A LEGJOBB HIBÁM

3.- Viperafészek

MAEVE DAWN

Ez az iskola ezerszer különb volt az előzőtől, ahova jártam. Míg Bostonban sokkal kellemesebb és barátságosabb légkör fogadott, itt teljesen az ellenkezőjét tapasztaltam. Kellemetlen érzés volt végig sétálni a folyosón, miközben az ismeretlen arcok folyamatosan bámultak, különböző tekintetekkel. Nagyon sokan már már túlzottan a lenéző kategóriába tartoztak, és folyamatosan visszhangzott a fejemben egy olyan kérdés, hogy mégis miért? Hiszen, azt sem tudják ki vagyok. Nem is ismernek. Miért néznek le ennyire? Bostonban sokkal másabb volt. A diákok kedvesek és segítőkészek voltak, mosolyogtak, és soha nem gonoszkodtak volna. Hamar rá kellett jönnöm, hogy itt Miamiban más a réteg. Keményebb, lazább, de talán a megmegfelelőbb szó rá a szabad volt. Itt minden diákon érezni lehetett a szabadság érzetet, amit én kínkeservesen akartam megtapasztalni, amióta csak Amerikába költöztünk. Elkapott egy tipikus "mit keresek én itt?" érzés is, amiért képtelen voltam felvenni a többi ember stílusát. Talán csak túl régóta vagyok kalitkába zárva, mégis azt súgta az ösztönöm, hogy ne is akarjak olyan lenni, mint ők.

Az első néhány órát sikerült túlélnem. Nem mondanám, hogy egyből olyan népszerű leszek, mert a bemutatkozásokon kívül egy szót sem szóltam. Nekik én friss hús voltam, és egy percig sem mertem meggondolatlanul viselkedni, nehogy véletlenül egyemberként tépjenek szét.

Nos, üdv a Hilton gimiben!

A következő óra francia lesz. Ennek kifejezetten örültem, ugyanis az anyanyelvem francia, és az elmúlt években egy icipicit megkopott a tudásom, mióta az angolra kellett fókuszálnom. Sosem felejteném el a saját nyelvemet, de azt éreztem, hogy itt remekül tudom magamat fejleszteni. Az iskolában van több nyelv is. A spanyol a második legnépszerűbb, ezt tanulják a legtöbben, úgyhogy kiváncsi voltam, hogy kik lesznek a csoporttársaim, akik szerint is a francia egy gyönyörű nyelv.

Összességében ez az iskola nem vészes. Jó, sok a bunkó, a végzős fiúk botrányosan túl vannak fűtve szexuálisan, és a sok csókolózó pártól lassan hánynom kell, de alapjáraton nem volt gond. Viszont, csak az járt a fejemben, ha anyám látná ezt az egészet, első dolga lenne kivetetni innen, és magániskolába íratna. Eddig még senkivel sem barátkoztam össze. Nem mintha annyira nyitnék bárki felé is, de mások sem fektetnek energiát abba, hogy megismerjenek. Jasper jó társ lenne most mellettem, de sajnos ő a Harvardon van jelenleg, így kénytelen voltam egyedül besétálni ebbe a viperafészekbe. Ha ő itt lenne mellettem, nem félnék ennyire. De így egyedül...kész rémálom.

Ráadásul a reggelemet is sikerült tökéletesen indítanom, kárt tenni két kocsiban is, és ha ez nem lenne elég, Mr Seggfej kocsiját húztam meg, legnagyobb pechemre.

Az a srác! Komolyan mondom! Ennél bunkóbb emberrel még életemben nem találkoztam!

És nem! Egy cseppet sem inogtam meg, amiért bűn jól néz ki. Vagy, amiért olyan szemtelenül állt előttem, hogy majdnem elsüllyedtem. Vagy, a gyönyörű ragyogóan zöld szemei miatt, vagy a kellemes, fűszeres parfümjétől...és persze a holló fekete hajától és a meggyvörös szájától sem...

Nem! Gyorsan verd ki a fejedből! Barátod van Maeve Dawn!

A csengő hangja kizökkentett szerencsémre az Ace North-al kapcsolatos gondolataimból. Ő is csak egy sima diák. Egy ugyanolyan fiú, mint bárki más. Utálom, mert egy földhoz ragadt paraszt, semmi több. Így kellett gondolnom rá, mert máskülönben begolyóztam volna, és olyan gondolatokat szültem volna, amiknek nincs helye az én agyamban. A nyelvi előadóba menet észrevettem, hogy igazából elég kevés ember jár francia órára. Maximum tizenöt, és ha jól tudom, ez az egyetlen csoport. A légkör sokkal másabb volt, mint bármelyik másik órán. Itt érezhető volt a nyugalom. Előre tudtam, hogy imádni fogom ezeket az órákat.