam rossz példát az öcsémnek és löktem el magam mellől a húgomat, nem tudtam megállt parancsolni. Élveztem az életet, hogy állandóan róla van szó az iskolában, a legmenőbb és legjobb srácról. Pedig egy csődtömeg voltam.
