Lángoló érzelmek

Elengedés és egy új élet

Utolsó látvány egy gyönyörű kék szempár.

A legelső amit meglátok egy gyönyörű kék szempár.

A hozzátartozó borostás arcon most aggodalom és kétségbeesés ül. Nem kellett volna eljönnöd, ezt te is tudod. Nem tudnék azokba a szemekbe belenézni, most nem. Többé nem. Inkább elfordítom a fejem.

Tekintetem a kezemre siklik, érzem, te is odanézel. Lassan odanyúlsz, de hirtelen visszahúzod kezed. Erőt veszek magamon, és belenézek szemedbe, amibe most könnyeket látok. Nem is csodálom. Én is így érzek. De nem irántad. A szívem neked nem kellett, csak a testem. Egymás szemeibe nézünk, keressük a miérteket. Csak egy pillanatig tart ez a varázs, de mintha örökké tartana. Egy végtelennek tűnő másodperc múlva elfordítod a fejed, megfordulsz és némán kilépsz a fehér ajtón.

Pár hosszú perc múlva újra kinyílt az ajtó és belépett rajta Ő. Aki megdobogtatja szívem. Aki talán őszintén képes szeretni. Leül az ágy szélére, majd óvatosan félresimít egy kósza hajtincset kipirult arcom elől. Gyengéden rám mosolyog, én erőtlenül vissza mosolygok. Érzem, felmelegíti lelkem. Lágyan kezébe helyezi kezemet, ujjaink összekulcsolódnak. Lelkünk összekapcsolódik, mint a naplón a kis lakat. Pedig még nincs is közös múltunk. Csak a vágy, ami eddig bennünk égett, most kiolthatatlanul felszínre tört. Hirtelen felülök, egyszerűen vágyok rá, a megnyugtató hangjára, csókjára, érintésére, ám a hirtelen mozdulattól megszédülök.

A férfi - mintha csak a gondolataimban olvasna - gyengéden visszadönt az ágyba, majd lágyan megcsókol. Érzem, ahogy elolvadok, de nem elég, testem minden pontja ki van már rá éhezve, és bár az eszem tudja, hogy ezt nem itt és ilyenkor kéne, szívemnek nem tudok parancsolni.

Remélem tetszett ez a fejezet is, ha igen, ne felejtsd el kifejezni. 🙂