A tizenhét éves Maeve Dawn élete kicsit sem mondható átlagosnak. Körbe öleli a luxus definíciója, a harmónia és az igazi családi szeretet. Tragikus, erőszakos múltjuk menekülése óta az édesanyja rövid pórázon tartja. És bár az anyai szigort nehezen...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
ACE NORTH
- Neked teljesen elment az eszed?! - üvöltött rám Sadie torka szakadtából, amitől kurvára de felriadtam a mélyalvásból. Akaratlanul is összerezzentem az ágyamban, a mellkasom őrült erővel vert a hirtelen ijedtség miatt.
Sadie Miller, első szabály: sose kelts fel egy alvó embert.
- Mi a fasz? - morogtam a párnámba temetve a fejemet. - Kopj már le Miller!
- Elegem van belőled, komolyan mondom Ace! - hangja csak úgy zengett az emeleti szobámban. - Három hete olyan vagy, mint egy nyomorult összetört szívű kisfiú! Elég volt!
- Ne hasonlítgass az érzelgős gyíkokhoz. - szálltam vitába vele ötletem sincs miért. A megszokás hatalma. - Hány óra van? És minek vagy itt?
- Délután négy. - fonta keresztbe a karjait maga előtt, és arca csak úgy forrt a dühtől. Gúnyosan elvigyorodtam.
- Nem kell bébicsősz, úgyhogy tipli van. - ásítottam egy hatalmasat, amit természetesen Sadie megszakított azzal, hogy lehúzta rólam a takarót. - Eszednél vagy? És ha pucér vagyok?
- Láttam már péniszt életemben, ne aggódj. - vigyorgott vissza most ő gúnyosan. - És még az is nagyobb volt, mint a tiéd.
Elengedtem a fülem mellett a beszólását, mert tényleg kurva álmos voltam. Sadie felbukkanása két dolgot jelentett. Az első, hogy már több mindenkinek feltűnt, hogy kissé eleresztettem magamat az elmúlt hetekben. A második pedig...nem. Ő nem küldené rám Sadie-t, sőt szerintem a halálomat kívánja. Sadie alapból túl jó barát, és ha egy kicsit is látja rajtam az elkallódott hülye gyerek stílust, izomból megpróbál visszarántani, hogy ne váljak azzá. Rendszerint sikerül is neki, de most más a helyzet. Sikerült elbasznom egy olyan dolgot, amiért az elmúlt hónapokban kicsit is boldog voltam. Ha tudnám magamat jobban utálni, valószínűleg már rég a pokolban lennék, de sajnos még itt vagyok. És minden egyes nap szembesülök azzal a tényezővel, aki miatt gyűlölöm az egész világot, beleértve magamat is.
"Mert én már átéltem ezt!"
Azóta is visszhangzik a fejemben Maeve kiáltása, és nem tudom kiverni a fejemből. Ezzel kelek, ezzel fekszem, és ezzel álmodom. Hogy bántják. Mert ezt mondta. Erre célzott. Csak éppen kurvára nem tudom, hogy ki merészel bántani egy ilyen égből pottyant angyalt. Ő túl tökéletes és túl szép, hogy a fájdalom bármelyik fogalmát megtapasztalja. A ragyogó kék szemei, amikben mindig olyan szívdobbanó csillogást és boldogságot láttam, helyettük fájdalom és kín tükröződött. És azt hiszem ez tört el bennem valamit. Már ha el lehet még bennem törni valamit.
